Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mostantól nyíltan is Lőrinc fogja kapni a legtöbb TAHÓ-támogatást

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves honfitársaim!

Köszöntök mindenkit ezen a szép Nemzeti ülepen!

Nincs félreértés. Mostantól ünnepeljük november 4-ét, hazánk felszaba-dúlásának évfordulóját. Nem, nem azt! Na jó, nem csak azt. Jövőre újra bevonulnak kedves orosz barátaink. Úgyhogy most előre visszamenőleg ünneplünk. Valamivel kedveskedni kell Vlagyimirnek Mikulásra. Ez az én hőn szeretett szuverén magyar házam érdeke. Nem kell aggódni, törvényessé is tesszük. Addig toldozzuk-foltozzuk, míg az Alapörvény elnyel mindent. Így mostantól az is belekerül, hogy aki nem a Fideszre szavazott, azt elküldjük pártterápiára vagy a NERkülönítőbe. Utána már biztos F(id)eszült figyelemmel fog hallgatni engem. Akkor majd rá fognak jönni, hogy én el tudom nekik hozni a nerrel-mézzel folyó Kánaánt.

Nekem, mint tudják, a béke a célom. Hogy ez mennyire igaz, ahhoz be kell vallanom, hogy tulajdonképpen jógaoktató akartam lenni, de hiába írtam a felvételi jelentkező lapra, hogy JÓGÁSZ, az akkori írógépünkön nem volt ékezet, így pedig berepültem a politikába, mint valami kamukaze.

Apropó! Ha már itt tartunk.

Sajnos az újságírás színvonala a bulvárbéka segge alatt van, ezért kinevezem Bayer Zsoltot. Mindegy minek, de kinevezem. Úgyis bérlázító a fizetése, ne kelljen már szegénynek nélkülöznie. Ő fogja megépíteni – természetesen Lőrinccel együtt – az első magyar lózungversenypályát, és rögtön fel is avathatja, hogy ő legyen a csúcstartó. Majd előveszi a vastagon fogó cenzúráját, és meg is írja.

A másik csúcstartónk természetesen Lőrinc lesz, akinek fenn kell tartania, sőt, növelnie kell a növekedés ütemét.

Hah! Ki az a Zuckerberg? Elmehet a fészes fenébe. Bár kaptam tőle egy különdíjat, mert én lettem a legtöbbet megosztó.

Szóval mostantól nyíltan is Lőrinc fogja kapni a legtöbb TAHÓ-támogatást. Megérdemli. Minden fillér kell majd neki az új stadionok és csarnokok építéséhez, mert Bach-ugrásokkal haladunk a Budapesti olimpia felé.

Mindezt természetesen I. Futsal Peti fogja beadni az EU-nak, mert ha nem, akkor Szijjártót hasítok a hátából, aztán mehet sajtótajtékzót tartani.

Persze megint mindenfélével meg fognak minket vádolni. Diktatúra, szólásszabadság korlátozása, jogállam leépítése, gyűlöletkeltés, ilyenek, de hiszi a PC.

Jó, persze kihasználjuk, hogy Magyarországon nem fellángolás van, hanem féllángolás. Ennek köszönhetően az uszításunk NERmékeny talajra hullott. Hogy ez továbbra is így maradjon, az iskolákban elindítjuk a hate-éves programot. Ennek keretén belül a gyerekek megtanulják, hogy jobb a későn, mint a Korán.

Ennek szellemében további boldog karácsonyt kívánok minden kedves képviselőtársamnak!

Most sietnem kell tovább, mert megint megjelent két ember egy fehér kabáttal a kezében.

bircanyeerow

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.