NEHAZUGGY

Bár viszket a tenyerük, és ütésre emelkedik a kezük, de még visszafogják magukat. Még

H. Andrea | 2018. November 5, Hétfő | 18:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Másokhoz hasonlóan egy igen súlyos mulasztást érzek szükségesnek bepótolni. Sajnos a napi fegyverropogásban szem elől tévesztettem a kétharmad egyik kedvenc jelenkori népnemzeti szórakozásának, a kultúrharcolásnak egy nem oly régi fejleményét.

Összefoglalom, miről van szó. Mácsai Pál, az Örkény Színház alapító igazgatója interjút adott az Indexnek. Az a Mácsai Pál, aki 1994 tavaszán – sok más művész-, zenésztársával együtt – fellépett az akkori Budapest Sportcsarnokban a Hiszünk a dalban című rendezvényen, ahol felejthetetlenül megrázó módon adta elő Petőfi Dicsőséges nagyurak versét.

Mivel azóta 2018-at írunk, és ma már Ady Endre vagy Esterházy Péter életműve is gond és bármilyen lelkiismeretfurdalás nélkül feláldozható az állampárt hatalmi tébolyának oltárán, a migránsozásból-sorosozásból-korrupcióból és a demokratikus alapjogokra vizelésből élő kétharmados többség bizonyos háromnevű szolgálója elérkezettnek látta az időt belerongyolni Mácsai Pálba. 24 év kellett hozzá, de megtalálták az apropóját annak, hogy ezt a páratlan művészi pillanatot a színész-rendező-igazgató szemére hányják.

Az most nem számít, hogy a szóban forgót az utóbbi évek egyik legjobb interjújának tartom, hiszen a kultúrharcosok és közpénzből etetett zsoldosok számára már eleve az is szentségtörés, hogy valaki – jelen esetben Mácsai – az Indexnek ad interjút. Innentől kezdve bekapcsol a gomb, ami azt jelzi: a politikai hatalommal nem rendelkező művésszel/színházigazgatóval szemben meg kell védeni a politikai teljhatalommal uralkodó dicsőséges nagyurakat. És a háromnevű meg is védte. Az csapta ki a biztosítékot nála, hogy arra a kérdésre, elmenne egy olyan tüntetésre fellépőnek, amelynek egyetért a mondanivalójával, Mácsai ezt válaszolta:

… akkor sem mennék el fellépőnek, ha nem lennék igazgató. Azt, hogy egy színész politikai eseményen szaval, egyetlen egyszer láttam makulátlanul hitelesnek. Filmen, fekete-fehérben. Sinkovits Imrét a Petőfi szobornál, ötvenhat október huszonharmadikán.

Az éber elvtárs azonban leleplezte a hazugságot. 24 évig nem zavarta az a pillanat, most azonban beleállt: Mácsai hazudik, hiszen 1994-ben igenis ott volt azon a választások előtt pár nappal lezajlott rendezvényen, amely nem volt más, mint

a baloldali művészek zajos demonstrációja a kiéhezett sakálként ugrásra készülő MSZP-SZDSZ mellett.

Nem tudom, az a hatalmas tömeg, amelyik 1994-ben jelen volt a Budapest Sportcsarnokban, miképpen emlékezik vissza ennyi idő távlatából arra a pillanatra, viszont jelezném: Jancsó Miklós, az esemény főrendezője (nyugodjék békében, ha tud, hiszen őt sem kíméli mostanság a kultúrharc trágyás gumicsizmája) a zajos baloldali demonstráció keretében például Bródy Jánost, Hobót, Koncz Zsuzsát, Sebestyén Mártát, Sebő Ferencet, Zoránt, Dés Lászlót, Deák Bill Gyulát, Jordán Tamást, Galkó Balázst, de a Kaláka Együttest is színpadra állította. Gondolom, ők is szégyelljék magukat mind. De elsősorban Mácsai szégyellje magát, amiért akkor, ott, 1994-ben, midőn

halálos fenyegetésként aktualizálta Petőfi Sándor eredetileg is rettenetesen buta és ártalmas versét,

amellett tett tanúbizonyságot, hogy

a nemzeti gondolattal gennyes sebként kell bánni, és hogy a legjobb volna fizikailag likvidálni, vagy ha nem megy, végleg eltüntetni a másképp gondolkodókat.

De nyugi van, változtak az idők, nagyot fordult a világ, immár ők (azaz mi – írja a háromnevű) vannak többen, és bár rettenetesen nehéz megállniuk, hogy az ütésre lendülő kezüket (orbánul: viszkető tenyér) lefogják, ők nem a Bosszú Népe (üdvözlöm Dalcsináló Kovács Ákos urat), ugyanis gyilkos indulat nem fűti a magyart. A slusszpoén az, hogy a nemzet elsőszámú véresszája saját blogján tette közzé a háromnevű Mácsainak címzett levelét azzal a megjegyzéssel, hogy a haverja ismét tökéleteset alkotott, bár megrázónak tartja, hogy noha Pált 1985 óta ismeri, és valaha nagyon felnézett rá, most kiderült, hogy sajnos kár volt.

Ez újfent egy igen csinos kilométerkő a NER történetében, ahol a kultúrharcnak nevezett őrület naponta újabb és újabb célpontokat talál, akiket le lehet rántani az elvtelenség mocsarába, ahol az egyedüli biztos pont és feladat a rezsim megvédése az egyes polgártól, civiltől, művésztől. Aki bármit is tett le a nemzet asztalára, tegnap óta áruló szarcsimbók, akit az állítólag többség immár kénye-kedve szerint gyalázhat. A lovagkeresztes uszítóval szemben én nem tartom annyira tökéletes műnek azt, amit a háromnevű haverja összerántott annak igazolására, hogy Mácsai valójában gyűlöli a kétharmados kormányt és a valódi, nemzeti-keresztény Magyarországot, ezért szellemi lincselőként honfitársai ellen hangolja az eszetlen, ostoba tömeget. Mert 24 évvel ezelőtt elszavalta azt a bizonyos verset.

Nem ismételném meg azt, ami az elején hivatkozott posztban már elhangzott, csak jelzésértékkel teszem ide: aki szerint a Dicsőséges nagyurak és az Akasszátok fel a királyokat című két különálló vers valójában egy és ugyanaz, az talán nem a legmegfelelőbb ember arra, hogy egyik pártállami tévétől a másikig lihegve, egyik propagandaoldaltól a másikig okoskodva ossza az észt bármiről. Értem, hogy a NER holdudvarában kultúremberekből is egyre kétségbeejtőbb a felhozatal, de ez véresen ciki.

Nem mellesleg elég sajátságos mentális torzulásra enged következtetni, hogy valaki éppen Petőfi Sándorral próbálja demonstrálni a nemzeti gondolat ördögtől való jellegét, de úgy tűnik, itt tartunk: odáig fajult a hatalom kiszolgálásának görcse, hogy lassan Petőfi Sándor is a balliberális hazaárulók kedvencévé, azaz az állampárt által üldözendő ellenséggé avanzsál, aki rettenetesen buta és ártalmas verseket írt csak azért, hogy mintegy másfél évszázad múlva a Mácsaiknak fegyvert adjon a kezébe a valódi Magyarország és a kétharmados nemzeti-keresztény bűnszervezet ellen.

Harmadrészt felhívnám a figyelmet arra, hogy bármennyire is teperni kell a nagy fehér főnök kegyeiért, bármennyire is fontos a mi és ti (ők) soviniszta típusú hergelés szinten tartása, Mácsai Pál változatlanul magyar ember. Akkor is, ha a háromnevűek ma többen vannak (?), és most ők nyüzsögnek az öröknek hitt hatalom megnyugtató közelségében. Ráadásul ahhoz képest, hogy a háromnevűek naponta ötvenszer sértődnek meg azon (majdhogynem jogosan), hogy agyatlan birkáknak nevezik őket, elég idióta tempó eszetlen, ostoba tömegként hivatkozni azokra, akikkel szemben a hatalom rongyos köpönyegét védelmezik főállásban. Olyan háromnevűek, akik egyébként is többen vannak, hatalmon vannak, tehát érthetetlen, hogy miért óbégatnak reggeltől estig.

És végül, ha már a hazugságok leleplezésénél tartunk: egészen tragikus bája van annak, hogy Mácsai 1994-es fellépését egy a baloldalnak, vagyis MSZP-SZDSZ sakáljainak tulajdonított rendezvényen a nemzeti-keresztény gondolattal szembeni gaz támadásként írja le bárki, nagyvonalúan megfeledkezve arról a történelmi tényről, hogy Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé egyik alelnöke volt (1993-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává is választották). Sőt: az akkor még megélhetésileg liberális elveket valló Orbán Viktor (aki ma már a liberálisok démonizálásából építi dinasztiája fényes jövőjét) és pártja 1992-ig az SZDSZ elsőszámú partnere volt a magyar politika lehányt színpadán, és csupán az 1994-es választási vereség után pozicionálták át magukat szintén megélhetésileg az egyre inkább széteső MDF helyére a politikai jobboldalra.

Ha ezektől eltekintünk, valóban tökéletes a mű. Tökéletesen tragikus. Mindenféle gát átszakadt, és már csak az a kérdés, hogy holnap ki lesz a következő. Aki az állampárt szerint 10-20-30 évvel ezelőtt, vagy holnapután rosszkor, rossz helyen mondott el egy rossz verset, vagy állított valamit, ami ma már főbenjáró bűnnek számít. Nemzeti-keresztényileg. Ha valakit megnyugtat, bár viszket a tenyerük, és ütésre emelkedik a kezük, de még visszafogják magukat. Még.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!