Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A szeretet reklámarcai

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megkezdődik. Ettől pedig kiver a víz. Minden évben. A nagy össznépi jótékonykodástól. Karácsony előtt így dukál. Bejelentkezett a Rogán Cilike plusz a Sarka Kata, mert közös cégük – le nem írom a nevét – részt vesz a Mikulásgyár szervezésben. Az a cég, amelyikbe Rogán felesége is beszállt felturbózni egy kicsinykét, így aztán közös konyhájukba dőlnek a közmilliók. A Sarka nyilván nem egy gyári melóshoz dörgölőzik. Irritáló kampányarcok. Azt mondta a Cilike, hogy nagyon sokat jótékonykodnak, a gyerekeik megunt játékait minden évben elajándékozzák. Szent baromfi! Klári néni tyúkjai is okosabbak nála, sőt hasznosabbak is, hiszen naponta hagynak tojást a fészkekben az embereknek. A megtollasodott Cilike mielőtt nagyságos asszonynak képezte ki magát kedves férje és közpénz segítségével, hol a lótúróban élt a Rogán-éra előtt? Mert itt lenn a pórnép ezer éve úgy csinálja – Zalától Hevesen át Baranyáig -, hogy a kinőtt gyermekruhákat, a játékokat tovább adja barátoknak, ismerősöknek. Spontán turi, és jól bevált.

Mi a ménkűt csinál majd a nagyon büszke Cilike tűsarkúban tipegve, kimázolt jót tevő arccal a Mikulásgyárban? Mit? Ott jó meleg lesz, lehet mutogatni édes-nyálas énjét, nehogy már a Blahán megfázzon ételosztás közben. Nem dukál ilyen alantas meló a nagyságos asszonynak, arra nem jár helikopter, nem lehet lazacot enni, és még valamelyik éhes ember megpörgeti, számon kéri tőle, hol van a kedves férje. A Tóni, aki az Orbán-kormány egyik legnagyobb szemfényvesztője (milyen finom vagyok) hamis vagyonnyilatkozatával, lakások manipulálásával, letelepedési kötvények saját zsebre navigálásával. Mindig mindent megúszik, mert Magyarországon nem Columbo nyomoz és a legfőbb ügyész a Polt haver.

Bizonyára az idén is lesz sok-sok ajándék a Mikulásgyárban, és ehhez a Rogánnénak semmi köze. Az is biztos, hogy tőlem egy gyufaszálat nem kapnak. Ők sem, oda sem. Eddig kétszer vertek át, soha többet nem hagyom. A román forradalom idején rohantunk a gyűjtőhelyre, kiürítettük otthon a spájzot; meleg ruhát, takarót cígöltünk, kevéske forintot is adtunk számlaszámra. Aztán csak kapkodtuk a fejünket a híradásokban hallottak miatt: nem érkezett meg a pénz, hova lett? Az adományok jelentős része érdekes módon el sem jutott az erdélyi magyaroknak. Máig nem tudom, hogy az akkor gyerek lányom csizmája, dzsekije vagy a kedvenc nagy meleg takarónk melegítette-e valamelyik kisgyereket. Ahogyan a beteg gyerekek alapítványa is a főnökre luxusára szórta a számlákon befizetett forintokat. Többet nyista össznépi elpárolgó segedelem.

Nem, egyetlen fillért sem azoknak az isten tudja kicsodáknak sem, akik már megjelentek a nagyvárosok központjában kéregetni ilyen-olyan alapítvány vagy mi a francos szervezetek nevében. Eddig hol tetszettek lejmolni? Beteg gyerek és öreg nyáron is van, a nyomor, az éhezés nem évszak függő. Mindig van. Csak hát a szeretet jegyében nyáron meleg van és nyaral Cilike is: luxus szállodában eszik hatalmas reklám arcával, a gyerekek új játékot kapnak. Mészáros is csak kéthetente vesz újabb üdülőt, közben jachtol a tengeren. Németh Szilárd tovább égeti magát a Nappal. Csóróékat a gyümölcsfák csábítják éhségcsillapítónak, a lombok eltakarják őket. A zsaruk is árnyékban. Ősszel konzultációs levélhullás dúl, szüretel az elit, borozgatva számolják az évi megdurrantott pénzünket. Kipihenik a nyarat. És újra eljő Orbán lebegős ideje. Elő a magán röpcsivel, kezdődik a futballszezon! Csóróék labdába sem rúghatnak. Tavasszal elégedetten tapsolnak a nagyságosságosok, adtak télen eleget a mohóknak. Semjén isteni álruhában még vadászik egyet az Északi-sarkon; Gulyás a papagájok országában gyakorolja a Fidesz-igét. Cilikét is újra kell tatarozni, szép legyen és jótékony a következő télen. Csóróék csóróék maradtak.

Bár soha nem leszek Miuccia Prada, de annyit tudok a divatról, Rogán pár, hogy a sokszorosan lenyúzott bőrű kisgyerekeken, apukákon, anyukákon kurva rosszul áll a karácsonyi ajándék póló. A befőtt, a csoki, a kalács, a krumpli is hamar elfogy. A játékokat ezután is übereli a zsíros kenyér. Az eltorzult hatalmi pojácák játszani sem hagyják szép, okos fiadat, lányodat.

Mindenki a maga ízlése, lehetősége, anyagi helyzete szerint eldönti, kinek hol mikor mennyit jótékonykodik. Tegye, tegyék. Az ajándékozásra van egy jól bevált receptem, tiszteletlen magyar burzsujok. Kamerátok, újságírótok, az MTI-tek nem kell hozzá. Télen is, nyáron is, ősszel, tavasszal is működik az emberség az országban. Mindig, kampány nélkül. Sokan fogják a kis csomagjaikat, elviszik az iskolába, az óvodába, az utcabeli családnak, a szomszédnak; kórházakba, beteg kicsikhez, nagyokhoz; mások kifestik, megszerelik, pótolják, kicserélik, újat adnak; megint mások nyaralójukban családokat üdültetnek, utaztatnak, taníttatnak, gyógyíttatnak; megint mások megsimogatják a buksikat, kézen fogják az elesetteket. Rengetegen vannak, százezernyi jótékonykodó ember rivaldafény nélkül. Ők a szeretet reklámarcai.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.