NEHAZUGGY

Önszabályozás: sorakozó, irány az akol

Tegnap reggel olvastam Molnár Bálint ismét remek írását, abból teszek ide egy részt:

Ha minden jól megy, nemsokára már az sem lesz, aki kérdéseket tegyen fel. Ez pedig simán be fog követezni, ha valóban a gengszterek kormánya fogja eldönteni, ki lehet és ki nem lehet újságíró Magyarországon. A vonatkozó tervek, az újságíró kamara létrehozására vonatkozóak tudniillik, amely nagyszerű ötlet bizonyos Szöllősi György kútfejét dícséri, és amit még április 8-a előtt szellőztettek meg, akár már most ősszel az országgyűlés asztalára kerülhet. Vagyis az elvtársak létrehoznak egy kamarát (önkényesen, szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül), azt hazudják, hogy az újságírók érdekvédelmét szolgálja, közben meg számos kötelezettséget írnak elő az újságíróknak és a laptulajdonosoknak. Az persze jól hangzik, hogy az újságírók csak bejelentve dolgozhatnának és egy bizonyos szintnél nem kereshetnének kevesebbet, az viszont elég aggasztó, hogy a pártállam gerincferdült janicsárjai fogják megalkotni a testület etikai és szakmai előírásait, amelyek mindenkire vonatkoznak. Például a kamarai tagságot „megfelelő képzettséghez, szakmai tapasztalatokhoz” kötnék, amelyeket nyilván nem a szakmai szervezetek, hanem az Orbán-kormány határozna meg. Döbbenetes. Etikai normák fontosságával nyomulnak olyan Szöllősi-féle lakájok, akik tömegesen és futószalagon sértik meg a szakma írott és íratlan szabályait a fideszes közpénzmédiában. És bár lebuknak példának okáért a Zuschlag-féle bármire kapható balfaszokkal, de semmi nem történik. Semmi.

2013. szeptember 18-án tettem föl a Jóreggelt Európára egy bejegyzést. Azt most egyetlen betű változtatás nélkül idemásolom:

„Megalakult a Média Önszabályzó Testület „Az önszabályozás nem jelent cenzúrát, még kevésbé öncenzúrát: a minőségi újságírást támogató, a média szabadságát biztosító eszköz” – hangsúlyozzák a magyar újságíró-szakmai szervezetek közös közleményükben. Új szakaszába léphet a több, mint egy évtizedes etikai együttműködés.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ajánlása nyomán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) és a Sajtószakszervezet részvételével 1993-ban alakult meg a Magyar Újságírók Etikai Együttműködési Testülete (MÚEET). Az ernyőszervezethez később csatlakozott a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is.”

Kevés dolgot utálok jobban, mint a szakma öregjének lenni, talán csak a szakma fiataljának lenni volt utálatosabb – legalábbis akkor azt hittem. Dehát mit tegyek, öregnek számítok, nem hiszem, hogy sokan vannak akik nálam régebben tagjai az újságíró szövetségnek (1965).

Ezt itt fent a Hírlevélben olvastam. Gondoltam, szólok, mielőtt még teljesen komolyan veszik magukat a kolléganők és kollégák. Hogy ebből a felsorolásból a Magyar Újságírók Országos Szövetségét értem, a többit nem.

Tessék mondani, mi az, hogy Magyar Újságírók Közössége (MÚK)? Azok nem tagjai az újságíró szövetségnek? És ha nem (mert persze nem kell tagnak lenni semmilyen szövetségben), akkor miért kell nekik egy más nevű szervezet? Csak nem politikailag gondolják másképp az újságírást, mint a MÚOSZ tagjai? Tényleg nem tudom, azért kérdezem. Mert ha igen, az nagy baj. Mert engem történetesen nem érdekelnek a kolléga urak politikai nézetei. (Bocsánat, a hölgyeké sem. Kivételesen. Pedig úgy különben kifejezetten feministának tart a legszűkebb környezetem, éppen ezért úgy vélem, egy újságíró politikai nézeteinek manifesztálása egy nőtől kiváltképpen elfogadhatatlan.)

Tetszik gondolni, hogy korszerűtlen vagyok? Mert ma már élesen elválnak egymástól a bal- és jobboldali újságok? Tudom. De a tény, hogy ez így van, még nem jelenti azt, hogy ez jól van. Taszító, hogy Magyarországon az illető jellemére lehet következtetni, ha meglátok egy újságot valakinek a kezében vagy a bevásárló kocsijában, attól függően, milyen újságot vesz. Taszító, hogy ezeket az újságokat olyanok szerkesztik és írják, akik valamilyen politikai párt oldalán állónak vallják magukat. Méghozzá többnyire harsányan. Azaz pártfirkászok, nem túlságosan jellemerős bértollnokok, de engedelmet kérek, az újságíró, az más.

Ez a foglalkozás nem zárja ki a párthoz való tartozás lehetőségét, de azt igen, hogy az olvasó értesüljön az újságíró pártosságáról. Azt meg szerintem büntetőjogi következmények leírásával kell kizárni, hogy az újságíró vallásáról bármi módon tudomást szerezzen a fogyasztó. És akkor itt föntebb az áll, hogy Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ)? Kicsit később meg Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ). Ezt komolyan? És akkor ez úgy van, hogy aki a felvételét kéri, az viszi a keresztlevelét? És ha katolikus, de nincs megkeresztelve vagy nem találja a keresztlevelét (ilyen talán lehetséges), akkor nix tagság? És ha csak kikeresztelkedett? Előzőleg még kicsi korában körülmetélték, de úgy tartotta helyesnek, hogy ő inkább nem kockáztatja, őt ne zsidózzák le, most már katolikus, akkor azért a biztonság kedvéért a tagfelvételi bizottság megnézi? És ha körül van metélve, akkor mégse? De ebben az esetben mindenkit meg kell ám nézni. Mert keresztlevele akárkinek lehet. Egy olyan országban, ahol a köztársasági elnöknek három kereszt lehet az aláírása, mert doktor, ott keresztlevelet is lehet venni. Nem?

És akkor – milyen dicséretes – ez a sok színből összeálló szervezetkonglomerátum (istenem, milyen szép, mikor a másfajták ilyen harmóniában képesek összeforrni), ez a különböző nézeteket valló emberekből álló szövetség egyszercsak megalakít egy ki tudja, hányadik egyletet, és mostantól majd ők Média Önszabályzó Testület lesznek. És ez majd nem jelent cenzúrát, még kevésbé öncenzúrát: a minőségi újságírást támogató, a média szabadságát biztosító eszköz. Az lesz.

Tudom, fölöslegesen kérdezem, hiszen már megalakultak, és mondtam az előbb is, nyilván komolyan veszik saját magukat, nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, majd most legalább elgondolkodnak, de tessék mondani, mi lesz önszabályozva? Nem jelent cenzúrát, le van írva, még kevésbé öncenzúrát, rendben, hanem akkor mit? Ha helytelenkedünk, akkor majd belerúgunk a seggünkbe? Vagy hogy?

Mit kell önszabályozni? És ha kell, akkor ez a szabályozás hogyan fogja „biztosítani” a média szabadságát?

Van médiatörvény meg mindenféle hatóság, azok már szabályoznak, és „biztosítják”, hogy a média szabadságáról szó se essék.

Ez a Testület azért alakult, hogy eltörölje a médiatörvényt, és hazazavarja a hatósági embereket? Hogy a politikának értésére adja, kívül tágasabb, takarodjon a saját territóriumára, az újságírásban, rádiózásban, televíziózásban nincs semmi keresnivalója?

Ha ezért alakult, az dicséretes dolog, de akkor rossz nevet választottak. Önszabályozásra nincs szükség ugyanis. A pékek például sosem gondoltak arra, hogy legyen egy önszabályozó testületük, mert ismerik a szakmájukat, és fölöslegesnek tartják egy vezetőségi ülésen kijelenteni, miszerint büntetést érdemel az a pék, aki mondjuk újrahasznosított textiláruból akar kenyeret sütni. Ha valamelyikük mégis ezt tenné, azt a PTK vagy súlyosabb esetben a BTK alapján úgy is elítélik.

Az újságírás is egy szakma (lehetnek olyanok, akik még emlékeznek, legalábbis annak indult), amely szakmának megvannak a maga szabályai, ismérvei, követelményei, szerencsés esetben az újságíró ezen az alapon teszi a dolgát. (Nem a jellembajnok pártfirkászokról beszélek.) Ha nem, őrá is érvényesek a Törvénykönyv paragrafusai, számon lehet kérni, meg is lehet büntetni, mint a pékeket és a bérelszámolókat.

Szabályozni más módon nem szükséges. Sem ön-, sem közszabályozást nem igényel ez a munka. (Mondjak példát? A Financial Times, a Guardian, a Washington Post melyik oldalhoz tartozik, melyik párt irányítja, melyik testület szabályozza? Vagy legyek realista, ne álmodozzak, ez itt Magyarország? És Magyarországon nem elképzelhető, hogy az újságírók egyszercsak elkezdenek a szakmájukhoz méltón viselkedni, és elkergetik a politikusokat?) A frekvencia kiosztás meg az ehhez hasonló feladatok ellátására bőségesen elég egy minisztériumi főosztály (a „fő” talán túlzás is), ennek a területnek különben sincs sok köze a sajtóhoz. Ehelyett milliárdokat költenek különféle szabályozó erőszakszervezetekre.

Újat mondok? Ebből az önszabályozásból úgy látom, igen. Attól tartok, a politika kitartó szemtelenkedése elérte a célját: farkat behúzva tetszik eloldalogni a hatóságok és törvények elől. El vannak fogadva. A megadás pózába kiterülve önszabályozó testületeket alapítanak katolikusok és protestánsok. Jézusmária.

Elképesztően buta emberek annak idején úgy vélték, sok rossz dolog volt a létező szocializmusban, de a PÁRT Agitációs és Propaganda Osztálya remek találmány lehetett, milyen szépen kussoltak az újságírók, ennek ezentúl is így kell lennie.

És lőn.

Kevés kivételtől eltekintve vannak pártszolgálatos fogalmazók, munkahelyük valamelyik pártszolgálatos sajtótermék (vagy minek nevezzem, betűk vannak benne). Úgy hívják őket, hogy baloldali meg jobboldali. A kormányhoz nyelvlógatósan hűségeseket például jobboldali konzervatív nemzeti érzelműnek szokás címkézni, amiből én arra következtetek, hogy Rákosi Mátyás jobboldali konzervatív nemzeti érzelmű rendszert vitt – milyen érdekes, új információkkal gazdagodik az ember. Az ellenzékhez hasonlóan hűségesről nem nagyon tudok, ami nem az úgynevezett baloldal nagyszerűségét van hivatva demonstrálni, hanem ennek a társaságnak a tehetetlen bambaságát, amennyiben gyakorlatilag még ilyen orgánum sincs, pedig azt nem lett volna nehéz gründolni. Békén hagyni az újságíró társadalmat, nem fenyegetni „törvényekkel”, hagyni, hogy rendeltetésszerűen működő médiát üzemeltessen – az kétségkívül nehezebb lett volna. Önmérsékletet, intelligenciát feltételező viselkedés.

Vagy kíméletlen vagyok? Lehet. Nem az első eset.

Ez itt fent – még egyszer – kevés híján öt éves. Vajon miért lehet az, hogy jóformán semmi mást nem bírok elolvasni, mint az idézett helyet? Van még újságíró a 168 óránál, a HVG-nél, aztán ami hirtelen eszembe jut, Index, 24.hu, az idő múlásával mind kevésbé a 444 (lehet, bennem van a hiba), az ÉS-t évek óta nincs pénzem megvenni, ugyanígy a Magyar Narancsot sem – ezeket is olvashatnám a neten, mint a többit, de ritkán jutok el oda, inkább szeretném papíron, mindegy. Ez van.

Csak akartam jelezni Molnár Bálintnak, semmi baj nem lesz az „újságírókkal”. A politika lényegében azt tesz velük, amit akar – félreértés ne essék, azokkal is, akik az itt felsorolt orgánumoknál dolgoznak. Velük is fel lehet törölni a padlót. Bármikor. Az „egzisztenciáját” senki közülük nem kockáztatja, addig van hangjuk és véleményük, amíg valaki a csúti gazember környezetéből csúnyán nem néz rájuk. Tetszik emlékezni például a Hírtévé felszámolására? Úgy kellett kituszkolni a „munkatársakat”. Maguktól nem mentek volna.

Még egyszer (utoljára) mondom: amíg nincs recski táborral és kivégzésekkel fenyegető diktatúra, az újságíró társadalom önmagában elegendő volna, hogy ezt a bandát eltávolítsa – de legalább egységes fellépéssel megpróbálja. Most majd egységesen fellépve lehajtott fejjel mennek segget nyalni.

Magyarországnak olyan újságírói vannak, amilyeneket megérdemel.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább