Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbánnak már nem elég Magyarország, Európa kell neki

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Tusnádfürdőn a mai napon végre Orbán Viktoré lehetett a főszerep, aki szokásához híven ismét világuralomra tört. Beszédének elemzésére nem vállalkoznék, hisz megtették azt ma oly sokan, azonban az mindenképpen látszik, méghozzá tisztán, hogy Orbánnak többé már nem elég az, hogy Magyarországot irányítja, ennél ő többre vágyik. A kontinens, tehát Európa ura akar lenni és úgy érzi erre készen is áll.

Mint elmondta, a sorosista liberálisok ideje leáldozott és fel lehet készülni az illiberális kereszténydemokrácia győzelmére. Az utóbbi oldalt Orbán Viktor maga kívánja képviselni, ugyanis elege van abból, hogy a mostani európai elit a 68-as liberálisok kezében van. Szerinte véget kell vetni a muszlimok erőszakos betelepítésének mely a Soros-terv részeként megpróbálja elpusztítani a keresztényi gyökerekkel rendelkező Európát. Amellett pedig, hogy szerinte az oroszok úgyis vissza fogják állítani befolyásukat Ukrajnában – tehát az oroszokkal ki kéne egyezni –  kitért arra is, hogy egy új korszak felépítésébe kezd a kormány. A korszak – mely a kulturális élet átalakításával venné kezdetét –szeptemberre már nagy változásokat ígér. Hogy mik lehetnek ezek az átalakítások, azok a döntések egyelőre titkosak. Könyvégetések, esetleg egyes írók, költők műveinek betiltása? Egyelőre nem tudni.

Az RTL Klub ma esti híradója az Orbán-kormány miniszteri biztosaival, valamint miniszterelnöki megbízottaival is foglalkozott. Így derült ki az is, hogy Kohut Balázs az EKTKKIÖMTE-ért, vagyis az egyes Karib-térségbeli kiemelt külgazdasági intézkedések összehangolásáért és a magyarországi tudástranszfer elősegítéséért felelős miniszteri biztos. Hogy mégis milyen Karib-térségbeli kiemelt külgazdasági intézkedéseket folytat a kormány az jó kérdés. Esetleg szivarbiznisz épül Andy Vajna számára? Tényleg érdekelne minket, mi is valóban Kohut Balázs feladata, ugyanis munkájáért közel 1 millió forintot visz haza.

A Fidesz-KDNP frakció bejelentette, hogy ők készen állnak a küzdelemre! Nem a hajléktalansággal szembeni, de még csak nem is a kilakoltatottak jogaiért való küzdelemre. Dehogy! A harc bizony a liberális politikai erőkkel szemben folyik annak érdekében, hogy a 2019-es európai parlamenti választáson a kereszténydemokrácia győzzön. Harc folyik tehát minden fronton, de gond egy szál sem, Orbán Viktor megvéd bennünket. Az európai kereszténység bálványa, hőse és bástyája ugyan most szabadságra megy, azonban szeptembertől harcba indul, hogy megvédje mindazt ami fontos, az álkeresztény, nacionalista populizmust a liberalizmussal szemben.

A mai igencsak viharos napot követően holnap ismét kánikulálnak nézünk elébe. Az EMMI vörös kódot adott ki, ami annyit tesz, hogy igencsak meleg lesz. Mindenki vigyázzon magára és igyon rendesen a holnapi napon.

Ugyan tegnap Magyarország nagy részén nem nagyon lehetett látni a több mint egy óra hosszán át tartó teljes holdfogyatkozást, én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy bizony nem takarta a holdat egy darab felhő sem. Az eredmény:

Lássuk mai cikkeinket:

Aki nem hajlandó azzal szembenézni, hogy itt dinasztia épül, bele a pofánkba

Ki van jelölve a cselédsor, aki nem szolgálja elég lelkesen és elég látványosan a rendszert, az ott találja magát

Nagyemberek kicsinyessége

Hivatalosan is bejelentkezett Európa vezetésére

Ne hagyjuk, hogy a tej kifusson a végén!

Bazári keresztekkel az álkereszténység mezsgyéjén

Nem emel föl

A nap kommentje pedig Virágé:

Gazsi szektája is azért épülhet, mert a vallást is be akarja kebelezni. Már se a katolikus, se a protestáns vallások nem felelnek meg neki, mert ott nem ő a főnök. VIII. Henrik is új vallást alapított, amikor összeveszett a pápával. Tessék erre gondolni, amikor Gazsi szót kap.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.