Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A kormány végre visszavonul, kár hogy csak a nyár erejéig

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! A nem tisztelt házban ma tartották az utolsó „munkanapot” mielőtt a képviselők meg nem érdemelt nyári szünetükre mennének. Amit a Fidesz tervbe vett – többek között a hajléktalanság betiltása és a bevádorlási különadó bevezetése – gond nélkül áttolta a parlamenten. Persze tudtuk ezt már akkor is, amikor kiderült, hogy az Orbán fémjelezte kormány ismét kétharmadot kapott, hisz eddigi teljesítményükkel elégedettek voltak majd 3 millióan országszerte.

Az új törvényeknek hála, ebben az időszakban még megközelíteni is rizikós lehet Orbánt és a kormány tagjait. Azt ugyanis a drága urak és hölgyek zaklatásnak vehetik, amiért legrosszabb esetben akár 3 év börtön is járhat. Vigyázzon tehát mindenki magára, mert egy jókedvű Jó nyaralást miniszterelnök Úr! megszólítás után akár egy börtöncellában is találhatjuk magunkat. Figyelmeztető jel lehet sokak számára Orbán mai reakciója, amikor is egy újságíró kérdezni merte az elnök urat:

Riporter: Miért érezte fontosnak hogy a képviselők fizetését még a nyári szünet előtt megemelje?
OV: Nagyon csúnya dolog a kollektív zaklatás. 

Ne zaklassuk hát Orbánt, főleg ne holmi kérdésekkel!

Aki esetleg tételesen is kíváncsi arra, miket is fogadott el ma a parlament, az az alábbi linken megnézheti.

A belvárosban tovább folytatódik az, amit hónapokkal korábban megkezdett a kormány. Vagyis a bulinegyed – valamint a környék – szórakozóhelyeinek bezáratása és az ingatlanok megszerzése. Természetesen nem Lázár vagy épp Orbán nevén történik az egész, hanem strómanok és különböző kormányközeli cégek nevére kerül a, lassan már megszámlálhatatlan mennyiségű ingatlan. A mostani áldozat a sokak által Budapest egyik legértékesebb ingatlanjaként számon tartott Ajtósi Dürer soron található egykori ELTE-ingatlan. A hatalmas, 36,8 ezer négyzetméteres területen működik többek között a Dürer-kert nevű szórakozóhely is, mely gyaníthatóan hamarosan lehúzza a rolót.

A 24.hu információi szerint Garancsi István érdekeltségébe került épületegyüttes, a közelben létrehozott Liget Projekt miatt jelentősen fel fog értékelődni, így a végső cél az ingtalan fejlesztése, egy szálloda felhúzása lehet. Ezt pedig mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az új szerződés alapján 30 napos felmondási idővel bármikor kirakhatják a bérlőket. Úgy tűnik tényleg nincs olyan épület, szórakozóhely, cég vagy épp tv csatorna, amit ne tudna saját kézre játszani egy kormányközeli vállalkozó. A hatalom úgy változtatja meg a játékszabályokat és törvényeket, hogy az megalapozza országrablásukat. Úgy tűnik, Orbánék számára már nem léteznek határok.

Újra bevetették Magyarországon a honvédség Grippenjeit, melyek ismét megvédték az országot! A veszélyt ezúttal 2 hatósági engedéllyel rendelkező, szúnyogirtást végző repülőgép okozta, melyeket a honvédség gépei szerencsére még időben lekapcsoltak. Mindent pénzt megérnek ezek a Grippenek. Napközben az is kiderült, hogy az úszó vb-re sok milliárdért felhúzott Duna Arénát végre halandók is használhatják. Na persze nem akármikor, mert hát az mégis csak hogy nézne már ki, hogy a közpénzen felépített arénába csak úgy besétál az ember és mondjuk úszik. Dehogy! Hétfőtől-szombatig 11:00 és 14:00 óra között, vagyis napi 3 órában lehet használni.

Volt még egy hír a mai napon, amely ha igaz, elég fontos lehet a jövőre nézve. A Népszava ugyanis azt álltja, Simicska Lajos videóra vett egy hosszú monológot, amin az Orbánnal közös ügyeikről beszél, és több példányban letétbe helyezte azzal a céllal, hogy ha vele „bármi történne”, kerüljön nyilvánosságra az anyag. Amennyiben ez igaz és Simicska valóban eddig nem közölt információkat mond el a videóban, úgy ez lehet az egykori oligarcha valódi atombombája, melyet nem fog ledobni addig, ameddig ő életben van. A kérdés már csak az, hogy valaha nyilvánosságra fog-e kerülni a felvétel, vagy sem?

Egy évvel ezelőtt a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata megnyert egy nemzetközi robotépítő versenyt, melyen 150 ország diákjai vettek részt. A győzelem nem kis érdem a gimnázium, valamint az egész ország számára. Igen ám, csak az idei verseny – melyen a magyar csapat címvédőként szeretne részt venni – Mexikóvárosban kerül megrendezésre. Az oda-és visszaútra azonban sem a gimnáziumnak, sem a diákok szüleinek nincs pénze, így létrehoztak egy fundraiser oldalt, ahol minden forintot, vagy épp dollárt szívesen vesznek.

Lássuk mai cikkeinket:

Hogy pisloghatott a valóság elől fejvesztve menekülő, valósághajlító kisember

Nemzeti mese az agyafúrt falusi birkapásztorról és az önként hülye országról

A várótermi közvélekedés a kiplakátolt zsidózás, migránsozás csak blöff

Lázár János, a melós

A körülmetélés alkotmányellenes

Orbán Viktort zaklatják!

A fideszes elvtársak gurgulázó röhögése közepette

Szeszély

A nap kommentje pedig Zsuzsannáé:

A belső hangok, azok zaklatják. De, mit képzel azért magáról Orbán?? A köz pénzen él, a közpémzeből van eltartva.. Ha az adófizetők is így fizetnének, mint ahogyan válaszol éhen halna. Ezt nevezik a fidesz, Orbán, demokráciának!?

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.