NEHAZUGGY

Remélem jól alszik, kedves Ibolya. Nekem nem menne

Lázár Gergő | 2018. Július 8, Vasárnap | 12:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tiszaújvárosban történt egy üzemi baleset, mely megelőzhető lett volna, ha a munkáltató nem veszi semmibe a saját dolgozóit. Azonban jó magyar szokás szerint a munkáltató mindent jobban tud, mint az, aki nap mint nap a gyárban dolgozik. Nem hallgattak Beátárá és még akkor sem történt semmi, amikor ő maga mutatta meg a problémát feletteseinek. A baleset természetesen megtörtént, Beáta pedig elvesztette bal karját, munkahelyét és hamarosan lakását is. Ez az eset pedig tökéletesen bemutatja a hazai munkaviszonyokat és azt, hogy miért menekül innen mindenki, aki csak teheti.

Magyari Beáta egy tiszaújvárosi tésztaüzemben dolgozott – a Tények szerint munkáltatója természetesen feketén foglalkoztatta – egészen 2015. augusztusáig, amikor munkahelyi balesetet szenvedett. A tésztagép bekapta, szétroncsolta, majd leszakította az asszony alkarját. Noha az esetet megelőzően a tiszaújvárosi nő figyelmeztette munkáltatóját, hogy a gép biztonsági retesze nem működik, ezt ők mégis semmibe vették. Eddig tiszta sor, munkahelyi baleset, kártérítés.

Igen ám, csak hogy Beáta korábbi munkáltatója nem akar fizetni. Sőt, nem hogy nem akar fizetni de már azzal vádolja az asszonyt, hogy szándékosan csonkította meg magát. Egykori munkatársai elfordultak tőle, vannak akik a bírósági tárgyaláson ellene tanúskodtak. Volt főnökeit teljesen hidegen hagyja, mi történik az asszonnyal, sem telefonon, sem személyesen nem keresték már évek óta. A magyar munkás addig fontos, ameddig pénzt termel, amint ez elmúlik kidobjuk, mint egy koszos rongyot.

Nem elég, hogy munkahelye és egykori munkatársai, de a magyar állam is cserbenhagyta a családanyát. A balesetet követően sokáig 20 ezer forintból volt kénytelen megélni, amit az állam megduplázott, vagyis havi 42 ezer forintból próbálhatta meg fenntartani magát. Ez természetesen lehetetlen feladat, így ha csak valami csoda nem történik, a kilakoltatása elkerülhetetlenné válik.

Korábbi 4,2 milliós hitelét – melyet ugyan évekig fizetett, mégis egyre csak emelkedett – munkahelye elvesztése után képtelen volt fizetni, a banknak pedig hiába írt, hogy méltányolják helyzetét. Válasz nélkül továbbadták hitelét egy követeléskezelőnek, ahonnan a helyi végrehajtóhoz került. A korábbi 4,2 milliós tartozásból 8 millió lett, amit az asszony képtelen kifizetni, így hát az önkormányzathoz fordult. Beáta azonban nem járt szerencsével, mivel az önkormányzat szerint nincs szabad lakás és munkát sem tudnak adni neki, de próbálkozzon, egyszer talán lesz.

Van tehát egy asszony, aki munkahelyi balesetben elvesztette karját. Munkatársai ellene fordultak, főnöke őt hibáztatja a balesetért. A magyar állam alamizsnával szúrja ki a szemét, az önkormányzat képtelen segíteni neki, miközben a bank azon dolgozik, hogy még egy utolsót rúgjon az asszonyba. Ez az eset tökéletesen megmutatja, mi történik, ha valaki egyik napról a másikra, önhibáján kívül elveszti munkáját. A magyar állam tökéletes működésképtelenségét bizonyítja Beáta esete, akinek egész élete tönkrement, munkáltatója nemtörődömségének hála.

Ezek után ki csodálkozik, hogy hajléktalanok országa vagyunk? Ki csodálkozik azon, hogy munkaerőhiány van? Ki az, aki ilyen körülmények között akar dolgozni? Ki az, aki havi 100 ezer forintért mindent kockára tenne anélkül, hogy lenne olyan aki baj esetén segít? Önkormányzati lakások tucatjait töltik fel fideszes családtagokkal és barátokkal, de Beátának nem jut egy sem. Ő ugyanis csak egy szerencsétlen, magyar munkás. Nem Orbán Viktor veje, de még csak nem is egykori egyetemi barátja.

Egykori munkáltatója Rajzó Tamásné Ibolya a következőket nyilatkozta a 24.hu-nak az eset kapcsán:

A lelki okait nem vizsgáltuk. De mindent fegyelembe vettünk, hogy miként történhetett ez az eset. Szigorúan csak a tényeket vettük alapul. Ez alapján pedig arra jutottunk, hogy úgy nem történhetett az eset, ahogy Beáta elmondta.

Beáta tehát volt munkáltatója szerint hazudik. Szándékosan csonkította meg magát, hogy aztán elveszítse munkahelyét, lakását és feladja addigi életét. Valóban, teljesen életszerűen hangzik az egész, kedves Ibolya. A 25 évig a Vám- és Pénzügyőrségnél dolgozó asszony saját elmondása szerint azért szeretett volna tésztaüzemet nyitni, mert egy szabadabb életre vágyott és arra, hogy amit csinál, az mások megelégedésére is szolgáljon. A Magyar Vidéki Mozaiknak adott interjúból az is kiderül, hogy Ibolya számára valami nagyon fontos:

A teljes körű felelősségvállalás is megjelenik részünkről. Aki nem elégedett a termékünkkel, annak visszaadjuk az árát, vagy kap egy másik csomag tésztát helyette.

Ibolya tehát felelősséget vállal. Kár, hogy Beáta nem egy másik csomag tésztát szeretne, hanem a munkáltatója hibájából, borzasztó körülmények között elvesztett karját szeretné visszakapni. Reméljük nyugodtan alszik éjszakánként kedves Ibolya, bevallom, nekem nem menne. Bennem lenne a hiba?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!