December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Gyerekdal

Nem szoktunk erről beszélni, de nyilván sokuknak van, vannak gyerekei, unokái. Isten őrizz, hogy bármi módon beleszóljak az életükbe, nevelési tanácsokat meg már csak azért sem akarok adni, mert megette a fene, ha valaki úgy gondolja, egy gyereket nevelni kell. Sajnos a fene rengeteget eszik, azért ilyen az emberiség. Holott mint tudjuk, a kicsi gyereket meg a nagyot is mindössze szeretni kell és óvni attól, amitől lehet, valamint mintát szolgáltatni neki az általunk helyesnek tartott viselkedésformákból, aztán ő majd úgy is eldönti, ezek közül mit tesz magáévá, mit nem.

Van egy (egy?) neuralgikus pontja ennek az egész dolognak: nézhet-e tévét (számítógép monitort) az a gyerek. Azt én csodálattal szoktam hallgatni, amikor felvilágosult, a modern élet minden ismeretét magukba szívott szülők büszkén kijelentik, hogy az ő gyerekük aztán nem nézhet, nem fogják ilyesmivel szennyezni a kis elméjét neki, annyira, hogy nincs is televíziós készülékük, és a számítógéphez sem értenek. És elégedetten nevetve egymásra néznek, hogy ők milyen nagyszerű emberek ebben a vérzivataros huszonegyedik században, és hogyan megőrzik az emberségüket, valamint az emberi értékeiket. Ők mesélnek a gyereküknek, a még tökéletesebbek esetleg népdalokkal is szórakoztatják a kisdedet, mint annak idején a fonóban. Szép is az. Én nem értem ugyan, hogy ezeket a változatokat miért zárja ki egy tévé vagy egy kompjúter, úgy értem, ezeket a pokolgépeket ki is lehet kapcsolni, és akkor lehet táncolni, dalolni, de mondom, isten őrizz, hogy beleszóljak bárki életviteli ügyeibe. Most csak azoknak mutatnék valamit, akik az ingergazdag környezetet nem kizárólag középkori módszerekkel kívánják előállítani. Elsőnek egy kislányt, aki énekel. Ezt azért kellett megkeresnem, mert az ezután következő animációnak a hangjára lettünk nagyon kíváncsiak, a legkisebb unokám meg én. Ezt így önmagában akárhányszor meg bírjuk nézni és hallgatni, különösen az a rész jó, amikor ez a nagyon édes kislány a szájához teszi a kezét, és azt mondja: hurrá. Olyankor az ölemben ülő unokám hátrafordul és rám néz, nekem is annyira tetszik-e.

Ami itt alant következik, azt láttuk előbb, akkor kellett mindenáron megkeresnünk az énekest (meg is lepődtünk, kisfiúra számítottunk). Nézzék végig, szerintem még kisgyerek nélkül is szórakoztató, mert igazi profi munka. Hadd ajánljam külön a figyelmükbe azt a részt, ahol a fekete öltönyös fiúcska a „szólista”, mindjárt elmondom, miért érdekes.

Nyilván jobban tudják nálam, csak felfrissítem az ismereteiket, az effajta animáció létrehozásának egyik lehetséges módja egy valós figura mozgásának a leképezése. Gyanús volt, hogy ezt a kis „kéményseprő” gyereket én már láttam valahol táncolni. Mikor rájöttem, hol, nyomban meg is kerestem, és tényleg, Judy Garland mozdulatai helyenként nyilvánvaló mintául szolgálhattak, talán éppen innen „vették le”, ez a Húsvéti parádé egy betétje a film főszereplőjével, Fred Astaire-rel.

Ha esetleg megmutatják ezeket a bejátszásokat a család legkisebb tagjának, szerintem nagy bajt nem okoznak vele.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.