Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Talán itt lenne az ideje, hogy Kövér László vétójogot kapjon a neki nem tetsző állampolgárok döntéseivel szemben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László vasárnap se pihenhet – bár remélhetőleg a húslevesre hazaér még akkor is, ha nem felvételről okoskodott a Kossuth rádió Vasárnap Újság című igehirdetésén -, ilyenkor is kell dobni valami nyammognivalót a híveknek. Most azon hőbörgött a magyar anyák faragatlan, de legalább önjelölt védőszentje, hogy az ellenzék bunkó, nem tisztelik a demokráciát. Kövér – a rá és pártjára oly nagyon jellemző módon – úgy gondolja, hogy a demokrácia a következő módon néz ki: a szavazópolgárok a Fideszt juttatták hatalomba, ezért az ellenzéknek kuss van. Egyetlen dolguk, hogy tiszteletben tartsák a fideszes szavazók akaratát és persze Kövér Lászlót, mint ennek a sajátságos demokráciának az őrzőjét.

Az a pici probléma, hogy egyrészt ha a Fideszt demokratikusan a választók juttatták be a parlamentbe, akkor az ellenzéki pártokat is. Igaz, hogy nem ugyanazok a szavazók, de ugyanúgy magyar választópolgárok. Ha feltételezzük – egyébként ne tételezzük fel, mert ez így nem igaz -, hogy az ellenzéki pártoknak mostantól az az elsőrendű és lényegében egyetlen feladata, hogy tiszteletben tartsa a fideszes választók akaratát, akkor azt is feltételeznünk kell, hogy a kormányon lévő bandának, de még Kövér László portásnak is az a feladata, hogy tiszteletben tartsa a Fideszen kívüli univerzumban élő polgárok azon akaratát, hogy ők meg más pártokat juttattak be ugyanabba a parlamentbe.

Másrészt jelenleg a fideszes kommunikáció vért izzadva bizonygatja, hogy az ellenzéki pártok azonosak az ellenzékkel. Közben pedig ez nem így van. Ez kiderült a választáson, de az azóta eltelt időben egyre nyilvánvalóbbá vált. A két történet – ellenzéki pártok és a társadalomban jelen lévő ellenzék – kettészakadt. A fideszes kormánynak nem a parlamenti patkóban ücsörgőkkel van vitája, hanem a parlamenten kívül rekedt, gyakorlatilag képviselet nélkül maradt tömegekkel. Még pontosabban: állampolgárokkal.

Kövér László ezt vagy nem akarja tudomásul venni és akkor ostoba, vagy nem hajlandó tudomásul venni, akkor pedig aljas.

Kövér nehezményezi, hogy Hadházy Ákos ott ülhet a parlamentben és ő nem dobhatja ki, ahogy pedig ehhez igen nagy kedve lenne, de nincs mit tenni.

Egy ilyen embernek tényleg nincs keresnivalója a parlamentben, de hát nekünk is tiszteletben kell tartanunk a magyar emberek döntését, akik (…) ennek a pártnak a támogatói közé sorakoztak fel.

Igazán megható. Talán itt lenne az ideje, hogy Kövér László vétójogot kapjon a neki nem tetsző állampolgárok döntéseivel szemben és akkor nem fordulhatna elő az a vérlázító helyzet, hogy számára elfogadhatatlan illetők is bemehetnek az ország házába, amit pedig ő lényegében a sajátjának érez.

A kormánypárti politikus szerint a jövő évi európai parlamenti választásokig a korábbiaknál is nagyobb lesz a csatazaj az európai politika színterén, erősebb támadásokra kell felkészülni. Ennek hátterében szerinte az áll, hogy sokan a vesztüket érzik az európai balliberális oldalon. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a voksolás után másfajta brüsszeli berendezkedésre kell felkészülni, és az európai politika a normalitás kerékvágásába tér vissza. (MTI)

Csatazaj, mi? Meg persze támadások, mert ezt a viharvert, bátor országot kivétel nélkül mindenki támadja. Érdekes, hogy ez azóta van így, mióta Orbán Viktor meghozta nekünk a békét, biztonságot és jólétet. Azelőtt a kormány döntéseit kritizálták, azóta az országot támadják. Fura egy helyzet.

Szerencsére itt is visszaköszön az a fideszes remény, amit jó ideje kivétel nélkül minden megszólaló igyekszik belesulykolni a hívek fejébe: az orbáni illiberalizmus a normalitás, de hamarosan erre rájön az egész európai közösség és mindenki beáll Orbán Viktor mögé, hogy az vezesse őket. Hogy hová, az nem teljesen világos, de feltételezem, hogy harcba. Csatába, háborúba. Az alkotmányos költségeket pedig majd elteszik az arra jogosultak, de mégis más lenne ezt európai nagyságrendben művelni, mert Magyarország kis ország és hamarosan nem marad semmi, amit a keresztényi, valamint polgári jólétben dőzsölő polgároktól még el lehetne venni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.