Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legalább kapnánk egy jó pacalpörkölt receptet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mindenkinek szép estét! Kora reggel érkezett a hír, miszerint a kormány átalakításainak következtében megszűnne a már függetlenséget csak nyomokban tartalmazó OBH. A Handó Tünde által vezetett Országos Bírósági Hivatal eddig is minimum érdekes döntéseket hozott sok igen fontos ügyben, azonban annak beszántása tovább fogja rombolni a már amúgy is kvázi a kormány kezében lévő igazságszolgáltatást. Gyaníthatóan ez szinte senkit nem ért meglepetésként azt követően, hogy a Fidesz ismét kétharmados többséggel rendelkezik, így jóformán azt csinál, amit csak akar. A 444 információ szerint az OBH az Igazságügyi Minisztérium alá tagozódik be.

Ez semmi más, mint a demokrácia lerombolásának egyik újabb lépése. Aki eddig kételkedett volna abban, hogy a Fidesz nem fogja meglépni ezt – sok más antidemokratikus lépéssel együtt – az mostantól biztos lehet benne, hogy a korábban is sokak által emlegetett még sötétebb jövőkép egyre közelebb kerül.

Napközben az is kiderült, hogy Lázár János nem lesz többé Miniszterelnökséget vezető miniszter, és visszavonul. Na, nem a politizálástól, hanem attól, hogy ő legyen a kormány egyik fontos tagja. Bejelentését követően a hódmezővásárhelyi választókerületbe fog visszatérni, hogy ott tovább boldogítsa a város lakóit.

Inkább az agyközpontját szeretném átalakítani a kormányzásnak, amit miniszterelnökségnek neveznek. Itt más típusú vezetést szeretnék – Orbán Viktor

Az, hogy ki veheti át az „agyközpont” vezetését, egyelőre még nem tisztázott. Választási lehetőség azonban bőven van, Tállai András vagy esetleg Németh Szilárd nagyszerű lenne erre a fleadatra. Máris lenne okunk csütörtökönként újra a kormányinfót bámulni. Ha másért nem, legalább kapnánk jó pacalpörkölt receptet, vagy pedig ötleteket arra, hogy csökkentsük a helyi benzinkút árait. Alig bírjuk kivárni!

A Gyárfás-ügy közben tovább bonyolódik. Azután, hogy még tegnap este a volt úszóelnök azt állította, hogy ártatlanul vádolják őt, a 20 évvel ezelőtti Fenyő gyilkosságban történő felbujtásért, már egy volt főügyész is képbe került. A források szerint ugyanis a volt főügyésznek, dr. I. S. P. -nek tudomása volt olyan bizonyítékról, mely előrébb vihette volna, az akkor már igencsak kesze-kusza ügyet, mégis ezeket az információkat elhallgatta a nyomozó hatóságok elől. A megvádolt I.S.P. természetesen tagadja az ellene felhozott vádakat.

A korábban említett OBH megszüntetése – úgy tűnik – egy igen zseniális időszakban fog bekövetkezni, az Európai Unió ugyanis egy olyan javaslaton dolgozik, mely független bíróságok meglétéhez kötné az uniós kifizetéseket. A javaslat szerint 2020 után tehát nem kaphatna olyan állam uniós támogatást, amely nem rendelkezik független bíróságokkal. Ha még valaki azt is állítja, hogy a mai magyar bíróságok függetlenek, nem lehet abban biztos, hogy ez 2-3 év múlva is elmondható lesz akkor, amikor a kormány kétharmados ereje valóban színre léphet. Uniós támogatások nélkül pedig nincs „gazdasági csoda” sem, így ha Orbánék szeretnének valamiből osztogatni négy évente, úgy át kell hogy gondolniuk a bíróságok kivégzését.

Közben a választási herce-hurcha is tovább folytatódott a mai napon. Történt ugyanis, hogy a Momentum meg szerette volna nézni a választási informatikai rendszert, pontosabban azt, hogy mi is történhetett ott, a választás éjszakáján. Az NVI adott is erre lehetőséget, pontosan egy órát kapott a párt arra, hogy találjon egy szakértőt, az a szakértő odaérjen a helyszínre és rohamtempóban megvizsgálja a több milliárdért fejlesztett rendszert.

TEHÁT EGY ÓRÁNK VAN LEAKASZTANI A MEGFELELŐ SZAKTUDÁSÚ INFORMATIKUST ÉS ODAÉRNI A HELYSZÍNRE, HOGY EGYÁLTALÁN VIZSGÁLNI TUDJUK AZT, HOGY MIÉRT EGY NAGY RAKÁS HULLADÉK A RENDSZERÜK, ÉS VAJON ÉRTENEK-E ANNYIRA A VÁLASZTÁSI INFORMATIKAI RENDSZEREKHEZ, MINT AMENNYIRE A KÖZ SZÁMÁRA SEGÍTENEK BETEKINTÉST NYERNI ILYESFÉLE ADATOKBA EGY ÓRÁS RAPID HATÁRIDŐKKEL. – Momentum

Ha nem lenne titkolnivalója az NVI-nek, akkor vajon miért nehezítenék meg ilyen szinten a pártoknak azt, hogy betekinthessenek a rendszerbe? Mi az, amit nem szeretnének, ha látna a nagyérdemű? Talán mégsem voltak olyan tiszták azok a választások április 8-án? Ezt követően a Momentum kapott egy újabb üzenetet az NVI-től, melyben az állt, hogy másnap reggel kilenckor feltehetik kérdéseiket az informatikai biztonsággal kapcsolatban. Két teljes órát kaptak arra, hogy regisztráljanak az eseményre. Végülis mindössze 2 hete volt az NVI-nek arra, hogy ezeket az eseményeket leszervezze és időben értesítse az érintetteket. Ez majdnem sikerült is…

A holnapi napon újabb tüntetés lesz a kormány ellen, mely a választások óta már a második több tízezres megmozdulás lesz. Aki teheti és egyetért a tüntetők követeléseivel, vagy épp elégedetlen a hazai helyzettel, az csatlakozzon a tömeghez, holnap hat órakor a Kossuth téren. Információk szerint a megmozdulás főszónoka Márki-Zay Péter lesz. Az időjárásjelentések szerint csodálatos idő várható a holnapi napra, így senkinek nem lehet mentsége az otthonmaradásra. Na, de lássuk mai cikkeinket:

Akkor tessék csak vitatkozni Orbánnal, az eddig is nagyon bejött

Köszönöm

Tanulmány egy levéltetűről, ami így elefántnak látszik, pedig csak levéltetű

Ilyen az ember. Nem olyan

Tiszta szívből sajnálom a nemzetemet

Hogy nem rohad ránk a bolondokháza már tényleg 

Quo vadis?

A nap kommentje pedig Marianné:

Visszajönnek nemsoká a házmesterek is

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.