Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vérlázító, Ilonka néni! Vérlázító és tragédia

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kár volna tagadni, minden idők választásán vagyunk túl. Ideje volt. Mármint túllenni rajta. Ezt a túlfeszített tempóban tolt tömény gyűlöletet a minimális emberi jóérzés mércéje szerint sem lehetett volna már sokáig bírni. Hülyeségnek tűnik, amit állítok, hiszen az elmúlt nyolc éve minden erről szól: fát is lehet vágni a nemzet hátán, jól van az úgy. Ebben az esti összefoglalóban semmi másra nem vállalkozunk, mint arra, hogy néhány gondolatban összefoglaljuk a mai napot. Nem fogunk mandátumbecslésekbe bocsátkozni, okosakat mondani, hiszen e sorok írásakor pusztán annyit tudunk teljes bizonyossággal, hogy 5,3 millió ember szavazott fél hétig. Minden más találgatás, okoskodás, halandzsa és mellébeszélés. Azon túlmenően, hogy minden a 106 egyéni kerületben dől el, senki nem tud semmit. Onnan, hogy csak a kétharmad a kérdés a Fidesz számára, eljutottunk odáig, hogy senki nem tud semmit.

Én nem teljesen értem, hogyan van az, hogy egyetlen exit poll nem készült, hogy este 9-kor annyit tudunk, hogy semmit nem tudunk. Csak azt tudjuk, hogy a Nemzeti Választási Iroda kedves vezetője, Ilonka néni szerint tragédia, ami a Bocskai utcában történik, de ez van. És összeomlott az informatikai rendszer, mit tegyünk, ez van. Ameddig a Bocskai utcában szívatott emberek le nem adják a voksukat, semmit nem fogunk megtudni.

Jó, akkor tisztázzuk a szerintünk lényeget: a holnapi nap és a holnapi naptól várható magyar jövő tekintetében az egyetlen kérdés az, hogy a Fidesz elveszíti az abszolút többségét, vagy sem. Ha a Fidesz 50%+1 szavazatot elér, az az ellenzék szempontjából kudarc. Lehet elemezgetni, magyarázgatni, itt az a kérdés, hogy mire volt elég azoknak az embereknek a példás magatartása, akik minden nehézséget legyőzve, esőben, szélben, napsütésben hosszú órákat áldoztak a napjukból arra, hogy leadják a voksukat. A mi olvasatunkban ez volt a választás leginkább szóra érdemes aspektusa: a választók (nem mellesleg nagyon nagy számban fiatalok!) példát mutattak állampolgári kiállásból egy mocskos, gyűlöletben tobzodó, a Fidesznek minden tekintetben kedvező pályán zajló, mindenkire nézve méltatlan iszapbirkózásban.

Minden tiszteletünk elsősorban a Bocskai utcai szavazóknak, a tetszőleges szavazókörben voksoló magyarországi szavazóknak, a hágai, londoni, brüsszeli, berlini voksolóknak. Kétségtelen, hogy a mai nap hőse a magyar szavazó. Függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény, ez fontos. Szóval semmit nem tudunk, de azt igen, hogy ez az ország jobb vezetőket érdemel azoknál, mint akiknek egyetlen erőfeszítésük abban merül ki évek óta, hogy a félelmet, a frászt, a rettegést, a fenyegetettség érzését erősítsék egy valaha egészséges lelkületű országban. Nem lehet az idők végtelenségig félni. Egységesen egy egész országnak félni pláne nem lehet. Ebben a klímában erkölcsileg, lelkileg, szellemileg csak megbetegedni lehet. Az nem kérdés, hogy ez már régen nem múlt idő.

Tehát dacára annak, hogy nem tudunk semmit, abban sok igazság van, hogy holnap ez már nem ugyanaz az ország lesz. Akkor sem, ha a Fidesz – a médiának nevezett manipulációs gépezetével, a közpénzek milliárdjaival, a legocsmányabb módszerek bevetésével – győz. Várjuk az eredményeket, ha Orbán Viktor közben lemond, akkor mindenképpen jelentkezünk!

Frissítem magam: Pállfy Ilonka néni beszél a néphez. Még mindig 2500 ember áll sorban a Bocskai úton úgy, hogy 7000 ember szavazott ma egész nap (!!!!) Márpedig ameddig az utcán állnak emberek, nem lesznek eredmények. Vérlázító, Ilonka néni, vérlázító és tragédia! Önnek takarodnia kellene, nagyon sürgősen, és nem azért mert összefüggéstelenül beszél, hanem mert ilyen a világon nincs. Hogy úgy tesz, mintha életében először szembesülne azzal, hogy kurva sok ember akar szavazni. És mielőtt elfelejteném: tisztelet a szavazatszámlálóknak, akik reggel 6 óta dolgoznak. És nekem senki ne mondja, hogy rossz a törvény, mert tudták pontosan, hogy ahol 4000 ember szavazott ezelőtt 4 évvel és fennakadások voltak, ott 11 000 ember gond nélkül fog szavazni. Erre baromira nincsenek szavak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.