Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Piros ingben nem lehet szavazni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez csak olyan gyorsjelentés, amilyen egy ilyen zűrös napon teljesen normális, már amennyiben bármi is van, ami normálisnak nevezhető kicsiny hazánkban.

Én is voltam szavazni, ehhez nekem mindössze 200 kilométert kellett autóznom. Gergő kolléga jobban megszívta, mert neki 1000 kilométeres táv volt oda-vissza (illetve még jelenidőben, mert hazafelé rombol), de legalább tudott szavazni. Igaz, hogy rá kellett kicsit förmednie a követségre, mert elfelejtették értesíteni, hogy sikerrel regisztrált, de ahol gyalulnak, ott hullik az izé.

Az biztos, hogy akárhol is jártam és akárhány fotót néztem meg a világ különféle tájain szavazni óhajtókról, rengeteg fiatalt láttam. Én nem emlékszem, hogy valaha is ennyire aktívan, ilyen nagy számban részt vett volna ez a korosztály a voksoláson. Ez azért külön öröm, mert úgy tűnik, pontosan értik, hogy mennyire fontos az ő véleményük, hogy mennyi minden múlhat az ő szavazatukon is. Országosan meglehetősen magas a részvételi arány, ami nagyon fontos. Bármi lesz is a végeredmény, az már biztos, hogy múlóban van az országos apátia.

Miután a 200 kilométert csak több óra alatt tudtam megtenni (természetesen most kellett feltúrni az utakat, mert mikor máskor? A 30 km/h nagy öröm tud lenni ilyenkor. Is), volt időm rádiót hallgatni. A rádióból tudom például, hogy valahol kizavartak egy honpolgárt a szavazóhelyiségből, mert piros ingben ment voksolni. Ez pedig – a szavazatszámláló bizottság, vagy micsoda szerint – befolyásolhatja a többi szavazót. Hogy mi a jó fenében, az nem igazán derült ki. Kár, hogy ekkor én már hazafelé döcögtem, mert ha időben hallom, felkötöttem volna egy narancssárga nyakkendőt, plusz tűztem volna a hajamba egy vörös szegfűt. Már csak a poén kedvéért. Kutyából sajnos csak egyfarkúval rendelkezem, de a nyakkendő-szegfű kombó tuti zavarba hozta volna a szigorú számlálókat.

De a piros inges szavazópolgár nem adta fel a dolgot, mert az objektum elől felhívta a feleségét, hogy üstöllést induljon egy másik inggel, mert ő a nyílt színen átöltözik, de ha fejre áll is mindenki, ő akkor is szavazni fog. Helyes.

Orbán Viktor (jó, nem ő, hanem a személyzet) minden rezdüléséről tájékoztatja a híveit a Facebookon. Fene tudja, nem sok valószínűségét látom annak, hogy ettől majd többen szavaznak rá, de azért hajrá! Közben a Fidesz megsértődött, mert Karácsony Gergely azt találta mondani, hogy Áder Jánosnak eszébe ne jusson a Fidesznek kormányalakítási megbízást adni akkor, ha nem szereznek többséget. Ezt a Fidesz úgy értelmezte, hogy Karácsony megfenyegette a választási szerveket és külön Áder Jánost. Amúgy kész csoda, hogy a nemlétező köztársaság folyamatosan sunnyogó elnöke itthon van, holott horgászhatna is valahol, vagy védhetné a háromszemű békákat az esőerdőben, ahogy szokta.

Öt órakor az országos részvételi arány 63, 21% volt, ami újabb rekord. Ez nagyban valószínűsíti, hogy jóval 70 százalék felett lesz a részvételi arány. Már csak azért is, mert ötig többen mentek el szavazni, mint négy éve összesen.

Aki még idáig meditált, még most is felránthatja a nyúlcipőt és elrohanhat szavazni. Aki hétig beáll a sorba, az szavazhat, bármikor is kerül rá a sor. Úgyhogy aki nem szánta még rá magát, az most még megteheti és tegye is meg. Ennyit igazán megér, hogy ne más döntsön az ő sorsáról is. Nem? De. Hajrá, lustikák!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.