Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Elesetteket, szegényeket és rászorulókat meglopni olyan bűn, melyre nem létezik mentség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Szépen indult a reggel – már azoknak, akiket nem Semjén Zsoltnak hívnak – ugyanis ellene megtörtént a feljelentés, napközben pedig a rendőrség is megkezdte a nyomozást. Lássuk Semjén képes lesz-e bizonyítani, hogy engedéllyel lőtte ki azt a jávorszarvast. Miközben a holnapi napon, délután 2 órára várják az elégedetlen egészségügyi dolgozók ezreit az Alkotmány utcába, addig a Semmelweis egyetem hökösei, a tanulmányi ösztöndíjak kárára emelték saját, közéleti ösztöndíjukat. Ez is pontosan mutatja, hogy a rendszer minden irányból rohad. Valós változásra van szükség.

Egy piliscsabai óvoda avatóján tiszteletét tette Rétvári Bence, valamint Csenger-Zalán Zsolt fideszes képviselő, hogy emelje az ünnepség színvonalát. A gyerekekkel kampányolást az idei évben – úgy tűnik – csúcsra járatja a Fidesz, ugyanis ez már a sokadik alkalom volt, csak ebben a hónapban. Nem elég, hogy e két fideszes prominens megjelent az ünnepségen, de valakinek az a nagyszerű gondolata támadt, hogy a gyerekekkel bemagoltassanak egy mondókat, mellyel hálát mondanak nemzeti kormányunknak. Alább egy részlet olvasható ebből a mondókából.

A szívünkben hála ragyog, a szemünkben szeretet, fölépült az új óvodánk, örüljetek gyerekek!

Napközben tovább dagadt a Kósa ügy is, mely már a Fidesznek is kezd ciki lenni. Lemondták Kósa Lajos soron következő szerepléseit, mondvacsinált indokokkal. Kiderült, hogy nem csak Kósa Lajos és az ő édesanyja, de felesége is érintett a csengeri örökség ügyben,  tudta meg a Népszava. Több százmillió forintról van szó, a Fidesz mégis hallgat, ezzel falazva Kósának. Ha jönnek az elszámoltatások, úgy Kósa Lajosnak sürgősen össze kell szednie mi is történt közte és a csengeri asszony között.

Sajnos ma délben egy újabb terrortámadás rázta meg Franciaországot, melynek legalább három halálos áldozata van. Noha a körülmények eddig még nem teljesen tisztázottak, annyi biztos, hogy a dél-franciaországi Trébesben, egy szupermarketbe menekülő, majd ott túszokat ejtő terroristát a rendőrök lelőtték. A támadást az Iszlám Állam magára vállalta, a támadás indokai egyelőre tisztázatlanok.

A nap, sőt talán a hónap legfelháborítóbb híre ismét Hadházy Ákos közbenjárásának köszönhető, ugyanis ismét ő volt az, aki fényt derített a csalásgyanús ügyre. Az eset, amelyben már az OLAF is megkezdte vizsgálatát azért is mérhetetlenül felháborító, mert a megkárosítottak rászoruló gyermekek voltak. Történt ugyanis, hogy a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében több ezer élelmiszersegély-csomagot osztottak ki, melyhez a pénzt az Európai Unió adta. A beszerzésre, dobozolásra, elosztásra kiírt tenderre 4 cég jelentkezett, azonban a végére már csak egy cég maradt versenyben, a többi hármat ugyanis kizárták, mert a véleményezők szerint aránytalanul alacsony árat ajánlottak. A 17.4 milliárd forintos megbízást az egyedülinként versenyben maradt Halker nyerte meg, mely egy ott dolgozó beszámolója alapján pontosan tudta, hogy nyerni fog, már a kihirdetés előtt.

Nem elég, hogy előre lefutott volt a pályázat, de még az is kiderült, hogy a piaci cégeknek jóval olcsóbban adták az egyes árukat, mint a rászorulókkal foglalkozó intézményeknek. Létezik ennél gusztustalanabb, gyomorforgatóbb, felháborítóbb módja a csalásnak? Mikor már tényleg azt hinnénk, hogy innen már nincs lejjebb, akkor a kormány sokszorosan ránk cáfol. Elesetteket, szegényeket és rászorulókat meglopni olyan bűn, melyre nem létezik mentség. Remélem Polt Péter már készül, hogy hamarosan megindítsa nyomozását, mely ismét eredménytelenül zárul. Nincs itt semmi látnivaló, ugye Peti?

Történtek azonban pozitív dolgok is a mai napon, melynek egyik főszereplője a sátán egymaga, Soros György volt. Ugyanis még csütörtökön, a düsseldorfi Tonhalle koncertteremben egy díjátadó ünnepségre került sor, ahol a város filharmonikusai által alapított díj került kiosztásra. Ezt a díjat – mely 3 millió forint – minden évben olyan szervezetnek vagy személynek ítélik oda, aki kiemelkedően sokat tesz az emberi jogokért. Ezt pedig idén nem más, mint Soros György vehette volna át, ha azt nem ajánlja fel azonnal, az L. Ritók Nóra által vezetett Igazgyöngy Alapítványnak. Ehhez mit szól majd Orbán Viktor? Kíváncsian várjuk.

Emlékszünk még Izsák polgármesterére, Mondok Józsefre, aki uniós pénzen felépíttetett egy vadászházat, majd ahelyett, hogy azt kiadta volna, ő maga költözött oda be? Ő és családja az egész környék bekebelezésén dolgozott éveken keresztül, azonban a helyi gazdák ezt megelégelték és visszavették az irányítást a helyi agrárbizottságban. Ez is bizonyítja, hogy együttes erővel és kitartással legyőzhető a mindent bekebelezni kívánó, pusztító NER-rendszer és annak minden haszonélvezője. Tőlem mára ennyit, a holnap reggeli viszontlátásig!

Lássuk a mai termést:

Habonyista mocsok, orosz propaganda, magyar adófizetői pénzek és Lajos, az áldozat

Dobjunk össze egy vasalóra valót a puritán miniszterelnöknek

A magyarokhoz

El tudná hinni valaki erről a jóemberről, hogy offshore-lovag?

A kárpátok géniuszának utolsó beszéde

Majd ha Szilus jóváhagyja

Viktorka legújabb levelét megírta

Exportált gyűlölet

A lelkek temetője

A nap kommentje forro44-é :

Hiába na, a bevallott jövedelméből nem fussa, legalább egy gyűrhetetlen nájloningre… se.
Pedig rengeteget dolgozik (látszik is az arcán). Csak azt felejti el (ő is), hogy Kádár elvtárs is napi 18-20 órát dolgozott és a végén mégsem értett semmit… ?

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.