December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A nemzeti identitástudat indokolatlan, ostoba túlcsordulása gyűlöletet és rasszizmust szül

Évekkel ezelőtt írtam arról, milyen is az élet a határon túl. Külföldön. A hanyatló Nyugaton. Hogy milyen érzés volt elhagyni a hazámat, hogy egy másik ország földjén kezdjek új életet. Egy pár nap erejéig ismét visszatértem Angliába. Oda, ahova néhány évvel korábban én magam is idegenként, migránsként érkeztem. Akkor nem toltak Lázár Jánosok kamerát az arcomba, hogy elrettentő példaként illusztrálják velem a vad, koszos bevándorlókat. Egy olyan országba érkeztem, melynek lakói az első perctől kezdve szeretettel fogadtak. Igaz ugyan, hogy én még a menekülthullám előtt érkeztem a szigetországba, a körülmények mégis hasonlóak voltak a mostanihoz.

Voltak menekült munkatársaim és laktam menekültekkel is. Soha nem rettegtem attól, hogy bármi bajom történhetne, és nem csak azért, mert én magam is menekült voltam, hanem azért, mert valamennyien mindent megtettek azért, hogy beilleszkedjenek. Tudták, hogy egy lehetőséget kaptak, amivel élni szerettek volna, amivel élniük kellett. A legaljább munkákat elvállalva lépkedtek egyre feljebb a ranglétrán. Szinte minden alkalommal, amikor menekültekkel hozott össze a sors, tisztelettudó, keményen dolgozó embereket láttam.

Azok, akik ok nélkül kritizáltak, akik negatívan álltak hozzám, vagy egyszerűen csak beszóltak, nos ők a legritkább esetben sem menekültek, nem mocskos migránsok, hanem tősgyökeres angolok voltak. Olyanok, akik úgy érezték, ez az ő hazájuk, nekem pedig semmi keresnivalóm itt. Nemzetiek, nagyfene hazaszeretetükben a valóságot felmérni képtelen emberek. Nem ritkán segélyen élő, azt drogokra és alkoholra költő huszonéves anyukák és apukák küldtek el minket, menekülteket a jó édesanyánkba.

London egy hatalmas olvasztótégely, egy olyan világváros, melyet a bevándorlók tettek olyanná, amilyen az ma is. Afrikából, Ázsiából és Európa minden részéről érkezők népesítették be ezt a helyet, hogy a világ egyik legjelentősebb városává tegyék azt. Pakisztániak és indiaiak, zsidók és muszlimok élnek itt békésen, noha igen, néhol időnként előfordulnak kisebb atrocitások. De miben különb ez attól, mint amikor Budapesten egymásnak ugrik két jó magyar ember és méricskélik a magyarságukat?

Londont a bevándorlók nem tönkretették, hanem színesebbé tették. Dolgoztak, egyben munkahelyeket teremtettek, és egy olyan hellyé tették azt, amely évente emberek millióinak vált célpontjává. A gondot itt sem – mint ahogy odahaza sem – a menekültek, vagy a bennszülöttek okozzák, hanem a magukat felsőbbrendűnek gondoló, mindent és mindenkit kritizáló, nagyon nemzetiek. Ők azok, akik sokszor többet vesznek ki a közösből, mint amennyit oda betesznek és ők azok is, akik képesek egy országot élhetetlenné tenni.

A nemzeti identitástudat indokolatlan, ostoba túlcsordulása gyűlöletet és rasszizmust szül. Büszkének lenni a hazádra nem azt jelenti, hogy azt sajátodként kezeled. Egy ország nem a te és nem is az én tulajdonom, az mindannyiunké. A hazánkra vonatkozó döntések közös döntések kell, hogy legyenek. Attól, hogy valaki az ország határon kívül született, még nem lesz kevésbé jó vagy rossz ember. Az ember Afrikában is ember, Európában és Ázsiában is ember. Az, hogy ki hova születik, legfeljebb szerencse/szerencsétlenség kérdése.

Vannak jó és rossz állampolgárok. Ennek megítélése nem az illető szülőhelyétől, hanem az emberek és társadalom érdekében, vagy azok ellenében megnyilvánuló cselekedeteitől függ. Vannak menekültek Bécsben és vannak menekültek Londonban is, ez azonban önmagában nem jelent semmit. Voltunk mi is menekültek 1956-ban, és tulajdonképpen sokan most is menekültek vagyunk. Uniós csatlakozásunk óta folyamatosan.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.