Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nekem az a véleményem egész egyszerűen, hogy önök bénák

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik a Fidesz egyre jobban veszélyben érzi hatalmát, így kapkodásba kezdett. A hódmezővásárhelyi vereséget követően egy pillanatra úgy tűnt, mintha átgondolták volna a kampányukat. Úgy tűnt, rájöttek, hogy csak sorosozással és bevándorlózással nem lehet választásokat nyerni. De erre a tegnapi és a mai napon is rácáfoltak, amikor tovább folytatták a nemzeti bohózatot. A Fidesz zavart érez az erőben, ezért elkezdtek kicsit széthullani, így jó egy hónappal a választások előtt.

Orbán Viktor sajtósa bejelentette, a miniszterelnök nem áll ki vitára senkivel, ugyanis mint fogalmazott:

Magyarország miniszterelnöke az Országgyűlésben számtalan alkalommal vitatkozott az ellenzék jelöltjeivel. A viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének ideje.

Idézzük hát fel azokat a vitákat, melyeket Orbán Viktor a parlament falai között vívott az ellenzék jelöltjeivel.

Orbán Vona Gábornak: mindenkinek lehet erről a kérdésről megfejtése, nekem az a véleményem egész egyszerűen, hogy önök bénák.

Orbán Demeter Mártának: Hát… ööö… mélyen tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársam! Boldog karácsonyt kívánok!

Lehetne még persze naphosszat sorolni azokat az Orbán Viktor által „vitának” nevezett kijelentéseket, melyek elhagyták a Fidesz elnökének száját (más férfiak szoknyájától a szemöldökcsipeszig), azonban akkor soha nem érnénk a cikk végére. Visszatérve Orbán Viktor sajtósának kijelentéséhez: a viták ideje nem járt le, csak egyszerűen a miniszterelnök beszari ahhoz, hogy bárkivel is vitába szálljon. Tisztában van azzal, hogy az egész Fidesz-kampány hazugságokra épült, az pedig védhetetlen.

Orbán Viktor már rég nem vitaképes. Az újságírók kérdéseitől úgy fosik, mint ördög a szenteltvíztől, érkezzenek azok az ellenzék, vagy a független médiumok bármelyikétől is. Orbán Viktor beszari. Minek is vitatkozna, ha van neki Németh Szilárdja, meg Kovács Zoltánja, akik már a saját mondanivalójukba is képesek belegabalyodni. A Fidesz olyan szinten építette le pártját, hogy lassan nem találni olyan képviselőt vagy minisztert sem, aki valóban képes lenne feladatai ellátásra. A nyilatkozataikról már nem is beszélve.

A Fidesz mára olyan pártkatonákból áll, akik a párt iránymutatásai nélkül életképtelenek. Nekik pontosan úgy, mint a Fidesz szavazók egy nagy többségének, meg kell mondani hogy épp kitől kell rettegni, mi a helyes irány. Na meg Soros György. Elfelejtették milyen az, ha saját véleményt formálnak, elfedték milyen az, ha nem más parancsait követik. Olyan gyenge, életképtelen emberek ők, akik a Párt nélkül elveszettek.

Azonban most fordulópontra érkeztünk, ugyanis a Fidesz két korábbi agyasa került nehéz helyzetbe. Orbán Viktor és Lázár János is, féltve hatalmukat, megpróbálnak a háttérbe szorulni. Tisztában vannak azzal, hogy a korábban betonbiztosnak hitt választási győzelem talán mégsem olyan biztos. Az a beton bizony megrepedt, az a fránya repedés pedig napról napra növekszik. Az Elios botrány híre úgy terjed házról házra, mint a Soros-terv.

Tiborcz István ciki lett, csakúgy mint Rogán Antal, Habony Árpád és Lázár János. A kormány nem győzi tömködni azt a repedést, a választások pedig már a nyakunkon vannak. A március 15-re meghirdetett békemenet is a félelem egyik jele. A kormány és kisebbségben lévő szavazótábora veszélyben érzi hatalmát, attól félnek hogy „álmuknak” vége szakad. Nem rabolhatnak, lophatnak és csalhatnak tovább. Nem vehetnek több millió embert hülyére, vége lesz a jó világnak. Ez a rettegés pedig agressziót szül. Ennek bizonyítéka az a ma reggeli eset, amikor is egy szocialista plakátokat ragasztó aktivistát egy méretes vasrúddal fenyegetett meg egy éppen arra járó „békés” állampolgár. Noha az Index információja szerint az aktivista nem sérült meg, ez csakis gyors reflexeinek köszönhető.

Emlékszünk még a savazós bácsikra és plakátrongáló nyugdíjas kommandókra. Készüljünk fel arra, hogy az az idő hamarosan újra beköszönt. A március 15-i ünnepen köpködő, mocskos kommunistázó férfiakkal és nőkkel. Egymást lökdöső és egymás haját ráncigáló idős hölgyekkel és urakkal. A rettegés már a levegőben van. Hogy is van az a fideszesek által sokat hajtogatott mondat?

Egy reménytelen helyzetben lévő párt kétségbeesett próbálkozása.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.