Augusztus 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Senkinek nem kívánom, hogy egy ilyen gyermek szemébe nézzen

Pár nappal ezelőtt az angol BBC riportot forgatott Magyarországon a cigány gyermekek helyzetéről. Stacey Dooley bejárta az ország különöbző területeit, hogy valamiféle képet kapjon az itteni helyzetről. Az eredmény lesújtó. Még akkor is, ha sokan tudtuk, hogy valami ilyesmire számíthatunk. A bemutatott kép elsősorban nem azért volt szomorú, mert ilyen még létezhet 2017-ben az Európai Unió kellős közepén, hanem azért, ahogyan elfogadtuk és alkalmazkodtunk a helyzethez.

A riportfilmet nézve azt gondolná az ember, mit keres itt egy, az angliai helyzethez szokott, teljesen más felfogással rendelkező riporter, úgysem lesz képes megérteni az itteni állapotokat. Ahhoz itt kellene élnie, megtapasztalnia a szegénységet. Véleményem szerint pont ellenkezőleg: pont ezért képes felháborodni olyan dolgokon, melyeken mi már nem tudunk, és talán nem is akarunk. Mi már beletörődtünk és elfogadtuk, hogy ez van, és kész.

A riport Érpatakon kezdődik, ahol a Stacey által megszólított egyik forrás szerint a polgármester a rendőrséget használja arra, hogy akaratát érvényesítse. Cigány gyerekek tucatjait veszik el szüleiktől, hogy aztán nevelőintézetekbe helyezzék el őket. Ezzel a módszerrel kívánják megfélemlíteni a helyi cigányságot, és rávenni arra, hogy elhagyják a települést. Az eset azonban messze nem egyedi, az ország szegényebb területein ez egy bevált módszer, mellyel több település polgármestere is él.

Noha a cigányprobléma már évtizedek óta megoldásra vár, ezt valahogy mégsem akarják sokan megérteni. A politikai „elit” szavazógépeknek használja a cigányságot, a társadalom többsége pedig nem törődve a valós okokkal, szinte minden esetben a cigányokat hibáztatja a kialakult helyzetért. Ezt jól mutatja, a riportban megszólaló szociális munkások véleménye, akiken pontosan látszik, hogy beletörődtek a sorsukba. Elfogadták a kialakoltatások tényét, végzik a papírmunkát és ezzel le is tudták a munkájukat.

A cigányság helyzete idehaza azért is kilátástalan évtizedek óta, mert mindkét fél elfogadta, és ezzel konzerválta a kialakult állapotot. Egy cigány gyermek ha szegénységbe születik, onnan kitörnie szinte lehetetlen lesz. Az iskoláztatás, valamint a gyermekkort befolyásoló életkörülmények megpecsételhetik egy ember sorsát. Az pedig, ha – a kialakult helyzetért kizárólag a cigányságot felelőssé téve – az állam elveszi a családok gyermekeit, csak tovább ront a helyzeten.

Ugyanis minden állami gondozásba helyezett gyermek nevelőintézetben köt ki, ami jól tudjuk, szinte soha nem jelent valós megoldást. Ugyanis azok a gyermekek, akiket erőszakkal vettek el szüleiktől nehezen, vagy egyáltalán nem képesek elfogadni sorsukat. Fel fognak lázadni és sokszor a reménytelenség elől menekülve vagy drogokhoz, vagy alkoholhoz fognak nyúlni. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor még az intézetben, az ő nevelésükre felesküdött nevelők visszaéléseivel is szembe kell nézniük.

Az intézetben dolgozók és lakók által egyaránt elkövetett nemi erőszak, verések és megfélemlítések jelentik a gyermekek mindennapjait. A BBC riportere megszólaltatott egy, a hazai nevelőintézetek egyikében dolgozó férfit, aki borzasztó képet festett le a kialakult helyzetről.

– Az ok, amiért szerettem volna veled beszélni az, hogy találkoztam egy fiúval, aki szemtanúja volt annak, hogy egy gyermek szexuálisan bántalmazott egy másik gyermeket. Tudsz róla, hogy esetleg hasonló esetek valóban előfordulnak?

– Ez mindennapos. Amikor kiderülnek az incidensek, mivel szemtanú nincs,  illetve meg van félemlítve a gyermek – általában veréssel – nem mernek beszélni.

– A te munkahelyeden körülbelül hányan élhettek át hasonlót?

– 250-300 fő között. Vagy arra vagy kíváncsi, férfi nevelő fiú gyermeket molesztál, vagy férfi nevelő kiskorú, fiatalkorú lányokat?

– Mennyien cigány származásúak az otthonban?

– 95-99%. Magyarországon vannak olyan hálózatok, ahol gyermekotthonban nevelkedő, szűz lányokat keresnek, roma lányokat. 11-12 évesen elviszik őket, nagyon nagy pénzeket fizetnek azért, hogy a szűz lányokkal  háljanak.

– Soha nem vetted a bátorságot, hogy ezt jelentsd a vezetőség felé?

– Egyszer felvállaltam. Maradjunk annyiban, hogy közel tíz évre tönkretettek.

– Mi a legdurvább, aminek valaha szemtanúja voltál?

– Hogy olyan fiúgyermek szemébe nézzek, akit orálisan és análisan is szexuálisan bántalmaztak. Senkinek a világon nem kívánom, hogy olyan gyermek szemébe nézzen. Nem tudod feldolgozni az életben. Megpróbálsz elszámolni a lelkeddel, hogy te mindent megtettél, de a rendszer lehetővé teszi, hogy még van ilyen.

A riportalany ezen a ponton sírásban tört ki, az interjú pedig véget ért. Ez lenne hát az a rendszer, amely gondoskodik a gyermekekről? Ez lenne az a világ, amely az állam szerint egy alternatívát jelent a gyermekek számára?

A riport legvégén azt látjuk, hogy több hét próbálkozás után Stacey betekintést nyert egy gyermekotthon világába. A kép itt is borzasztóan lesújtó. Az ott lakók, a szülők hiányában a legkönnyebb utat választják arra, hogy pénzhez jussanak. Az otthon körül stricik várják a fiatal lányokat, akiknek egy „lehetőséget” ajánlanak fel. Pénzt és biztonságot ígérnek, azt, amit a gyermekotthon képtelen megadni számukra.

Sokan úgy érzik, valaki végre törődik velük, így elfogadják a felkínált lehetőséget. A riportban meglátogatott kizárólag lány gyermekeknek otthont adó intézet lakóinak legalább fele prostitúcióból él. Ezzel pedig pontosan tisztában vannak az intézményben.

– Ezeknek a gyermekeknek felnőttre van szükségük, felelősségteljes felnőttekre, akik vigyáznak rájuk, mert el lettek szakítva családjuktól. Ez a gyermekotthon felelőssége, nemde? Az, hogy vigyázzanak a gyermekekre. Mit gondolsz, az itt dolgozók cserben hagyják a lányokat?

– Nem, mert a családjuk nagyon…

– Milyen a családjuk?

– Drogfüggők, prostituáltak. Mint a lányok. Majdnem ugyanaz. Majdnem ugyanaz a minta.

– Szóval a gyermekeknek esélyük sincs, ugye?

– Úgy értem…

– Tragikusan előrelátható.

– Igen, de vannak, akik szeretnének kitörni ebből. De azt nagyon akarniuk kell, máskülönben nem működik.

Beletörődés, elfogadás. Ez az, ami az egész hazai helyzetet jellemzi. Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermekek elvétele a cigány családoktól nem oldja meg az évtizedes problémákat, melyeknek kiváltója többek közt a mérhetetlen szegénység, a munkalehetőség hiánya. Ez az oka annak, hogy a társadalom peremén élve szinte képtelenek annak részeseivé válni. Mindkét fél hibás, azonban az, aki a leginkább felelőssé tehető a kialakult helyzetért, maga az állam.

Családok százainak életét teszik tönkre, miközben gyermekeket nyomorítanak meg lelkileg. Családjuktól elvéve őket, egy olyan rendszer börtönébe zárják őket, mely kihasználja és megalázza őket. A hatóságok pontosan tudják, mi történik, mégis szemet hunynak az egész felett. A valóban rászoruló gyermekeket a rossz körülmények közül még rosszabb körülmények közé helyezik, majd magukra hagyják őket.

Nézve a riportot elszégyelltem magam. Az, amit sokan Romániáról, vagy épp Bulgáriáról gondoltak, az a mai magyar valóságot jelenti sokak számára. Nyomorért és balkáni állapotokért nem kell a szomszédba mennünk, ezt pedig nem egyszerű elfogadni. A valóság fájdalmas és keserű, ne hunyjunk szemet felette, mert ha ezt tesszük Európa szemétdombjára kerülünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.