NEHAZUGGY

Orbán: a kormány által elkövetett hibák miatt ne büntessék meg a magyar embereket

H. Andrea | 2018. Február 20, Kedd | 11:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mi tagadás, szeretjük és megbecsüljük az interneten keringő időkapszulákat. Amelyeknek van egy olyan tulajdonsága, hogy időről-időre életre kelnek és szembesítenek azzal, amit Rogán Antal úgy fogalmazott meg:

Az ellenzéki pártoknak nincs hitelük. (…) nem arra kell figyelni miket mondanak most, hanem miket mondtak, cselekedtek korábban.

Nézzük meg ma, miért van hitele Orbán Viktornak és a Fidesznek az ellenzéki pártokkal szemben. Annál is inkább – hogy aktualizáljunk és kontextualizáljunk egyúttal a levegőbe beszélés helyett -, mert mostanság derült ki: a nemzeti kormány 2011 óta hazudik az Európai Uniónak és saját választóinak. Sok más mellett most éppen a tao-rendszer tekintetében. Noha a kormány szisztematikusan megszegi az adó-átirányítási lehetőség fejében vállalt uniós kötelezettségeit, a megállításra szoruló Brüsszel ezt szó nélkül tűri. Felháborító! Veszélyes! Hogy csak a legfontosabb részletre szorítkozzunk: az Orbán-kormány 2011-ben szó nélkül fogadta el és adta írásba a hanyatló nyugaton, hogy a sportkluboknak adott tao igenis állami támogatás/közpénz, majd 2014-ben Orbán belehazudta a nemzet orcájába, hogy a tao csak a kommunisták szerint közpénz.

És akkor ezzel a lendülettel kanyarodjunk vissza a múltba:

A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat. Az Unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie.

Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.

A posztkommunista elit nyíltan kijelentette Magyarországon – idézem őket – hogy egy országot úgy kell működtetni, mint egy nagyvállalatot. Innen már csak egy lépés, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a hatalom, ha érdeke megkívánja, átlépje a jogállamiság határait… (Orbán Viktor Fidesz-elnöke 2006. október 24-i beszédének részlete, mely elhangzott az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán)

2006. októberében Orbán Viktor ellenzékben volt, és ebben a minőségében az Európai Uniótól kért segítő jobbot a kommunizmus erkölcsi örökségét hordozó akkori szocialista kormányzattal szemben. Az akkori szocialista kormányzat értékelése szerint Orbán gyakorlatilag azt kérte ebben a beszédében, hogy az EU vonja meg az anyagi támogatást az országtól. A Fidesz és annak – a jelenlegihez képest látványosan jobb szellemi állapotban lévő – vezére szerint a beszédet egyáltalán nem így kell értelmezni, ő nem is azt akarta mondani, amit mondott. Ennek ellenére Orbánt beidézték az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésére, ahol az volt a feladat, hogy tisztázza: hogy értette azt, amit nem úgy értett.

2006-ban annyival voltunk előrébb ahhoz képest, ahol most tartunk, hogy Orbán Viktor méltóztatott elfáradni ama bizottsági ülésre, ahol előadta azt, amihez a legjobban ért: kommunistázott, posztkommunistázott, életre keltette a hattyú halálát (igen, képzavar), közölte, hogy kommunista vádbeszédeket tartanak a feje fölött, és hogy kizárólag a magyar posztkommunisták értették félre, amit Strasbourgban mondott.

Az, amit az MSZMP Magyarországon kommunizmusként bevezetett, annak az erkölcsi-gazdasági és politikai csődjét, az emberekre gyakorolt borzalmas hatását a tőlünk nyugatabbra élő embereknek nem kellett megtapasztalniuk. A kommunizmus ilyen szempontból a mi örökségünk. Azonban azzal, hogy bevettek minket az Európai Unióba, ezzel a mi örökségünk is az Európai Unió közös örökségévé vált. Ezért az Európai Uniónak szembe kell nézni azzal a kérdéssel, hogy hogyan viszonyul ahhoz, hogy bekerült számos olyan ország, ahol a hazugság, a csalás, a választópolgárok megtévesztése, az Európai Unió kijátszása, a köztársasági elnöknek átadott hamis információk, ezek mind a napi politikai gyakorlat részét jelentik. (…)

Én szerencsétlennek tartom továbbra is az Európai Uniónak azt a gyakorlatát, hogy miközben nyilvánvaló, hogy a posztkommunista kormányok hazudnak, ebben a magyar kormány egyébként élen jár, ezt a magyar kormány is beismerte, a miniszterelnök úr is így nyilatkozott – hazudtunk éjjel, nappal, délután, talán minden napszakban is. (…) én világossá tettem az Unió előtt, hogy én sajnálatos magatartásnak tartom azt, amikor az Unió még nem ébred rá arra, hogy pontosan mivel is áll szemben. (…) Én csak azt szerettem volna világossá tenni, hogy ilyen világban élünk, és az Uniónak tudnia kell, hogy ilyen világban élünk. És hogyha azt a játékot űzik, mint amit tett a megelőző egy évben, hogy telefonokon bizonyos, pontosabban meg nem jelölt Feri el tudja intézni, hogy a konvergencia programra újabb és újabb haladékokat kapjunk, akkor nem csak Magyarország jár rosszul, hanem az egész Európai Unió. Mer’ a végén nem 4,6 helyett 5 százalék lesz a hiány, vagy 6, hanem 11. És ez senkinek sem érdeke. (…)

A posztkommunistáknak van egy derék szokásuk. Ez pedig az, hogy szeretnek bizonyos filozófiai eszméket abszolutizálni és azt gondolni, hogy bizonyos egyszerű érvelésekkel a világ számos, vagy tán minden bajára orvosságot lehet találni. (…) Most szembe kell nézni azzal, hogy az egész Európai Unió, beleértve annak nyugati és posztkommunista felét is, egy jelentős gazdasági nyomás alatt áll. (…) Akkora világméretű cégek a meghatározói a világgazdaságnak, amelyeknek a gazdasági súlya, hatalma, befolyása esetenként nagyobb, mint egy nemzetállamé. És ez egy állandó nyomást jelent a demokráciákra, mert nyilván minden szereplő, beleértve az állampolgárt, de beleértve a nemzetállami méreteket meghaladó nagy nemzetközi cégeket is, azon dolgozik – és ez természetes, ezért nem kell őket kritizálni -, hogy a saját szempontjaikat abszolúttá tegyék. Mint ahogy a választópolgár is megpróbálja a saját szempontját abszolúttá tenni a politikában, a nagy nemzetközi cégek is pontosan ezt teszik.

Azt hiszem, ennyi önmagában is elegendő annak alátámasztására, hogy miért tart ma Orbán Viktor ott, hogy lazán, szembrebbenés, pironkodás, és különösebb kockázatvállalás nélkül hazudozik Brüsszelben egyet, Budapesten mást; hogy miért játssza ki az Európai Uniót a saját polgárai ellen, vagy fordítva, és miért nem aggódik amiatt, hogy bármennyit is lop, csal, hazudik, akárhány kisvasutat épít a felcsúti Disneyland-jébe, akárhány kamion közpénzt tol a nulla teljesítményű futballjába, semmi következménye nem lesz. Mert már akkor sem volt semmi következménye, amikor Feriék kamuztak. Igaz, hogy a nagyságrendek összehasonlíthatatlanok, de a lényeg ugyanaz. Az Unió tudta 2006-ban is, hogy milyen világban élünk, és még csak nem is sejtette, milyen világban élünk majd 2018-ban, amikor a lánglelkű antikommunista nyolcadik éve szívja Európa vérét.

A történelmi hűség kedvéért ide kívánkozik még egy részlet a miket mondtak korábban dobozból, ugyanis van egy dolog, amiben Orbán Viktor viszont nagyon is következetes:

Az Európai Unió semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak, félreértik a helyzetet. Az a bizonyos európai uniós támogatás az nem segítség, az a KGST volt, kedves kommunista barátaim! Ott úgy is hívták: a segítségnyújtás tanácsa. Ez nem az. Ez az Európai Unió. Ahol jogaink vannak, s az Európai Unión belül a jogainkkal élünk. Nekünk ez a pénz jár, tudják? (…) Ehhez jogunk van. Számos okból. Először is fizettünk érte. Ezt a pénzt nem ajándékba adják, ennek az árát előre megfizettük. Átengedtük a piacainkat, átengedtük a termelőüzemeinket. Ez azért van. Nem segítség, nem KGST (…) Ezt úgy értelmezni, hogy ezt csak úgy el lehet venni, hogy egy politikai deklarációval át lehet verni az Európai Unión, hogy gondolja át és ne adja oda, ez lehetetlen, erről törvény van. Hát erről az összegről, ami nekünk jár, törvényt alkottak, nem lehet csak úgy elvenni.

És akkor a slusszpoén se maradjon el:

Amikor először derült ki, hogy a magyar kormány hazudott az Európai Uniónak és megpróbálta becsapni, meghamisítva a költségvetési számokat (…) világosan elmondtam, hogy csak azért, mert a kormány három éven keresztül becsapta az Európai Uniót, nem örülnénk, helytelenítjük, hogy egészen pontosan fogalmazzak… ne büntessék meg a magyar embereket. Nem lenne ez helyes. Tehát a kormány által elkövetett hibák miatt ne büntessék meg a magyar embereket azzal, hogy megvonnak bármifajta támogatást.

Orbán Viktor a szocialisták szemére hányta, hogy ők egy emberfejtát képviselnek: a neokommunistákat, akik úgy viselkednek a politikai ellenfeleikkel, ahogy régen volt szokás. Nem fogom hagyni sem magamat, sem a pártomat, sem az Európai Néppártot. Hogy önök ezekkel a tipikus, régi időkből ittmaradt trükkökkel támadás alá vegyenek, és védekezésre próbáljanak bennünket kényszeríteni olyasmiért, amit egyébként nem követtünk el.

Én két ügyet tartok olyannak, amiről eddig is elmondtam nemzetközileg a véleményemet, meg ezután is el fogom mondani, mert azt gondolom, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk okán ez nem csak jogunk, hanem kötelességünk. Az egyik az emberi jogok kérdése, a második pedig az adatszolgáltatások pontossága és korrektsége. Miután Magyarországon a magyar embereknek is az az érdeke, hogy az Európai Unió által felállított mércéket itt betartsuk, legyen szó az adatszolgáltatások valódiságáról, vagy az emberi jogokról, ebben a két ügyben mindig helyes megszólalni. (…) Az Európai Unióban az emberi jogi kérdések nem nemzeti kérdések.

2006 óta változtak az évszakok.

– Az emberi jogok kérdése handabandává silányult.

– Az Európai Unió megállítandó ellenséggé avanzsált.

– Már nem probléma, ha becsapjuk a szövetségéseinket, ha hazudunk évek óta. (Azt ígérték, hogy a tao-pénzeket elsősorban létesítményfejlesztésre fordítják, nem pedig új stadionok építésére, nem jött össze; azt ígérték, közzéteszik, mely cégektől érkeztek a tao-pénzek, és hogy ezt mire költötték, a Felcsút többéves pereskedés és jogerős bírósági ítélet után sem hajlandó erre.)

– Ma már alapvetés, hogy olyasmikkel vádoljuk hazai és külföldi ellenségeinket, amit el sem követtek.

– Ma már egyszerű, plakátokra festett, primitív csatakiáltásokkal minden bajt fel lehet számolni.

– Ma már nem baj, hogy trükközünk a költségvetési adatokkal.

– Ma már a francot sem érdekli, hogy Tiborcz István és egy egész kormány korruptsága miatt a magyar embereket büntetik.

Csak a kommunistázás örök és elpusztíthatatlan.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!