NEHAZUGGY

Le kellene már szállni Hosszú Katinkáról

Tamás Róbert | 2018. Január 30, Kedd | 9:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A bulvárújságírás egy létező, közkedvelt szelete – igen nagy szelete – a médiának. Lehet kedvelni vagy lehet öklendezni tőle, de attól még van. Mint a kamu valóságsók, az amatőrökkel eljátszatott igaz történetek, a fájdalmasan színvonaltalan sorozatok. Bekapcsolja az ember a tévét és azt hiszi, valami iskolai színjátszókör próbájába csöppent, pedig nem. Az már maga a képernyőérett mű. Semmi másról nem szól a dolog, mint a pénzről. A nézettségről, mert annak arányában lehet mérni a reklámok árát. Az olvasottságról, a kattintások számáról, mert azzal arányosan nő, vagy csökken a reklámbevétel. A bulvároldalak alapvető érdeke a kattintások számának növelése. Bármi áron.

A bulvár is egy megélhetési forma. Annak is, aki írja és annak is, aki szerepet vállal benne. Ismeretlen, érdektelen és többnyire meglehetősen ostobácska Mucuskák csöcsei lógnak bele a reggeli kávénkba, valaki terhes lesz valakitől, másvalaki kivasaltatja a heréjét, bugyit gyűjt, naptárt ad ki a szoptatási szokásairól, botrányt kavar, hogy ő legyen a legcelebebb celeb celebvilágban. Mert a megélhetése függ attól, hogy hányszor hívják meg hány műsorba beszélgetni, hányszor írnak róla, hány haknira kap felkérést. Az nem szempont, hogy hányan hánynak tőle.

Ez így szerintem teljesen rendben is van. Van kínálat, van fizetőképes kereslet, én meg eldönthetem szabadon, hogy megnyitom, bekapcsolom, megvásárolom az adott terméket, vagy sem.

Az már kínosabb, amikor intelligens, jobb napokat látott emberek kezdenek el alulról kapaszkodni ebbe a ronda nagy lufiba. Valamilyen oknál fogva csökken az addig meglévő népszerűségük, már nem kapnak saját műsort, megszűnik az eddigi szereplési lehetőség, a biztos munkahely kicsúszik alóluk és akkor – annak ellenére, hogy tanult szakmával rendelkező, értelmes illetőkről van szó – húsz körömmel kezdenek kapaszkodni az ismertségbe. Mintha máshogyan nem lehetne megélni, mintha az már nem is lenne élet, amiben nem ismerik fel az utcán. Ők szép csendesen – vagy jó hangosan – elkezdenek elcelebesedni. Mindenhol ott vannak ahová csak be tudnak jutni, szándékoltan provokatív, mindenkivel és mindennel – a tényekkel és a józan ésszel is – szembemenő hülyeségeket hangoztatnak harsányan. Ha ez sem elég, vagy nem hozza a várt eredményt, akkor elkezdenek gyűlölni mindenkit, aki nézettebb, olvasottabb mint ők. A tragédia az egészben az, hogy ameddig a heréjét vasaltató akárki pontosan tudja, hogy mit és miért csinál, az elcelebesedők valószínűleg nem veszik észre, mi történik velük.

És vannak azok, akikből erőnek erejével celebet akar csinálni a média, mert nézettséget, olvasottságot, kattintásszámot hoz a nevük. Ilyen szegény Michael Schumacher, aki versenyzőként talán a legismertebb volt világszerte, egy szerencsétlenség következtében azonban súlyos agysérülést szenvedett. Élete első felében okkal és joggal irányult rá a figyelem, népszerű közszereplő volt, maga is kereste a nyilvánosságot. Akkor érdekes volt és mindenkire tartozott, hogy hogyan versenyez. Az azonban senkire nem tartozik, hogy egy nagyon beteg ember napjai hogyan telnek. Ettől függetlenül legalább hetente robban a bulvármocsár: megszólalt Schumacher felesége-szomszédja-edzője-gyógytornásza! Igen, megszólalt. Azt mondta, hogy nem mond semmit, hagyják már békén őket.

És most jutottam el Hosszú Katinkához. Aki szintén közismert, világhírű sportoló. A sportolóként elért eredményeinek arányában profitált és gondolom, most is profitál a reklámokból. Hosszú Katinka úszónő médiaszereplései mindenkire tartoznak, megnyilvánulásait lehet bátran helyeselni, vagy kritizálni. De Hosszú Katinka magánéletét nem kellene a nyilvánosság elé rángatni, ha ő maga ezt nem akarja. Összeveszett a férjével. Na és akkor mi van? Mi közünk van hozzá? A bulvárlapokban ez természetesen izgalmas téma, de ami számomra megdöbbentő: a néhány megmaradt normálisabb médiafelületen is az. Hetek óta minden áldott nap megjelenik legalább egy cikk arról, ami valakinek a legmélyebb magánügye. Úgy is megjelennek ezek a cikkek, hogy az érintett ezt nem szeretné, nem akarja, kifejezetten kérte a médiát, hogy maradjanak ki a párkapcsolati válságából. Hogy a Blikk, a Ripost és a többi, erre szakosodott lap és portál nem marad ki, az nem meglepő. Írnak ők a semmiről is boldogan, ha az olvasót hoz. De amikor az ország legolvasottabb portáljai is képtelenek ellenállni a kísértésnek és a Blikkre, a Ripostra hivatkozva kényszeresen tálalják a napi álszenzációt, az tragikus.

Van éppen elég valóban fontos, mindenkire tartozó esemény ebben az országban. Hosszú Katinkát – függetlenül attól, hogy a közéleti szerepvállalását ki hogyan értékeli – békén kellene hagyni végre, mert így simán tönkre lehet tenni egy embert. Ebben nem kellene részt vennie az önmagát függetlennek, közéletinek, objektívnek gondoló, hirdető portáloknak. Szerintem.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!