December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És én vagyok a kommunista, ha okádnom kell ettől az egésztől

Ez valamiféle perverzitás lehet nálam, de sajnos időről-időre kénytelen vagyok elmélázni a NER milliárdos ideológusasszonyának (mellékállásban történész) saját blogján megjelenő, általában indokolatlanul hosszúra nyúló, de annál szórakoztatóbb eszmefuttatásain. Persze, megtehetném, hogy nem olvasom el ezeket, mert ugyan már kit érdekel. Tévedés. Schmidt Mária szereptévesztett történész írásai sokkal többet elmondanak a rezsim természetéről, mint bármi más, amit naponta beleöntenek az ábrázatunkba.

Mint bizonyára jól emlékszünk, néhány nappal ezelőtt a Financial Times monumentális portrécikkben ismertette Orbán Viktor felemelkedésének és újabb felemelkedésének nem mindennapi történetét, a Fidesz elmúlt harminc éves politizálásának állomásait: a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédtől, az 1993-as székház-botrányon át Simicska tündöklésén és bukásán keresztül a Brüsszel-ellenes kirohanásokig és a soros disznó hullájáig. Az Orbán ismerőseit, kritikusait, egykori harcostársait is megszólaltató cikk arra próbált választ találni, hogyan lett a nemzeti tudatrepedés lánglelkű demokratából az illiberális rendszereket ajnározó populista, félautoriter vezető, aki sok minden más mellett átírta az alkotmányt, rátette a kezét a médiára és éppen zsinórban harmadik választási győzelme előtt áll. Mint ismeretes a patás Soros Györgyöt is megszólaltatta a lap, aki arról beszélt, hogy

Orbán akkor tért igazán rossz útra, amikor gazdaggá tette az apját azzal, hogy kvázi monopóliumot biztosított neki útépítési anyagokra, amivel hatalmas vagyonra tett szert. Ekkor kezdte kiépíteni a maffiaállamot. Ekkor szerezte meg igazán a hatalmat.

Kovács Desikerült? Zoltán saját blogján már jól  helyrerakta a gazdasági lapot és annak szerzőit, akik természetesen hazudnak és elhallgatják a lényeget: Orbán története egy igazi magyar patriótáé, aki hisz a magyar emberekben, és Magyarország nemzeti érdekeiért harcol. Ám ez nem volt elegendő a NER főideológusának, Schmidt Mária – jobb híján saját közpénzmédiás blogján – bontotta ki az igazság részleteit és védte meg ő is a bálványát. Mint a legtöbb írás, ami a pártkatonává lett történész kútfejéből származik, ez is frenetikus, olyan állítások vannak benne, amelyektől az ember haja kiegyenesedik, illetve begöndörödik, attól függően, hogy éppen milyen fejdísszel rendelkezik.

Elöljáróban azt érdemes mejegyezni, hogy a „fejlettek” törekvése, hogy Orbán természetét feltárják, kudarcba fulladt, ugyanis

nem voltak igazi kérdéseik, mert azokra a válaszokra, amik nem illettek bele az előítéleteikbe, nem voltak kíváncsiak, mert csupa olyan beszélgetőpartnert választottak, akik a nekik megfelelő paneleket ismételgették. A cikk ezért nem adott többet az unalomig ismételt Orbán-ellenes mantrák felmondásánál.

Ezzel szemben az igazság az, hogy Orbán

 valami olyat tud, csinál, mond, gondol, ami megakadt a torkukon. Nem tudják se lenyelni, se kiköpni.

Mariska néni azt állítja, hogy a fenti okoknál fogva nem sikerült lerántani a leplet

az Orbán által kitalált és működtetett „illiberális demokráciáról”.

Az alábbiakban szó szerint idézem a legabberáltabb passzusokat Schmidt védőbeszédéből (a témánkénti kategorizálás és a kiemelések tőlem származnak):

Orbán és a hataloméhség: A szerzők szerint (…) a legfőbb baj Orbánnal az, hogy hataloméhes. Nemcsak akarja a hatalmat, de azt meg is akarja tartani! Hallatlan! (…) Mintha lehetne valaki úgy pártelnök vagy miniszterelnök egy demokráciában, hogy nem akarja ezerrel a hatalmat. A hatalom megszerzéséért ugyanis iszonyú áldozatokat kell hozni. A hatalom megtartása, ami önmagában érték, csak kiváló teljesítménnyel, fáradhatatlan munkával, önkorlátozó lemondással, önfeláldozással érhető el. Aki nem akarja a hatalmat mindennél jobban, soha nem szerezheti meg, ha mégis az ölébe pottyanna, nem tud élni vele, nem érzi át annak felelősségét, nem tud megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak. Vajon Merkel, Macron, May, Juncker, TuskTrudeau és a Nobel-békedíjas Obama, nem akarta a hatalmat?

Orbán Magyarországot félig autoriter rendszerű országgá változtatta: Magyarország alkotmányos demokrácia. A hatalom az általános, titkos és egyenlő választójog alapján választott magyar országgyűlés kezében van. A kormányt és a köztársasági elnököt az országgyűlés választja, ahogy az alkotmánybíróság tagjait, a legfőbb ügyészt és a legfelsőbb bíróság elnökét is. Egy népképviseleten nyugvó rendszerben mi az autoriter? És mi a félig? Melyik feléig? Miért kellene liberálisnak lennie egy demokráciának? Mik ennek a mai liberalizmusnak a kritériumai? A homoszexuálisok házassága? Az LMBTQXYZ-ügyek? A metoo? A neoliberális gazdaságpolitika egyeduralmának biztosítása? A drogliberalizáció? Soros György elképzeléseinek állami támogatása?

Orbán, a szabadságharcos: Orbán független, szabad és demokratikus Magyarországot akart 1989-ben és ezt akarja ma is, 2018-ban. Szuverén nemzetet, szuverén kormányt, szuverén demokráciát. Mert nagyon is tisztában van vele, hogy nem azért böjtöltük ki a náci és szovjet megszállást, vesztettük el több mint millió honfitársunkat, áldozták fel magukat legjobbjaink a szabadságért és a függetlenségért, hogy cseberből vederbe kerüljünk. (…) A régióra nehezedő, szuverenitásunkat csorbítani akaró, függetlenségünket megkérdőjelező nyomás ma sokkal manipulatívabb és sokszor indirektebb, mint a szovjet uralom alatt volt, de ugyanúgy birodalmi ihletettségű és bürokratikus jellegű. (…) Akkor is megvoltak azok a verőszavak, amik mögé érdemes volt odaképzelni a Vörös Hadsereget és a politikai rendőrséget, ahogy ma a kohéziós támogatások megvonása, a 7. cikkely aktiválása (…) Orbánnal tehát pont az az Unió „fejlettjeinek” a baja, hogy szabadságharcos és demokrata maradt. Mégpedig jelző nélkül. Mert mi azt is megtanultuk a szocializmusban, hogy a jelzők nemritkán fosztóképzőként funkcionálnak. Nem véletlenül éltünk „népi demokráciában”, amiről mindenki tudta, hogy pont a „népi” jelenti belőle azt, hogy diktatúra. A „liberális” jelző ma ugyanazt a szerepet tölti be, mint egykor a „népi”. Aki errefelé meghallja, már pontosan el van igazítva arról, miről is van szó valójában. Ha a magukat „fejlett nyugatinak” tartók szót akarnak érteni velünk, ne nacionalistázzanak minket, mert nálunk az nem bélyeg, nem sértő, hanem alap. Itt mindenki a nemzeti függetlenség híve, egy maroknyi liberális, nemzetállamellenes kisebbséget leszámítva. A balosok nálunk a kommunisták és a posztkommunisták. Ők a régi világot akarják életben tartani. Hozzájuk társult be a maroknyi 68-as liberális, akiknek fél évszázada nem volt egy új ötletük, gondolatuk. Populista magyarul azt jelenti, hogy a nép érti, amit mond, és ő is érti, amit neki mondanak. Ez sem negatív bélyeg errefelé.

Orbán, a vagyonos: Amit Soros ebben a cikkben elmond arról, hogy Orbán monopóliumot biztosított az apjának az útépítésben használt anyagokhoz, az szemenszedett hazugság.

Ezek itt Schmidt asszony érzelmileg túlfűtött, Orbán iránti soha el nem múló szerelmétől dagályos, hisztérikus mellébeszélései, amelyekkel kapcsolatban pontszerűen az alábbiakat kívánom megjegyezni, noha ez az írás pont ugyanúgy nem fog megjelenni a Financial Times hasábjain, mint a terrorművésznő bizonyítványt magyarázó vergődése:

  • Az FT cikke által megszólaltatott szereplők hiteltelensége attól nem válik igazzá, hogy Schmidt Máriát nem kérdezték meg, mit gondol az ő egyetlen vezéréről. A méltatlankodás akkor lenne helyénvaló, ha e csodás védőbeszéd szellemi kútfeje méltóztatott volna hozzátenni a lényeget: bálványa a lap többszöri megkeresésre sem volt hajlandó interjút adni, amelyben cáfolhatta volna a vádakat. De nem, ő gyáván megfutamodott.
  • Szégyen és gyalázat, hogy egy magát történésznek nevező, szakmai nagyságával úton és útfélen kérkedő fideszes hatalmasság az illiberális demokráciát Orbán találmányának hazudja. Az illiberális demokrácia fogalmát Fareed Rafiq Zakaria indiai származású amerikai szerző írta le a The Rise of Illiberal Democracy című tanulmányában, 1997-ben. Ezt melegítette újra 2014 júliusában Tusnádfürdőn a hataloméhes nemzetmentő. Sem a meleg vizet, sem a spanyol viaszt, sem az illiberális demokráciát nem Orbán találta fel és ki.
  • Az nem érv a hatalom ezerrel akarása mellett, hogy kibaszott áldozatokkal jár. Hogy jön ez ide? Melyik része az önfeláldozás, a lemondás? Mészáros Lőrinc vagyona, vagy a Vajna Andrásé? A Schmidt kezébe került Figyelő, vagy a beszántott Népszabadság? A miniszterelnök vejének korrupt zsírosodása, vagy az eltitkolt tao-pénzek? Soroljam még, nagyságos asszony a rengeteg áldozatot?
  • Szánnivaló, ha egy történész zsé kategóriás, internetes trollok szintjén LMBTQXYZ-zik, és a homoszexuálisok fikázásával mocskolja a liberális demokráciát. A pöcegödör legalja, ha egy sztártörténész nem vágja, hogy melyek a liberális demokrácia kritériumai, cserébe sorosozik bő nyállal. Szégyenletes, hogy egy történész alkotmányosnak (milyen alkotmány?) és demokráciának nevez egy olyan önkényesen rongyosra fércelt alaptákolmányon nyugvó államberendezkedést, ami arról ismerszik meg, hogy a valamikor demokratikus választások ellenére a polgárok nem ismerhetik meg a száz évre titkosított kormányzati ügyködések nagy részét; hogy a polgári szabadságjogokat szépelgő handabandáknak tartják; hogy a fékek és ellensúlyok rendszeréből, a hatalmi ágak szétválasztásából (az országgyűlés átvette a bíróság szerepét), a civil társadalom szétveréséből sportot űz az önfeláldozó hatalom. Ahol a kormány csak saját választói többséginek kikiáltott akaratát hajlandó figyelembe venni, hazug számokkal maniupulál és folyton illegitimnek állítja be az általa kisebbséginek kikiáltott véleményt megfogalmazó polgárainak bármilyen szándékát. Milyen népképviselet az, ahol a nép nem ismerheti meg saját befizetett adójának útját, ahol nem szólhat bele csak abba, amibe a kormány szerint beleszólhat?
  • Gyalázatos, hogy egy történész egyenlőségjelet tesz a diktatúra és a liberalizmus között, és a liberális demokráciára, vagyis a jogállamra épülő európai uniós szövetséget a Vörös hadsereggel és a politikai rendőrséggel állítja párhuzamba. Miközben csak arról van szó, hogy az Európai Unió nem az illiberális féldiktatúrák részvénytársasága. Gyalázatos, hogy egy hatalmi érdekeket szolgáló sufnitörténész egy ország nevében tekinti bóknak és alapvetésnek a nacionalista jelzőt és az elmeroggyant populizmust. Lehet, hogy Schmidt Máriának ez bók, én elutasítom a véresszájú nacionalizmus minden formáját és kikérem magamnak, hogy a pofámba nyomja: kommunista és posztkommunista itt mindenki, aki nem ért egyet Orbán Viktorral. Undorodom attól, hogy 2-3 millió ember véleményét rezzenéstelen pofával többségnek csúfolják, hogy a Szita Károly-féle ügynököktől hemzsegő állampárt zsoldosai rendre a régi világ életben tartásával vádoljanak meg olyanokat, akik még meg sem születtek, amikor a Kövér Lászlók már buzgón építették a régi világot.

Tele van a padlás Schmidt Mária történelemhamisító hazugságaival és bolsevik tempójával, a többségre, a népre hivatkozó, ám a valódi többséget állandóan mocskoló ideológiai agymosásával. Aki arról is meg van győződve, hogy ha szemenszedett hazugságnak nevezi az Orbán-família öncélú hatalommániában gyökerező gazdagodását, akkor az úgy is van. Mert csak.

Schmidt Mária az Orbán-rendszer igazi természete. Ő maga írja le, nem szégyelli, hanem büszke rá. És én vagyok a kommunista, ha okádnom kell ettől az egésztől. Még meddig?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.