December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Egyéb


Az első celeb

Kossuth temetésén tömegek voltak. Egyes orgánumok szerint ötszázezren. Láttam fényképeket, tényleg sokan vannak rajtuk. Az egyik fideszsikló néhány évvel ezelőtti becslése óta (hárommillióan vannak a Kossuth téren) minden lehet, én azért megnéztem, mekkora volt Nagybudapest lakossága a temetés idején. Ötszázhatezer. Ezek szerint hatezren otthon maradtak. Lehet. Meg az is, hogy vidékről jöttek föl többszázezren. Szekérrel. Vajon hol parkoltak? Nyolcvan-százezer szekér is jöhetett. Mindegy, még többen is lehettek, engem nem ez zavar, hanem hogy miért.  Kossuth temetésekor készülődött az ország a millenniumra, soha olyan jó légkör, olyan magas kultúra, olyan (relatív) szabadság, olyan társadalmi béke nem volt ebben az országban, soha olyan jó híre nem volt Magyarországnak (azóta sem), és ezt lehetett is tudni. Mit jelzett az a tömeg? Ekkora nosztalgia élt 48 iránt?

A kiegyezés után senki nem tiltotta a március 15-i ünneplést, mégsem lett belőle tömegmozgalom. Úgy is mondhatnám, nem ismerünk megbízható forrást az 1867. és 1898. közötti ünnepekről. Úgy is mondhatnám, senkit nem érdekelt különösebben, amíg Kossuth Ferenc el nem kezdett lármázni március 15. nemzeti ünneppé nyilvánításáról (egy újabb Kossuth). Sokáig nem tudtam megfejteni ezt a rejtélyt, még néhány napja is azt írtam, nem értem a Kossuth-kultuszt. Aztán a temetéssel kapcsolatban elolvastam a torinói búcsúztatást. Bizonyos források szerint egy francia pap, Apin nevű mondott beszédet Kossuth generációjáról, idézem az idézetet: “…szembeszálltak a hatalommal, mondván, nem te vagy a jog, a te uralmad nem tarthat soká. Ők még hittek a szabadságban, hazában, jogban, igazságban, mint annak lennie kellene. Ideálokban hittek és azoknak éltek…” Egy francia pap mondta ezeket Torinóban. Jó, elhiszem. Nem volt még igazi az egységes Itália, a Habsburgok léte fenyegetést jelentett. De azért így pufogni egy lényegében idegen halott koporsójánál… És akkor találtam egy félmondatot: Torino saját polgárának tekintette Kossuthot. Meg még jónéhány város és ország is. Miért? Hogyan volt ez lehetséges?

Akkor végre rájöttem. Kossuth elemi iskolába a piaristákhoz járt (ezek ugyebár katolikusok) Sátoraljaújhelyen. Eperjes következett, az evangélikus kollégium. Végül 1819-20-ban a Sárospataki Református Kollégium (jó, hát az utóbbi kettő legalább protestáns, különben is nem mindegy?), ott jogot tanult. Egy egész évig. 18 esztendős korára kész volt. Mindent tudott. Azaz semmit sem tudott. Nem is volt fontos. Az ő képességeivel. Kossuth volt ugyanis a világtörténelem első celebje. Méghozzá a bombasztikus fajtából. Mindent tudott, egyvalamit kivéve: nyugton maradni. A világnak róla kellett szólnia. Mutassak példát, hogy érthetőbb legyen? Ezek is idézetek:

  • „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”
  • „Egy gazdag férfi sosem lehet ronda.”
  • „Elválni valakitől, csak mert nem szereted, legalább olyan butaság, mint megházasodni, csak mert szereted.”
  • „Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.”
  • „Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?”
  • „Mindenkit »kedvesemnek« szólítok, mert nem emlékszem a nevükre.”

Ismerős? Gábor Zsazsa örök érvényű mondatai. Kossuth ugyanez férfiban. Mindegy mit, csak beszéljenek róla.  Bocsánatot kérek mindenkitől, akiket a most következő mondat felháborít: Kossuth nem volt különösebben okos ember, sőt. Sokszor mondtam már, csak tudni kell olvasni, akkor nyomban kiderül, ezt nem is én fedeztem föl, Széchenyi István már 1841-ben leírta a Kelet népében: A’ Pesti Hírlap’ szerkesztője – és ki fog világlani: magát szereti-e inkább, vagy a’ hazát – azon halandók’ egyike, kiket a’ véletlen, a’ körülmények’ játszi fordulata, tán az istenek, egy különös és a’ szokottnál magasb fénykörbe állítának. Mint áldozat mutatkozik ő a’ fiatal képzeletben, áldozat, melly a’ nemzet’ legszentebb jogaiért szenvedett; ‘s ekkép hatalma korlátlan, korlátlan mint a’ képzelet, mint az ömledező szívnek határtalansága. Nem fog ezen bálvány’ ereje ugyan mindig tartani; mert valamint mindennek sőt a’ legjobbnak, úgy neki is megvannak ellenségei, kik őt a’ felhőkbül csak hamar leszállítandják a’ földre. – “Könnyen jutott ő ezen celebritáshoz”, így beszélnek ‘s kérdik: “valljon mi nagy jót tett a’ hazának? Ujjhuzása a’ kormánynyal nemde majd végzavarba hozott, ‘s ha nem segítnek a’ nagy istenek, ki tudja, ő mibe bonyolitott volna már, ‘s nem törik, nem szakad-e eddigelé minden?” Így azért már érthetőbb. Torino is, a Kerepesi temető is. Valami még hiányzik. Talán rájövök.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.