NEHAZUGGY

Hol itt? Itt, a pöcegödörben? Itt a szemétdombon?

Forgács Erzsébet | 2017. December 23, Szombat | 9:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vészesen közeledik az év vége. Ilyenkor akarva, akaratlanul átgondolja az ember az elmúlt esztendőt és ha csak futólag, csak önmagában is, de valami módon mérlegre teszi azt. Én most hangosan fogok gondolkodni, mégpedig Béla nevű olvasónk hozzászólása késztetett erre a megszólalásra.

mint látszik, szivecskét adtam a cikkre, ám van kérdésem… ekkora szakember, aki ilyen magas posztra várt, mit is keres itt most? nem találta meg a neki megfelelő munkát? el tudom képzelni, de én is írhatnék arról cikket, mi is lehettem volna,….és miért is nem lettem…késő bánat, mai tapasztalattal, érettséggel, iskolákkal, 20 évesen tudnám hova, hogyan kell nyalni, …

A hozzászólás főszereplője Benedikty Béla. Ő az, aki mit keres itt. És itt álljunk meg egy pillanatra, mert fontos kérdés ez.

Benedikty Béla Pulitzer-emlékdíjas újságíró, dramaturg, szerkesztő. Több könyv szerzője (Könyv, de nem olyan; Jó reggelt, Európa; Gangok népe; Menon Club. A Teleki-merénylet; Názáreti) publikációi jelentős lapokban jelentek meg, többek között az Élet és Irodalomban, a Népszavában. Évtizedekig dolgozott a Magyar Rádiónál, tíz éven át a Jó reggelt, Európa főszerkesztője volt. Jelenleg új könyvén dolgozik.

Mindezt azért mondtam el, hogy legyen hová betájolni a szerzőt. Ami számunkra mindezeknél sokkalta fontosabb, az a megalkuvást nem ismerő szókimondás, az elveiért bármikor kiállni kész bátorság. Benedikty Béla megtisztelőnek érezte, hogy publikáljuk az írásait (ő fogalmazott így), mi megtisztelőnek tartjuk, hogy publikálhatjuk. Az olvasók pedig csak nyerhetnek a dolgon, ez egészen biztos.

Most jutottunk el a mit keres-től az itt-ig. Hol itt? Itt, a pöcegödörben? Itt a szemétdombon? Vagy hol itt?

Elhiszem, hogy sokan úgy hiszik, egy portált létrehozni és működtetni nem ügy. Manapság nem kell hozzá sok, némi technikai tudás, pár óra szabadidő és néhány ember, aki ismeri az ábécét. Aztán minden megy magától, felkerül az internetre, megtalálják, lájkolják, követik, olvassák. Lehet így is. Olyan is. Annyit is ér.

Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a magyar társadalom mentális állapotáról, igényességéről, vagy igénytelenségéről, ma is az olvasó dönt. Az olvasó emeli fel, tartja meg, vagy dobja el a neki felkínált olvasnivalót. Akkor is, ha bulvár, akkor is, ha szépirodalom, ha hírportál, ha hírportálnak látszó sepregető-oldal, ha véleményportál, vagy bármi egyéb.

Lehet persze mesterségesen fenntartani portálokat, lehet szerzőket, de még virtuális olvasókat is vásárolni, csupán pénz kérdése. Van ilyenre példa, nem is kevés.

Az azonban biztos – bármilyen műfajról legyen is szó – hogy pusztán hitből és lelkesedésből fenntartani egy portált hosszú távon nem lehet. Egy blogot, ahová heti egy-két alkalommal írogat valaki a szabadidejében, olyat lehet, egy portált, ahol napi rendszerességgel több cikk jelenik meg, nem lehet. Mert ezt nem lehet szabadidőben csinálni. Sem jól, sem rosszul. Vagy külső forrás kell, például egy befektető, aki finanszírozza a működést; vagy piaci reklámbevétel kell, amihez rengeteg kattintásra van szükség, a bulvároldalak erre épülnek; vagy mesterségesen generált olvasók és bevételek kellenek, például a propagandaoldalak ilyenek; vagy pedig közösségi támogatás kell, amikor az egyes olvasók eldöntik, ér-e nekik annyit a portál, hogy életben akarják tartani és ezért rászánnak havonta egy tetszőleges összeget. Ha elég olvasó dönt úgy, hogy neki van annyira fontos a dolog, hogy bedobjon a becsületkasszába annyit, amennyit rá tud és rá akar szánni, akkor a portál talpon marad, ha nincs elég ilyen olvasó, akkor nem marad talpon.

Nem hiszem, hogy ennél tisztább ügy létezik. Mi eddig megmaradtunk. Nem hinném, hogy nagyképűség kijelenteni: magas színvonalú az, amit csinálunk. Azt gondolom, az sem túlzás, ha nem az átlagba pozicionáljuk magunkat.

Nincs napi többmilliós kattintásszámunk, mert nincs mögöttünk befektető, sem politikai akarat a hozzá tartozó tőkével. Csak mi vagyunk páran és az olvasók. Aki idetalált, az magától talált ide. Aki marad, az magától marad. Mi elvárunk magunktól egy bizonyos színvonalat és azt, hogy amit publikálunk, az vállalható legyen. Évek múlva is, bármikor. Nem gyűjtögetjük más portálokról mások munkáit, nem gereblyézzük össze a net legjavát. Nem próbáljuk megúszni a gondolkodást, sem a munkát. És tűnjek beképzeltnek, az sem baj: jók vagyunk. Minden cikkel megdolgozunk – nem csak az ujjaink, hanem az agyunk is -, nem adunk ki a kezünkből gány munkát.

Innen érdekes megnézni, hogy egy

ekkora szakember, aki ilyen magas posztra várt, mit is keres itt most.

Azt keresi itt és most, amiről szól ez az egész. Kevesebbel nem érjük be, pontosabban az olvasók nem érik be. Az itt nem egy trágyadomb és itt lenni nem szégyen, de ide bekerülni nem is egyszerű, nem is sikerült még senkinek. Szerintem mindenki a megfelelő helyen van. Nekem legalábbis ez a véleményem.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!