December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Minden okuk megvan a mulatásra: a nép megette a mérgezett moslékot, amit elé hánytak

Mint egy ideje tudjuk, az oktatóvideókból soha nem elég, ezért mai eszmefuttatásomat megalapozandó ide teszek rögtön kettőt. Nézzük és hallgassuk is meg a magyar politikai elit kamerák elé szédelgett alább látható tagjait, az állampárt(szövetség) krémjét. Ez a két ártatlan tannemmese mindent (is!) megmagyaráz azzal kapcsolatban, hogy ott, ahol az ország első embere érdemi válaszok helyett boldogkarácsonyozik, visszafordíthatatlannak tűnő rohadás zabálja a nemzet testét-lelkét.

 

Foglaljuk össze röviden: hülyék vagyunk. Félre- és belemagyarázunk. Szándékosan. Csak azt adjuk, mi lényegünk. Igen. Hülyék vagyunk és rosszindulatúak.

Egyébiránt hosszabban is. A kamerába vigyorgó, a luxusautóikba éppen sietve beszálló, vagy a félszájjal, erőtlenül kritizáló, ízlésre hivatkozó, talán kicsit szégyenkező (ezt lehet, hogy csak én akarom belelátni) reakciókkal leírható, második vonalbeli fideszkádéenpés honatyákat vegyük ki az egyenletből.

Vagyis elégedjünk meg azzal, hogy ez az egész annyira, de annyira kínos. Ahogy némelyek alig bírják visszatartani a röhögést, ahogy mások konkrétan lehahotázzák a fejünket, vagy bárgyú módon elfilozófálgatnak és mellébeszélnek. Minden okuk megvan a mulatásra: a nép megette a mérgezett moslékot, amit elé hánytak, fut a szekér, ki foglalkozik egy szénné pörzsölt disznóra tetovált gyomorforgató szójátékkal, amely ismertté tett egy országosan ismeretlen senkit és újra meghozta a világhírt Magyarország számára. Ja, és természetesen Erdély számára is, ahol nem csak hogy egy disznóval kevesebb van immár, de ahol köztudottan nem tesznek névelőt a tulajdonnév elé. Azaz A SOROS nem SOROS, nincs itt semmi látnivaló.

Koncentráljunk azonban az állampárt derék, friss és üde, fiatal és életerős frakcióvezetőjére, a Fidesz jogi szaktekintélyére, aki a gondolatolvasás nagymesterévé lépett elő, és aki e súlyosan otromba és gusztustalan ügy kapcsán bizonyítja, milyen sors vár azokra a jobbképességű humánerőforrásokra, akik a Fideszhez szegődnek erkölcsi hullának.

Ez az a jobbképességű Gulyás Gergely, aki (pártjával ellentétben) anno gerincesen elhatárolódott attól a minősíthetetlen, karaktergyilkos tényfeltáró gánymunkától, amely Tóbiás József, egykori MSZP-elnök feleségét gyalázta a GFG nevű ember szennylapjában.

Ez a jobbképességű Gulyás Gergely azóta immár frakcióvezető-sztárjogászként a nevét adta ahhoz a parlamenti határozathoz, amely a bíróság helyett mondta ki bűnösnek a Fidesz politikai ellenfeleihez köthető Czeglédy Csabát.

Ugyanez az ember társszerzője annak a közröhejszámba menő, frissen elfogadott parlamenti határozatnak is, amely a kormány által kezdeményezett érvénytelen népszavazásra hivatkozva tartja felháborítónak a Soros-tervet.

Ez az ember most Pócs János gondolatait tolmácsolva mondja bele a kamerába:

„Az a kampány, amely a képviselőtársam ellen indult, szándékosan félremagyarázza a kép tartalmát, és olyan jelentéstartalmat igyekszik belemagyarázni, amelyet a képviselő úr soha nem tulajdonított neki. Úgyhogy azt kell hogy mondjam, hogy a Soros-kampánynak a része nem a kitett kép, hanem a rá adott válaszok. Ugyanakkor nem a kitett képre, hanem a képpel kapcsolatos félreértésekre válaszolva szeretném azt egyértelművé tenni, hogy a Fidesz védelmére mindenki számíthat, akit hite, meggyőződése és különösen származása miatt bármilyen alaptalan támadás ér”.

Vagyis az a Fidesz, amelyik minden esetben kikéri az emberek véleményét, amelyik az emberek véleményét szem előtt tartva érzi magát felhatalmazva arra, hogy szétlopja-csalja-hazudja az országot és a láthatatlan démonok és egy magánember elleni álharc oltárán kiölje a józan ész, az emberség és minden erkölcs maradékát is a népből, kiáll ama Pócs János mellett, aki könyörtelenül eltüntetett legalább ezer kommentet (=a magyar emberek véleménye) az ordas eszmékre hajazó, hányingert keltő posztja alól.

És Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője helyenként röhögéstől fuldokolva tolja bele az ország pofájába, hogy azok a vélemények mind a Soros-terv részei. Mert ez egy szándékos kampány, amelynek célja személyében támadni a maximálisan jelentéktelen, de annál nagyobb (másik) erkölcsi hulladék Pócs Jánost.

Vajon lehet-e ennél is jobban lenézni, megvetni, semmibe venni ezt az országot? Mindenki, aki gyalázatosnak tartja, hogy az egy éve tartó, Soros ellen irányuló, Soros vélt bűneivel riogató gyűlölethadjárat kellős közepén valakik azzal poénkodnak, hogy egy frissen legyilkolt állat hullájára írják a nevét, az mind szükségszerűen Soros-kampányt tol? Tényleg ide jutottak a fiatalok és demokraták és keresztények? És már nem is a legkorlátoltabb, legsötétebb kommunikációs vasöklök szájába adják a mondanivalót (szép kis képzavar!), hanem a jobb sorsra érdemes, intelligensebbnek vélt emberanyag nyomja a maszlagot.

Innen már csak egy lépés lett volna azt mondani, hogy maga Soros tetováltatta a nevét a disznó tetemére, hogy megtámadhassa az ártatlan, tévedhetetlen, minden rossz szándéktól távol álló fideszes gépezetet. Hogy valójában ez volt az ördögi terv: hogy a jelentéktelen Pócs Jánoson keresztül lejárassák és csapást mérjenek az egyébként demokratikusan megválasztott, de borzalmas összeesküvések áldozatává vált nemzeti kormányra, amely a magyar emberek megvédésére tette fel az életét.

Miközben a nyilvánvaló (igaz, hogy csak virtuális) felháborodást látva egyszerűen azt is lehetett volna csinálni – ha legalább egy darab tökös, gerinces, erkölcsös ember lenne a Fideszben -, hogy elnézést kérnek azoktól, akiket ezzel az ízléstelenséggel bármilyen módon megsértettek. Mert pontosan tudják, hogy mindenki pontosan tudja (az is, aki szellemesnek találja, az is, aki elhányja magát tőle): a Soros-áthallás szándékos volt és egyáltalán nem a véletlen műve.

Nem, a kétharmados nemzeti ügyek kormányának nem férnek bele az effajta emberi gesztusok. Ők nem engedhetik meg maguknak az önkritikát és annak beismerését, hogy sötét, tenyerestalpas, vállalhatatlan bunkók is üldögélnek a soraikban, akik éppenhogy le tudják írni a nevüket, miközben a túltolt megfelelési kényszer a két éhenhalni készülő agysejtjüket is elhomályosítja. A habonyi recept egyszerű és nem lehet eltérni tőle: ha az egész világ szerint görények, aljasok, korrupt, immorális humanoidok vagyunk, mi akkor se engedjünk a mocskainkból.

Szarjunk Nobel-díjas, politikától független tudósok szájába, ha az ügy úgy kívánja, demensezzük le egykori szürkeállományunkat, röhögjünk a pofájába mindenkinek, aki szóvá teszi, hogy százmilliókat és milliárdokat felejtettünk el bevallani, és minden esetben vádoljuk ellenfeleinket azzal, amit mi magunk követünk el. És soha, de soha ne inogjon meg a hitünk abban, hogy bármekkora gyomorforgató disznóságot elkövethetünk, a híveink sötétsége akkor is világítani fog (képzavar képzavar hátán!) az örök hatalomban maradás éjszakájában.

A rossz hír az, hogy a dolgok jelen állása szerint minden okuk megvan erre az optimizmusra. Gulyás Gergely jobb sorsra érdemes pártkatonát beleértve. Miközben a Fidesz a legutolsó, legjelentéktelenebb, tök ismeretlen Pócs Jánosa mögött is összezár, és megvédi (ha embert ölt volna, akkor is megvédené), a másik oldal főszereplői azon versengenek, hogyan járassák le és nyírják ki egymást a Fidesz legnagyobb dicsőségére. Tragédia.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.