NEHAZUGGY

Majd ti eldöntitek, legyen-e harmadik szülinapunk

Forgács Erzsébet | 2017. December 8, Péntek | 17:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma különleges nap van, ha ránézésre szürke, ködös és sötét, akkor is. Ma két éve indult útjára a Szalonna. Mondhatnám, hogy messziről indultunk és mekkora utat tettünk meg, de nem mondom. Már csak azért sem, mert nem lenne igaz. Induláskor sem az volt a cél, hogy eljussunk valahonnan valahová, hanem az, hogy próbáljuk élhetővé tenni azt a darabját a kontinensnek, ahol vagyunk.

Ígéretünkhöz híven nem hurcoltunk sem transzparenseket, sem zászlókat és nem hívtunk senkit, hogy kövessen, majd mi mutatjuk a helyes irányt. Azt csináltuk, amit megfogadtunk magunknak és mindazoknak, akik napról napra ránk nyitják a virtuális ajtót. Ha már menetelés, talán a legjobb hasonlat a körben járás. Lépkedünk fáradhatatlanul azon a darabka területen és igyekszünk letaposni a gazt, hogy legyen egy kevés levegő és napfény a virágoknak is.

Az indulást követően technikai gondokkal küzdöttünk, aztán vért izzadtunk, hogy a rendszeres, de legalább agresszív támadások ellenére működni tudjon a portál. Költöztünk néhányszor, mert a szerver működtetője nem igazán működött együtt a támadások elhárításában, de kaptunk segítséget is, nem is keveset. A legnagyobb bajban, amikor napokra összedőlt az oldal, jelentkezett egy profi szakember, aki végül rendberakta, megfelelő védelemmel látta el és működőképessé tette a portált. Rengeteg időt és munkát áldozott ránk, néhány köszönömért cserébe. Most szeretnék ide tenni még egy köszönömöt, a többi mellé.

A technikai – többnyire az anyagi lehetőségek hiányából fakadó – kínkeservek, és a külső támadások színesítésére a megosztások ellehetetlenítése, az értesítések küldésének blokkolása komoly fejfájást okozott. Egyszerűen nem jutottunk el az olvasókhoz. Hogy ennek az oka miben keresendő, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.

Tudom, hogy ezeknek a dolgoknak zökkenőmentesen, maguktól kellene működniük, mert az olvasókat nem érdeklik a technikai részletek. Annyit várnak el, hogy működjön minden.

Nem állítom, hogy könnyű volt az elmúlt két év, mert nem volt az. Kaptunk a fejünkre minden irányból jót is, rosszat is. Ami megdöbbentő volt és én még most sem tudtam igazán feldolgozni: azok a véleményformálók, megmondóemberek, bloggerek és különféle portálokon alkalmazottként dolgozó újságírók utálnak minket leginkább, akikkel elméletileg egy oldalon állunk. Vagy legalábbis biztosan nem állunk ellentétes oldalon.

Ezért is – ha nem is nevezném fájónak, de meglepőnek feltétlenül – tudok rácsodálkozni, amikor a túlpartról megkapjuk ugyan a magunkét, bár többnyire nem a mondandónkat bírálják, vagy azzal vitatkoznak, hanem személyesen támadnak, de az írásaink minőségét nem vitatják. Ezzel szemben a lövészárok innenső oldalán vannak a valódi nagy csodák. Hogy szélsőbalos, baloldalibayer, névtelen, üvöltve káromkodó kis bloggerek, marginális portálocska, ahol olyasmik jelennek meg, amiket más hírportálok már lehoztak, harsányabb, mint amennyire értékes és hasonló titulusokat kizárólag az elméletileg független oldalról szoktunk kapni.

Szakmai féltékenység nem lehet, mert mi nem vagyunk újságírók. Igaz, sokan mások sem, akik annak vallják magukat. Nem jelenthetünk konkurenciát senkinek, hiszen egy egészséges ember akár több portált is képes elolvasni. Soha nem vallottuk magunkat hírportálnak, mert nem vagyunk azok. Azonban soha nem akartuk megúszni a munkát. Igen, nyilván máshol megjelent hírekre építünk, miután mi nem tudunk nyomozni, tényeket feltárni. Nincsenek riportereink, nincs felszerelésünk és pénzünk sincs ilyesmire. Nem is lesz. De soha nem mások híreit vettük át, hanem a véleményünket mondtuk el egy-egy adott témában. Mindig korrekt hivatkozással, mert az olvasónak joga van ellenőrizni a forrást. És minden egyes cikkbe rengeteg munkát teszünk minden egyes alkalommal. Saját munkát, saját gondolatokat.

Talán nem nagyképűség azt állítani, hogy itt-ott (a Szalonnát öblös hangon lesajnáló portálokon és véleményformálóknál is) sikerült otthagynunk a lábunk nyomát. Stílusváltások, szófordulatok, cikkekben, kommentekben, de olykor egész parlamenti felszólalásokban, vagy sajtóközleményekben visszaköszönő – félreismerhetetlen – szövegrészek formájában. Ez talán visszaigazolja, hogy valamit mégis jól csinálunk.

Azért csináljuk ezt és azért csináljuk így, mert hiszünk abban, hogy az aprómunkát is el kell végeznie valakinek. Márpedig mi azt csináljuk. Sokszor lapátolunk. Azt használjuk, ami rendelkezésünkre áll: a szavakat. Elmondjuk logikusan levezetve, tényekkel, adatokkal, grafikonokkal, statisztikákkal alátámasztva, mert van, aki ezt igényli. És elmondjuk egyszerűen, röviden, minden sallangtól mentesen, mert mások így szeretik. És elmondjuk káromkodva, mert van, akire rá kell rúgni az ajtót, mert annyira eltompult a sok hazugság között, hogy máshogyan nem érti. Nem akarunk senkit sem meggyőzni arról, hogy ide, vagy oda álljon. Csakis arra akarjuk rávenni azokat, akik megtisztelnek minket a figyelmükkel, hogy gondolkodjanak, vegyék észre a rejtett részleteket, figyeljenek az anomáliákra és soha ne vegyenek készpénznek semmit. Azért tesszük ezt, mert úgy hisszük, nem az aktuális kormány a fontos sohasem, hanem az aktuális társadalom és annak minden egyes tagja.

Két éve – hogy legyen legalább egy képzavar – kelt szárnyaira a Szalonna. Füstös, zsíros, egyszerű, rafinált, fűszeres. Ahogy kell. Szerettük volna szülinapunkra meglepni az olvasókat és önmagunkat egy megújult külsővel-belsővel, de sajnos pár napot még várni kell. Ha igaz, már csak pár napot.

Két év alatt nem váltottuk meg a világot, az országot sem. Azt sem ígérem, hogy a következő két évben meg fogjuk váltani. De a két évből másfél évig az olvasók segítségével talpon tudtunk maradni. Az első fél évben a saját megtakarításainkat éltük fel, abból hoztuk létre a portált. Azóta kizárólag a közösség, az olvasók döntik el, hogy életben kívánják-e tartani, vagy sem. Nem volt, nincs és soha nem is lesz üzleti hátterünk, szponzorunk. Sem befektető, sem párt, sem semmilyen érdekcsoport soha nem állt és most sem áll mögöttünk. Nincs reklám, nincs semmi más bevétel. Kizárólag a rendszeres és eseti adományok vannak.

Nehéz, sokaknak nehéz. Sokan kérik a támogatást és sok helyen valóban szükség van rá. Mi eldöntöttük, hogy nem fogunk sem naponta, sem hetente, sem havonta kunyerálni. Nem fogjuk az olvasók arcába tolni rendszeresen, hogy mennyivel kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk, mint a múlt hónapban. Pedig kevesebből kell és mostanra bizony a túlélés egyáltalán nem látszik biztosnak. Most elmondhatnám, hogy ha minden olvasónk havonta csupán egyetlen forintot utalna, akkor gond nélkül tudnánk tovább működni. Azt sem fogom elmondani, hogy ha havonta csak egyetlen – legolcsóbb – bulvárlap vételárát ránk szánná minden tizedik olvasó, akkor most nem lennénk bajban. Úgy gondolom, mindannyian úgy gondoljuk, hogy majd ti eldöntitek, legyen-e harmadik szülinapja a portálnak, vagy ne legyen.

Mindenesetre köszönjük szépen az eddigi két évet, annak minden örömével és bánatával együtt. A mérleg, amit vonhatunk, nem is olyan rossz. Két év alatt 4 785 cikket írtunk. Kaptatok tőlünk többszáz egyedi fotót. Talán ismét egy kicsit visszahoztuk a versek szeretetét. Közösen segítettünk, hogy egy fiatalember le tudjon érettségizni, a támogatásunknak köszönhetően elvégezte az iskoláit és ma már szakképzett mentőápoló. Egy másik családot – rokkant, de a rokkantjáradékát elveszítő édesanyát és főiskolán tanuló lányát – kerek egy éve támogatjuk minden hónapban az álláskeresési támogatás kétszeresével. Ennek köszönhetően nem fagytak meg, nem haltak éhen és nem gondoltak arra, hogy kiszállnak ebből az egészből. A lány elvégezte a főiskolát, lediplomázott, munkát talált. Ők már megállnak a lábukon.

Jótékonysági licitet szerveztünk, ennek köszönhetően támogatni tudtuk az Állat és Ember egyesületet és az Ételt az Életért alapítványt, valamint tudtunk meleg ruhákat küldeni Iványi Gábor kis védenceinek.

Az idén, most nem futja licittárgyakra, de talán jövőre, valamikor az év elején pótolni tudjuk a dolgot.

Erre volt elég az eltelt két év és ha belegondolok, ez nem kevés. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott és aki lehetővé tette, hogy most belépjünk a harmadik évbe. Hogy eljutunk-e a végéig, az majd kiderül egy év múlva. Most elfújjuk a virtuális gyertyát a képzeletbeli tortán is felgyűrjük az ingünk ujját, mert sok még a tennivaló. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!