Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mézes pötty Kínába

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megindulhat a méz exportja Kínába. A tartományokkal való együttműködés kiszélesítése és a tudományos együttműködés fejlesztése mellett számos további mezőgazdasági együttműködésre is lehetőség nyílik a magyar-kínai magas szintű tárgyalások eredményeként – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az agrártárca vezetője a megbeszéléseket követően partnerével aláírta a Kínába irányuló méz exportjáról szóló megállapodást.

Fazekas Sándor elmondta: a magyar-kínai agrárkapcsolatok terén a kormány a tartományokkal való közvetlen együttműködés bővítésére helyezi a hangsúlyt.  A jövőben az együttműködés kiterjedhet a különleges termékek piacán való megjelenés érdekében folytatott e-kereskedelemre, valamint az agrárdigitalizációval kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok cseréjére. 
A felek egyetértettek abban, hogy a jövőben szorosabbra fűzik az agrárerdészet terén kialakítandó kapcsolatokat. Az agrárerdészet különösen fontos abból a szempontból, hogy annak fejlesztése egyszerre védi a vízbázist és a talajt, miközben növeli a talajban megkötött és hosszú távra is elraktározható szén mennyiségét, mérsékelve a légkörben jelenlévő üvegházhatású gázok mennyiségét. 

A mostani megállapodásnak köszönhetően valamennyi magyarországi méztermelő előtt megnyílhat a lehetőség, hogy a kínai piacra juttassa a kiváló minőségű magyar mézet – húzta alá az agrártárca vezetője. (MTI-OS)

Nahálisten, kint vagyunk a vízből! Tényleg már csak ez volt az összes bajunk, amúgy minden teljesen kerekded és tökéletes ebben a rablólovagoktól boldogított kicsiny országban. Ez volt még hátra, hogy minden termelő szállíthasson mézet Kínába, de szerencsére Fazekas Sándor főparasztnak ezt is sikerült elintéznie. Nagy munka lehetett, de megérte.

Kína itt van a szomszédban, még 8000 kilométer sincs az egész. Légvonalban. A világ legnagyobb méztermelője – meglepi! – konkrétan Kína. Évente 400 000 tonna mézet termelnek ők ott, a messzi szomszédban. Összehasonlításként: Magyarország méztermelése nagyjából évi 20 000 tonna. Ennek egynegyede fedezi a belföldi szükségletet, a többi megy exportra. Az Európa Unió tagországai – Magyarország kivételével – nem képesek az önellátásra. Az Unió évente 130-160 000 tonna méz behozatalára szorul. Mindezt úgy, hogy a magyar mézfogyasztás az uniós átlag felét sem éri el. Ha elérné, akkor a megtermelt méz fele helyben fogyna el.

Most akkor gondolkodjunk, Béláim! Mi teszi ki egy árucikk árában a legnagyobb tételt? Igen, a szállítási költség. Kivéve, ha gyémántokról van szó, mert akkor mindegy. Az élelmiszerek esetében azonban nem mindegy. A szállítási költség meg is többszörözheti egy termék árát. A kérdés az, hogy a kínai emberek vannak-e annyira jófejek, hogy a rohadtdrága magyar mézet vegyék meg? Vagy – ez a másik lehetőség – a magyar termelőnek kell drasztikusan csökkentenie az árat, hogy beleférjen a szállítási költség és még piacképes legyen a termék.

Mindeközben itt az Unió körülöttünk, a maga igényeivel, ami az általunk megtermelt mézfelesleg tízszerese. Már csak az a kérdés, mi a fájdalomnak hurcolná valaki is 8000 kilométerre a mézet, amikor sokkal közelebb is van fizetőképes kereslet.

Az a baj ezekkel a bomba üzletekkel (amikből minden hétre jut legalább egy), hogy rohadtul nagy kamu a legtöbb. Az, hogy Szijjártó, Fazekas (plusz egy komplett delegáció, lehetőleg csókosokból) elcsámpázik Timbuktuba pöttyös labdát eladni, vagy Új-Zélandra macimintás papírszalvétának piacot keresni, nagyságrendileg többe kerül, mint amennyi haszon ezeken az üzleteken keletkezhet. Ha a termelők között egyenesen szétosztanák az utazás, szállás, kaja, pia, zizi, vattacukor árát, amit az ország kifizet a bomba üzletek hozóinak, mindenki jobban járna.

Fazekas Sándornak pedig maradna ideje járni a magyar vidéket és megismerkedni a valósággal. Fennmaradó idejében pedig elugorhatna mondjuk Ausztriába, Németországba, vagy akár Svájcba és megérdeklődhetné, hogy ők nem vennének-e mézet. Vagy pöttyös labdát. Vagy macimintás szalvétát. Vagy egy komplett, semmihez nem értő, de legalább mindenkit hülyének néző kormányt. Ez utóbbit ingyen is örömmel adjuk. adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.