Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


NYÍLT LEVÉL: Tiltakozásul visszaadom a Spinoza Házban kézhez vett Lendvai-díjamat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Dr. Sándor Anna

igazgató

Spinoza Ház

Kedves Igazgató Asszony!

Kedves Anna!

Tavaly ilyenkor találkoztunk a Lendvai-díj átadón, amikor is én kaptam a díjat.

Megütközéssel értesültem róla, hogy ugyanabban a teremben, ahol a megtisztelő díjat átvehettem egy szélsőjobboldali, újnáci párt elnöke volt a vendége a Kádár-rendszer egyik preferált újságírójának, Rangos Katalinnak.

Jómagam újságíróként-szociográfusként közel 40 éve írok a hazai rasszista, cigány -és zsidóellenes mozgalmakról, paramilitáns, félkatonai szervezetekről, amelyek többsége a Jobbik Magyarország Mozgalomból serkent ki. Cikkeim miatt rendszeresen fenyegetnek meg, jelentenek föl – rágalmazásra becsületsértésre hivatkozva – a magyar újnyilasok és az őket nyíltan pártfogásukba vevő hatóságok. A rendőrségen a feljelentések nyomán ilyenkor  rabosítanak, holott nem vagyok köztörvényes bűnöző, szemben az Ön színházában pódiumot kapott Vona Gábor pártjának több tagjával, egyebek közt a jelenleg az  Országgyűlés alelnöki tisztét betöltő Sneider Tamással, akit köztörvényes erőszakos cselekmény miatt jogerősen elítéltek.

 Felháborítónak tartom, hogy a Spinoza Ház – ki tudja milyen megfontolásból – egy rasszista, homofób,szélsőjobboldali pártvezetővel és csapatával kokettál.

Megdöbbentett, hogy erre a nyilvános rendezvényre nem engedték be a jobboldali médiumokat, ezáltal alkotmány (alaptörvény) sértő módon önkényesen korlátozva a sajtószabadságot.

 Tiltakozásul visszaadom a Spinoza Házban kézhez vett Lendvai-díjamat, és elhatározásomat a díj kuratóriumának is bejelentem.

A díjjal járó pénzjutalmat  az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlottam föl, és átvételét  követően azonnal átadtam az alapítvány képviselőjének. Amennyiben  a díj visszaadása miatt a Lendvai-díj Alapítvány kuratóriuma úgy rendelkezik, természetesen a pénzjutalmat visszafizetem.

 Balatonboglár, 2017. november 18.

 Tódor János

 Radnóti Miklós Antirasszista-díjas,

Wallenberg-díjas,

magyar Pulitzer- emlékdíjas

újságíró, szociográfus

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.