Január 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ennél az önsorsrontó, beteg reflexnél szánalmasabb tempó aligha sújtja ezt a nemzeti kormány által sanyargatott országot

Az volt, hogy össznépi egyetértés övezte ama felvetésemet, hogy ezt a csütörtöki luxemburgi zakót ne akarjuk már kommentálni, hiszen erre nálunk sokkal szakavatottabb emberek vannak. Akik elmagyarázzák, hogy mit jelent, amit látunk. Aztán elolvastam a NER egyik legstabilabb főfelszopó elvtársának cikkét a kivasalt, általa főszerkesztett Nemzeti Sportban (najó, az internetes változatát valójában), és kénytelen vagyok lehiggadás gyanánt szót ejteni erről a kínosan kellemetlen témáról, és mindarról, ami következik belőle, és ami jóval túlmutat a futballon.

Naponta olvasok szerecsenmosdató, végletes szervilizmustól bűzlő, a hatalomnak csontig benyaló irományokat szerte az interneten, de azt aligha tartottam elképzelhetőnek, hogy egy luxemburgi felkészülési meccsen elszenvedett 2-1-es gyászos vereség után valaki nekiáll és elmagyarázza ma, 2017-ben, hogy ki mindenki nem (!) felelős ezért a kudarcért. A házi seggnyaló szerint jó lenne, ha tisztán látnánk:

  • nem a futni, beadni, becsúszni képtelen játékos tehet róla;
  • nem a topmenedzserként, a futballba érkezéséig maradéktalanul sikeres, minden szabadidejét és még nem ősz hajszálát a futballra áldozó MLSZ-elnök tehet róla;
  • nem a semmiből valamit teremteni akaró, sokáig állami segítség nélkül működő akadémiák tehetnek róla;
  • és végképp nem a sport létesítményhelyzetét nemzedékekre megoldó, a futballt végre a helyén kezelő kormány tehet róla.

A bajok legfőbb okát még mindig a múltban és a régmúltban kell keresni – írja Szöllősi Gyuri udvari újságíró, Puskás-ügyi nagykövet, funkciót funkcióra halmozó, NER-katona. Az ember szava pedig elakad.

És akkor még nem szóltam a megújuló, feltőkésített MLSZ háttérmunkájának, az egyre professzionálisabb menedzsmentnek, vagy az áldozatkész mecénásoknak a felszopásáról, hát hiszen mi, nagyon hülyék, ezt sem értjük: az 1990-et követő húsz év felelőssége az, hogy a magyar válogatott Andorra után Luxemburg ellenében is összeszarta magát.

Ugye mi sem gondolhatjuk komolyan, hogy az edzőket, az MLSZ-t, pláne a játékosokat kellene okolni a vadabbnál vadabb kudarcokért, miután nekünk is pontosan kellene tudnunk, hogy a foci nagypolitikai kérdés, még akkor is, ha a bezzegelmúltnyolcév leszarta, hogy mekkora nagy futballnemzet vagyunk. A slusszpoén aztán feloldja a meglölősödött Nemzeti Sport sokoldalúan tehetséges főszerkesztőjének kognitív disszonanciával viaskodó fenntartásait és megadja a kegyelemdöfést a józan észnek:

Fájdalmas lehet a felismerés, hogy az új pályák, stadionok, a végre stabil anyagi helyzetű profi klubok, a fejlesztési programok, a sportfogadási pénzek visszaforgatása a futballba, a mindennapos testnevelés bevezetése együttesen sem hozták el még a sikereket, az viszont biztos, hogy ezek nélkül reményünk sem lehetne rájuk.

Ha ez a gyalázatos – a mindig jól hangzó kommunistázás kedvéért logikai bukfencektől sem mentes – mutatvány csak a futballról szólna, akkor minden bizonnyal találtam volna hasznosabb elfoglaltságot magamnak vasárnapra. Viszont ez itt a NER által teremtett világ egyik legbeszédesebb kórdokumentuma lesz évek múltán, amely egy kórosan futballmániás, korrupt hatalomnak állít örök emléket. Amely hatalomnak, az általa nagyjából minden területen véghezvitt ipari pusztítás meg- és kimagyarázására minden bokorban akad tettre kész fegyverhordozója, a védhetetlent is elsikálni hivatott szarosnyelvű alattvalója.

Szöllősi Györgynek, társaihoz hasonlóan se szégyenérzete, se gerince nincs, ami meggátolhatná abban, hogy a meztelen csigát jobbról előzve kiálljon és két, a futballban szerényen jegyzett törpeállamtól elszenvedett vereségért az elmúlt huszonévet, no meg a rendszerváltás előtti kommunista diktatúrát (igaz, hogy ilyen nem volt Magyarországon) tegye felelőssé. Felmentve a felelősség alól mindenki mást, akinek a világszínvonalú focihoz aktuálisan köze van.

Ennél az önsorsrontó, beteg reflexnél szánalmasabb tempó aligha sújtja manapság ezt a különleges, nemzeti kormány által sanyargatott Magyarország nevű ékszerdobozt. A felelősségvállalás bátor, férfias kultúrájának totális hiánya. A szar végtelenített tologatása egyik ágy alól a másik alá. A gyászos múlt terheinek soha véget nem érő invokálása, az elkúrtuk felismerésének állandó elodázása. Az, hogy minden kínukért és keservünkért másokat okolunk olyankor is, amikor történelmi lehetőségek vannak a kezünkben, amikor gyakorlatilag minden a kezünkben van ahhoz, hogy jobbá tegyük az elmúlt évtizedeket (és itt nyilván nem elsősorban a focira gondolok).

Ez a fajta önfelmentő felelősséghárítás szivárog le a társadalom minden bugyrába és itatja át bűzös nedvével annak szövetét. A homlokunkra kiírt másra mutogatás nemzeti érdeknek csúfolt mérge butítja ezt az országot. A pofáraeséseket ellensúlyozni hivatott bárgyú, hazug sikerkommunikáció. Amely minden téren felmenti a NER-t az alól, hogy a szakadékba rohanás közepette satuféket nyomjon, revideáljon, ne adj’ isten bocsánatot kérjen és belássa, hogy ezt elbasztuk, elvtársak, rossz az irány, a sebesség, a módszerek.

Mekkora zseninek kell lenni ahhoz, hogy az elmúlt 27 év minden nyomorúságát és kudarcát – amelyből lassan 12 évet a foci nagypolitikai jellegének felismeréséről hírhedtté vált orbánizmus volt hatalmon – Gyurcsányék nyakába varrja valaki? Faszért nem a török hódoltságig vezette vissza nagykövet úr a szorgalmasan cipelt, átkozott múlt felhánytorgatását? Hogy Sorosról ne is beszéljünk.

Ez a végtelenül szervilis senki, aki állami támogatással magánbizniszt gündolt magának Puskás Ferenc nevéből és hagyatékából, frankón kommunistázással és gyurcsányozással próbálja elkenni a szart, amit végtelen mennyiségű közpénzzel az egyszemélyes futballmánia közel nyolc év alatt tető alá hozott. Miközben a szentséges, sérthetetlen, mindenek fölött álló magyar futball nevében egymás feneketlen zsebét tömködik a futballklubok élére ültetett politikai kinevezettek, miközben eltitkolt célokra ömlik a tao-támogatás a futballba, ennek van pofája áldozatkész mecénásokról hablatyolni? Milyen magánakadémiák, milyen stabil anyagi helyzetű profi klubok? A közpénzből fenntartott, üres lelátók előtt focizgató, pártkatonák által irányított klubok mitől profik, te szerencsétlen? A befektetés-teljesítmény aránya a béka segge alatt, de majd most, majd most tényleg évtizedek kérdése, és helyrehozzátok, amit a kommunisták elkúrtak.

Nekem sül le a pofámról a bőr, hogy ezeket a sorokat valaki képes volt leírni és minden bizonnyal komolyan is gondolta. A valóság ezzel szemben az, hogy a futball ott igazán sikeres, ahol kurvára nem csinálnak belőle nagypolitikai kérdést, ahol nem állami ingyenpénzt tolnak az elkényelmesedett falábak segge alá, ahol piaci alapon kell helytállni, ahol tudják, hogy a versenyképességet nem az állami szubvenciók szavatolják, és ahol nem próbálják megetetni a néppel, hogy milliárdos stadionok által megy a foci és a világ elébb.

Gyalázatos kórkép. Egyszer még ezt is elrettentő példaként fogják emlegetni történelemkönyvek sötét lapjain. adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.