Beszéljük már meg egyszer és mindenkorra ezt a kurva nagy nemzeti konszenzust

Orbán Viktor beszédet mond a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2017. november 10-én. Mellette Semjén Zsolt fővadász és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA) Orbán Viktor beszédet mond a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2017. november 10-én. Mellette Semjén Zsolt fővadász és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA)

Azt írja az MTI, hogy – a Diaszpóra Tanács színe előtti tegnapi fellépése után – ma a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén volt jelenése a kárpát-medencei magyarság fénylő csillagának.

A Máért a határon túli magyar pártok és a magyar kormány úgynevezett egyeztető fóruma. Mindenki megnyugodhat és hátradőlhet: semmi többről nincs szó, mint a kölcsönös jópofizás és kedélyes dörgölőzés egyik jól bejáratott kirakat-intézményéről. Amelynek fénypontja természetesen az, hogy a hálától csillogó szemű hallgatóság előtt Orbán Viktor patetikus szólamok kíséretében megveregeti a nemzeti kormány vállát és végigsimítja téglaportól vörös mellkasát, hogy mennyire kurvára nagyon sínen van a nemzetegyesítés, ami majd most hirtelen nemzetépítésbe csap át.

Mivel efelől természetesen egyetlen igaz magyarnak sem lehet kétsége (akinek van, az nem is magyar) és mivel arra semmiféle késztetést nem érzek, hogy valamennyi fapadosan bárgyú nemzeti képzavarára egyenként reflektáljak, kivételesen megelégszem egyetlen gondolat kiemelésével. Ami természetesen – mivel semmi köze nincs a valósághoz – rengeteg határokon átnyúló probléma és félreértés forrása. Idézek az MTI-ből:

Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni. Az anyaország azonban megerősödött (…) összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét.

Örömét fejezte ki amiatt, hogy konszenzus van olyan fontos kérdésekben, mint például a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései. Célul tűzte ki, hogy minden magyar, aki közjogilag is a magyar közösség részévé akar válni, megtalálja ennek lehetőségét.

A magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki.

Erkölcsileg helyes és igazságos a jelenlegi választási rendszer. A magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk. Ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet. Ezen nem kívánnak változtatni, s aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják (szevasz, Feri! – szerk.).

A miniszterelnök arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.”

Akkor javaslom mindenkinek, hogy nyugodjon meg, mert az jót tesz.

Elsősorban: az legyen a fényességes Orbán Viktornak kritikátlanul gazsuláló határon túli magyar politikusok magánügye (egyébként sajnos nem lesz az), hogy miként számolnak el a lelkiismeretükkel, amikor példának okáért a román, szlovák kormányzati politika – a mi magyar Magyarországot akarunk népbutító, közveszélyes nacionalista szólam analógiájára – a román Romániát és a szlovák Szlovákiát fogja mindenek fölött álló nemzeti érdekként definiálni. Mert azon kívül, hogy Szijjártó Péter vadul toporzékolva becsődíti az összes környező büszke és erős nemzetállam nagykövetét, más nemigen fog történni.

Másodsorban: hadd értsek egyet a nemzet hullócsillagával abban, hogy erős anyaország nélkül (hangozzék is bármennyire bután ez a fogalom) kábé semmi nincs. És valóban: a migránsozásba belegárgyult homogén magyar nemzetállam súlytalansága a külhonba talicskázott pénzek dacára is ténykérdés. A V4-es gatyából kilógó seggű erős anyaországnak csak a mítosza létezik. Erre jó példa, hogy miközben dübörög a hálavoksok begyűjtését szavatoló közpénztalicska, a vad sorosozás és brüsszelezés, szó nem esik a Fidesz által százezres nagyságrendben elüldözött honfitársainkról. Akik amellett, hogy az erkölcsileg helyes és igazságos választási rendszernek köszönhetően csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak élni szavazati jogukkal, ráaádásul elüldöztetésük okán számos társadalmi problémát generáltak. Nem tudom, a munkaerőhiány, a demográfiai katasztrófa mond-e bármit is a nemzetegyesítő hamis prófétának. Mindegy, mert azok is magasról leszarják, akiknek szónokolt.

Harmadsorban elérkeztünk a lényeghez. Miközben változatlanul fenntartom azt, amit Gyurcsány Ferenc jogfosztó ötletével kapcsolatban leírtam (zsenialitása szépen körbe is hullámozta a Kárpát-medence posványos állóvizét), Orbán legnagyobb és legkárosabb hazugságát ebben látom:

konszenzus van olyan fontos kérdésekben, mint például a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga.

Nettó, aljas hazugság. Ha van valami, amiben nincsen konszenzus, de olyan konszenzus, ami Orbán Viktor nemzetegyesítő halandzsáját igazolná végképp nincs, az éppen a külhoni magyarok szavazati joga. Ha van kérdés, amit soha nem vitattunk meg 2010 óta a határ egyetlen oldalán sem, ha van kényes és problematikus kérdés, ami nem hogy összefoltozta volna, hanem darabjaira cincálta a nemzet már amúgy is foszladozó szövetét, az éppen a külhoniak szavazati joga.

Gyurcsány Ferencnek a határon túliakat szavazati joguktól megfosztani kívánó kampányelképzelése még a kanyarban sem volt, amikor egy augusztusi felmérés (igaz, nem a Fidesz konyhaasztala mellett hamisították) kimutatta, hogy bár a magyar választókorú lakosság 68%-a egyetért azzal, hogy a külhoni magyarok igényelhessenek magyar állampolgárságot, közben

  • 53 százalék ellenzi azt, hogy a kormány milliárdokkal támogatja a külhoniakat;
  • 57 százalék nem ért egyet a szavazati joggal;
  • 60 százalék elutasítja, hogy különböző szociális ellátásra jogosultak;
  • 77 százalékot határozottan felháborítja, hogy a kormány megkönnyítette a határon túliak szavazását, miközben a külföldön dolgozó magyar állampolgárokét szinte ellehetetlenítette;
  • 82 százalék pedig egyáltalán nem tapsol annak, hogy például milliárdokból székelyföldi labdarúgó akadémia épül.

Ezek a számok kurvára nem azt tükrözik (akármekkora hibaszázalékkal számolunk is), hogy a magyar társadalom egy emberként állna a Fidesz mögött ebben a kérdésben. Beleértve – nagyon fontos – azokat a vérfideszes szavazókat is, akik egyébként a leghangosabban óbégattak, gyurcsányoztak 2004 decembere után.

Alig van kérdés, ami jobban megosztaná a magyar közösséget határokon átívelően, mint a külhoniak egy szavazata a magyarországiak két szavazatával szemben. És nem csak azért, mert miféle demokrácia az, ahol közvetlenül nem viseljük szavazatunk következményeit, nem csak azért, mert mert mi a fene van az egyenlő, közvetlen és titkos szavazás törvényi előírásával, ha egyesek levélben, közvetítőkön keresztül, isten tudja, milyen ellenőrizhetetlen úton szavazhatnak, miközben a ketteseknek komoly áldozatok árán sem biztos, hogy sikerül ugyanez, de azért leginkább, mert a nemzetegyesítés isteni kinyilatkoztatásával a Fidesz és csatlósai szándékosan hallani sem akartak/akarnak arról, hogy erről a kérdésről kétharmados csakazértis helyett nyíltan beszélni, vitázni, értelmes párbeszédet folytatni lett volna érdemes.

Az a baj, hogy ezt a megspórolt társadalmi párbeszédet már késő is és lehetetlen is lefolytatni, annál is inkább, hogy egy nyilvánvaló hazugságra épülő szemfényvesztés lepleződne le ez által. Mert akkor a Fidesznek azzal kellene szembesülnie és szembenéznie, hogy az orbáni kinyilatkoztatások mögött semmiféle nemzeti konszenzus nincs. Azzal, hogy Orbán egyszemélyes akarata nem volt és soha nem lesz nemzeti konszenzus, az erős anyaország pedig hablaty, kamu, hamuka.

Amikor a párás szemű külhoni magyar politikusok csorgó nyállal, tátott szájjal hallgatják az igehirdetést és – két kötelező gyurcsányozás között – hűségesküt tesznek Orbán Viktornak, akkor őket sem érdekli, hogy árkot ásnak a nemzetrészek között és megvetés tárgyává válnak egy olyan politikai vitában, amelyből egészségesebb lenne kimaradniuk.

Az Orbán bűvöletében élő Kárpát-medencei magyarság legnagyobb tragédiája, hogy a valóság tagadása, a kínos, vitás, kényes ügyek szőnyeg alá söprése kvázi nemzeti érdekké avanzsált. Miközben általánosan elfogadott gyakorlattá vált, hogy aki nem azt gondolja, amit a szent tudatrepedés, az simán nemzetáruló, véleménye illegitim és szóra sem érdemes. Ebből pedig az következik – mert a valóság tagadása szükségszerűen hozza ezt magával -, hogy a feszültségek csak nőni fognak határon innen és túl, az évek alatt felhalmozódott frusztráció és gyűlölet fekáliája pedig úgy csapja pofán ezt a szolgalelkű, ám annál büszkébb nemzetet, hogy a trianoni trauma adja a másikat.

adomany-1