NEHAZUGGY

Ne képzeljük magunkat isteneknek, mert nem vagyunk azok

Lázár Gergő | 2017. November 9, Csütörtök | 16:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az elmúlt napokban egy kisebb természetfotós pályázat győztes képe bejárta a világsajtót. Nem ok nélkül. Noha nem ez a történelem legjobban megexponált fotója, ez most nem fontos. Ugyanis olyan jelenet örökített meg Biplab Harza a „Pokol itt van” című fotója, mely az emberi gonoszság és brutalitás tökéletes leképezése. Olyan kép ez, mely azonnal szomorúsággal tölti el az embert, ugyanis rádöbbent mindannyiunkat arra, milyen világban is élünk. Mennyire nem számít semmi más, mint a saját jólétünk. A természet és annak lakói mindössze másodlagosak számunkra, mi mindennél fontosabbak vagyunk.

A fotón egy anyaelefánt és kicsinye menekül a feldühödött falusiak elől, akik kövekkel és kisebb bombákkal dobálták meg az elefánt családot, mert állításuk szerint behatoltak a falu területére. A kérdés már csak annyi, ki is volt ott előbb? Az emberek magukat felsőbbrendűnek képzelve üldözik el és pusztítják ki a Földön korábban több millió évet békésen leélő állatokat. Milyen jogon? Miért hisszük azt, hogy jogunk van ahhoz, hogy az őslakosokat kiirtsuk?

Nem volt ez másképpen évszázadokkal korábban sem, csak akkor még az is mindegy volt, hogy a felsőbbrendűnek vélt emberi fajjal szemben tesszük ezt. Teljes népeket irtottunk ki, Amerikától egészen Ausztráliáig, hisz mi megtehetjük, mi felsőbbrendűek vagyunk. Noha mára már őslakos embereket nem ölünk, az állatok azonban a mai napig mészárolhatóak vég nélkül. Eredeti lakhelyüket tönkretesszük, és csodálkozunk azon, hogy másik lakhely után próbálnak nézni. Ha pedig menekülési útvonalukba esik egy emberek lakta település, azonnal betolakodóvá lesznek. A lakók életére törnek, így a falusiak azonnal felhatalmazva érzik magukat, hogy igazságot szolgáltassanak.

Évről évre újabb fajok tűnnek el a Föld színéről, örök időkre. Ez olyan pusztítás, mely soha jóvá nem tehető, a felelősei pedig mi vagyunk, mi, mindannyian. Az erdők kipusztításával, a természet kizsigerelésével, attól hasznot remélve pusztítjuk ki a körülöttünk lévő világot. Egykor állatoknak otthont adó erdőket betonozunk le, hogy az élet minden nyomát eltüntessük. Úgy hisszük, mások élőhelyének elpusztítása a saját javunk megteremtése céljából nem bűn. Ezt mi megtehetjük, mi több, szükséges is.

Megvadult medve, tigris, elefánt támadt a helyi lakosokra, olvassuk hetente az újságok hasábjain. Az emberi tragédiákért mindig az állatokat vonjuk felelősségre, noha mi magunk vagyunk a tragédia okai, mi vagyunk azok, akik ezt előidézték. Mégis – féltve saját életünket – kiirtjuk azokat, akiktől területeiket elraboltuk. Ők váltak betolakodókká a saját otthonukban.

Mit tanultunk az elmúlt pár száz évben? Emberségesebbek lettünk csak azért, mert rájöttünk, embert ölni bűn? Lehetünk emberségesek akkor, amikor teljes fajokat pusztítunk el a Föld színéről örökre? Ahogy az indiánok, vagy az aboroginok sem ellenségeink voltak, úgy az elefántok, de még csak a medvék sem azok. Ugyanolyan lakói ők ennek a Földnek, mint ahogy te, vagy én. Semmi jogunk nincs arra, hogy eldöntsük, kinek az élete ér többet. Ne képzeljük magunkat isteneknek, mert nem vagyunk azok. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!