Hátha képes lesz tovább látni a személyes, tyúkszaros kis érdekeinél

Fotó: cynthia_groth Fotó: cynthia_groth

Soros György sok minden volt már – és vélhetőleg sok minden lesz is -, bár a kormánytagok megszólalásaiból már kikopik a sorosozás, helyette a kereszténységet védik nagy erőkkel. Hátha az hatékonyabb lesz a szavazók mozgósítására. A propagandamédia még nem adta fel a dolgot, meg amúgy sem szólhat minden cikk a keresztényüldözésről, mert mi a fenét lehetne naponta ötvenszer írni róla?

Tehát marad a második vonalban Soros György is. Tegnap új oldaláról ismerhettük meg Európa egyszemélyes rombadöntőjét. Nem elég, hogy minden szálat ő mozgat, ő irányítja Brüsszelt (a régebbi polgármester nevét most nem tudnám megmondani), meg akarja dönteni Orbán Viktort, mindenkit ő pénzel, aki egy rossz szót szól a kormány áldásos rombolására, ezermillió migránst akar betelepíteni a kontinensre és ezért ő pénzeli a migrációt, mégpedig azért, hogy meggazdagodjon belőle, de még magzatgyilkos is. Bizony.

Magzatgyilkosságok és Soros-pénzek, olvashatja a vérre szomjazó vándor a Magyar Idők című konzervatív közéleti portálon. Nem saját erőből ennyire okos a portál, hanem a Tűzfalcsoport nevű, nem igazán ismert blogra hivatkozva vájkálnak a női méhekben és emberi sorsokban. A magzatgyilkosság pedig ott jön a képbe, hogy:

  • A milliárdos bőkezű támogatója az „anti-élet csoportoknak”, legyenek azok tevékenységei abortusszal vagy eutanáziával kapcsolatosak (Magyar Idők)

Anti-élet csoportok. Ezt jegyezzük jól meg, mert elég jól hangzik ahhoz, hogy a nép egyszerű gyermeke a gyilkossággal azonosítsa. Nyilván a célnak megfelelően.

Akkor most beszélgessünk egy kicsit az abortuszról. Ami elég nyilvánvalóan olyan dolog, amibe a férfi politikusok akkor tudnak csak belepofázni, ha törvényeket hoznak róla. És hoznak, amivel nincs is baj. Szabályozni kell ezeket a kérdéseket is, az rendben is van. De közben nem ártana arra is figyelni, hogy emberekről, családokról, sorsokról és életekről beszélünk.

Nőként, anyaként azt gondolom és mindig is azt gondoltam, hogy az a gyerek szülessen meg, akit örömmel várnak. Nagyon kevés olyan nő van, aki úgy jár abortuszra, mint más fodrászhoz. Neki, a magzatának és a társadalomnak is jobb, ha az a gyermek meg sem születik. A nők döntő többsége nem rohangál abortuszra. Egyrészt, mert a fogamzásgátlás több módja is ismert – ebből például a férfiak nem annyira óhajtják kivenni a részüket, mert az óvszer kényelmetlen, fogamzásgátló tablettát akkor sem szednének, ha létezne hatékony szer, a művi meddővé tételt is nyugodtan választhatja az asszony, mert ugyan őt fel kell vágni tokától bokáig, míg a vasectomia helyi érzéstelenítéssel, ambuláns műtéttel megoldható -, másrészt, mert sokszor akkor is megtartja a babát, ha nem tervezett terhességről van szó.

Ugyanis – szemben sokak vélekedésével – a nő is ember és van neki lelke. Azt már csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy gyereket szülni nem egy harsonáktól kísért örömünnep. Rohadtul fájdalmas és – legalábbis amikor nekem volt szerencsém ez ügyben kórházban tartózkodni – sok esetben hihetetlenül embertelen és megalázó az egész folyamat. Ennek ellenére mégis vállalja a legtöbb nő. Akkor is, ha nem kötelező. Még.

Még két dologról szeretnék szót ejteni. Az egyik: évekig egy erősen életigenlő család szomszédságában éltem. Két fiuk volt (nyilván jelenleg is annyi van, ha csak nem született azóta harmadik). A szülőkkel már az első terhesség során közölték az orvosok, hogy a gyermek valamilyen genetikai rendellenességet örökölt. Ez a rendellenesség elmebetegséggel jár, mégpedig súlyos elmebetegséggel. A szülők elutasították az abortuszt, anyuka megszülte a kisfiút. Majd a másodikat is, holott akkor már tudták, hogy akárhány gyerekük lesz, ezt az örökséget hurcolni fogja.

Évekig – tavasztól őszig – a környék nem a madárdalt hallgatta, hanem a két – akkor már nem kicsi, bőven nagykamasz – fiú üvöltését. Beszélni soha nem tanultak meg. Fizikailag nem korlátozta őket a betegség, jártak-keltek. Akkor szokott rá az egész utca, hogy zárni kell a kaput, mert bárhová bementek, bármit szétvertek. A nagyobb kutyákat hergelték, a kisebb állatokat – galambtól a macskán át a kisebb kutyákig – agyonverték. Nem egyszer támadtak rá a saját szüleikre. Egy idő után – nyilván beleroppantak a szülők lelkileg – már nem csak a gyerekek ordítottak artikulátlanul, hanem a szülők is. És az összes szomszéd – közeli és távoli – itta a levét az ő életigenlésüknek.

A másik, amiről beszélni szeretnék pár szó erejéig: aki annyira ellene van a szabályozott eutanáziának, az nézzen egyszer egy olyan haldokló ember szemébe, akinek már semmi nem képes enyhíteni a fájdalmát. Éljen úgy hónapokig, hogy tudja: a szerette meg fog halni, nincs segítség és mégis tehetetlenül kell néznie a számára kedves ember szenvedését. Keljen úgy naponta, hogy függetlenül attól, hogy soha nem volt vallásos, fél éjszakán át azért imádkozott, hogy legyen már vége, ne szenvedjen. Ha ezt végigcsinálta, akkor lehetséges, hogy megváltozik a vélemény, de legalábbis képes lesz tovább látni a személyes, tyúkszaros kis politikai és egzisztenciális érdekein is.adomany-1