Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor is, ha lehet róla beszélni és akkor is, ha nem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt! Vagy jót. Ma egyetlen témát választottam, mert fontosnak gondolom. Valamiért nem igazán érdekel senkit, pedig tökéletes lenyomata mindannak, amiben nyolcadik éve lubickolunk.

Nem vehetett részt az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának hétfői, bíróságokkal foglalkozó adásában Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság polgári bírája – tudta meg a hvg.hu.

A lap birtokába jutott levél szerint azért nem, mert Handó Tünde levélben kérte Szepesházi felettesét, hogy ne engedélyezze a szereplést, ugyanis Szepesházi több ízben bírálta Handó tevékenységét.

Gondolom, hamarosan jön majd a nyilatkozat, miszerint nem is így volt, hanem úgy. És a bíróságok tekintélye, a kibeszélés káros volta és hasonló baromságok. Éppen úgy, mint az orvos szakmán belül, ahol mindenki tudja, hogy a főorvosúrdrága alkoholista, remeg a keze, rendszeresen félrediagnosztizál és a betegek isszák meg a levét az alkalmatlanságának, de mégis összezárnak, megvédik, mert úgy hiszik, ez a helyes. Pedig nem.

Handó Tünde – ez persze csak magánvélemény – tökéletesen alkalmatlan a feladatára. Nem szakmailag, mert ahhoz nem értek. Sőt, a kinevezésekor is csak pozitív nyilatkozatokat lehetett hallani a szakmai hozzáértéséről.

Erkölcsileg alkalmatlan. Abban a pillanatban lett alkalmatlan, amikor elfogadta a kinevezését. Abban a percben nullázott le mindent, amit addig felépített. Egy megfelelő erkölcsi tartással rendelkező ember ugyanis nem fogad el egy ilyen pozíciót akkor, amikor a férjét Szájer Józsefnek hívják, amikor ő maga is abból a brancsból jön, ahonnan a kormánypárt legmagasabb polcon ücsörgő prominensei. Nem fogadja el, mert fontosabb számára a szakma tisztasága és az, hogy a bíróságok legfelsőbb vezetőjére még csak az árnyéka se vetülhessen a korrupció gyanújának. Tiszteli annyira a szakmáját, hogy önös érdekből nem rombolja le a bíróságokba vetett bizalmat, nem kelti annak még a látszatát sem, hogy a politikai vezetés és a bíróságok összefonódhatnak, hogy van, vagy lehet átjárás. Lényegében: hogy a bíróságok ebben az országban nem függetlenek.

Ha van erkölcsi tartása valakinek, akkor visszautasítja a kinevezést. Ahogy nem vesz részt valaki olyan pályázatokon, sem olyan megbízásokat nem kér és nem fogad el, amikor bárkiben felmerülhet akár csak a gyanú is: azért kapta meg, azért megy annyira a szekér, azért nyer el munkákat, támogatásokat, mert Orbán Viktor veje, sógora, apja, testvére, szomszédja. Ha mégis elfogadja, elvárja, bevállalja, akkor erkölcsi hulla.

Bármilyen hangosan, pofátlanul (és benyomásom szerint igen idegesen) ordítozik Lázár János a Parlamentben és bármennyire alpári módon pofátlan is, attól még nem lesz igaza. Neki sem, amikor Orbán Viktor vejét védi és Handó Tündének sem, amikor megpróbálja ilyen kisstílű módon elhallgattatni a kritikus hangokat.

Innentől kezdve teljesen mindegy az ő szakmai alkalmassága. Az emberi alkalmatlansága került ki győztesen az eleve eldőlt ütközetből. Akkor is, ha lehet róla beszélni és akkor is, ha nem.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.