December 2,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kormányfői pozsonyi kifli és ételosztás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 396,496 forint, még hiányzik 2,603,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét, vagy amilyen van! Annyira az agyamra ment a pártok – külön a Fidesz – rácuppanása a nyugdíjasokra, hogy már csak röhögni tudtam a hírre, miszerint Tállai András csokit osztott nekik. Mégpedig a saját fotójával dekorált csokipapírban. Most sajnálom, hogy még messze a nyugdíjas kor (nyugdíjam nem lesz, csak korom), mert akár Deutsch Tamás fél lábát is odaadnám egy Tállaival ékes csokiért.

Tessék, mit leltem az Országos Sajtóirodánál:

Szavazás kezdődött a 2018-as év haláról. A Magyar Haltani Társaság a korábbi évek gyakorlatához igazodva most is két fogható és egy védett fajt állított jelöltként az ÉV HALA választásra. Közülük az nyeri el a kitüntető címet, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik december végéig a társaság honlapjára.

Hádejóanyám, vajon melyik nyeri el a kitüntető címet? Fog neki örülni? Kik szavaznak? A halak? És még a vízben, vagy már horoggal a szájpadlásukban? Áder János adja át a kitüntetést? Beugrik a vízbe ezen jeles alkalomból? Na jó, befejezem.

Két napos ugyan, de azért jó ez falura. Most leltem a drágaminiszterelnökúr oldalán:

Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor/Facebook

Hálaadó szentmisét tartottak az új tetőt kapott felvidéki Lukanénye katolikus templomában, amely a magyar kormány támogatásával új tetőt kapott.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a hálaadó szentmisével egybekötött átadási ünnepségen a felvidéki Lukanénye katolikus templomában 2017. október 15-én, amely a magyar kormány támogatásával új tetőt kapott. MTI Fotó: Komka Péter

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a hálaadó szentmisével egybekötött átadási ünnepségen a felvidéki Lukanénye katolikus templomában 2017. október 15-én, amely a magyar kormány támogatásával új tetőt kapott. MTI Fotó: Komka Péter

Erről ugyan nem adott ki semmit az MTI, csak úgy mondom: a Krisna-tudatú Hívők Közössége a Blahán 1600 adag meleg ételt osztott ki, valamint 1500 élelmiszercsomagot készítettek. Karszalagot osztanak és csak annyit, amennyi adag étel van, hogy ne álljanak feleslegesen sorba az emberek. És az emberek már hajnalban beállnak a sorba a karszalagért. Biztos ez a hobbijuk.

Ételt az Életért Alapítvány/Facebook

Ételt az Életért Alapítvány/Facebook

Ennyi volt mára. A nap kommentje, mindjárt kettő, mert szervesen összefüggenek. Az első Évától:

Egyetértek! !! De egyet nem értek. Kik fogják képviselni az öntudatos népet ? Mert mégsem lehet négymillió fős parlamentet fenntartani !

És a válasz Mátétól:

Pedig milyen jó lenne!!! Ott ülnénk egymás ölében és szorongatnánk egymást. Nem kellene a lesifotósnak az erdőszélén meg a presszóban bujálkodókat fotózni, hisz együtt bujálkodnánk az ország házában.

Bujálkodni, vagy aludni, de irány az ágy. Jó éjt.
adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!