Hullik szét az egész szar

Forrás: parlament.hu Forrás: parlament.hu

Ilyen sem sűrűn fordul elő velem. Bámulom a parlamenti közvetítést és olyan szinten baszom fel magam, hogy tudom: le kell nyugodnom, még én sem írhatom le azt és úgy, amit és ahogy hirtelen szeretnék. Nyugi, számoljunk húszezerig, mély levegő, buborékos ásványvíz, kutyaölelgetés. Az mindig megnyugtat.

Kérdés Matolcsyhoz. Tételesen felsorolva a teljes pereputty. Gyerek, jelenlegi feleség, unokatestvér, boldog-boldogtalan. Összegek, milliók, százmilliók, milliárdok. Kedvezményes hitelek, támogatások, elképesztő fizetések, kivásárolt cégek, kastélyok. És a kérdés: hogy gondolja ezt, Matolcsy úr?

És a válasz. Az arrogáns pofátlanság netovábbja, a pökhendi mellébeszélés, az összefüggéstelen zagyva makogás. Hogy neki minden keresztény ember a rokona, neki hétmilliárd rokona van. És ez a piacgazdaság.

Nézem ezt a szerencsétlen figurát (de nézhetem, hallgathatom Orbánt is) és tudom, hogy ezek szétcsúsztak. Teljesen. Nem erkölcsileg, mert azon évtizedekkel ezelőtt túl voltak. Mentálisan nullázódtak le. Hullik szét az egész szar. Ez nem lassan fog beomlani, hanem hirtelen. Egy ország, amelynek vezetője és a Nemzeti Bank elnöke nem tud egyenes kérdésekre egyenes válaszokat adni. Csak hazudozni, gúnyolódni, pofátlankodni, habogni, terelni tudnak.

Piacgazdaságnak nevezni azt, amikor egy velejéig romlott bűnbanda a tulajdon rokonságát és strómanjait használja fel az ország vagyonának szétlopására, legalábbis szánalmas szarelkenés. Mi tudjuk, hogy a korrupt gecik lopnak, de már ők is tudják, hogy tudjuk. És tudják, hogy ebből már nem lehet kihátrálni, nem tudnak elsunnyogni. Innen nincs – kurvára régen nincs – visszaút. Tudják és fosnak. És habognak, óbégatnak. Imádkoznak, sorosoznak, migránsoznak.

Nincsenek válaszok, tények, adatok. Semmi nincs, csak a szemünk előtt kibontakozó dráma, a rettegő, megháborodott középszer vérbe borult szemű óbégatása. Ez már nem vicces, bár soha nem volt az. Ez szét fog zuhanni és az nem lesz szép látvány. Ezeknek már egyetlen út maradt: a totális diktatúra, amikor a háborodott elme minden parancsát teljesítik az erőszakszervek, amikor már csak a fizikai erőszak képes féken tartani az elégedetlenséget, a felháborodást.

Matolcsy az áldott adventtel, a bejglivel, a piacgazdasággal és a milliárdnyi keresztény testvérével együtt. Orbán az artikulátlan hörgésével, a kényszeres mozdulataival, a felpüffedt, lassan vonásait vesztett arcával. Ahogy diadalmasan körülnéz az övéin, hogy lássa: nem mernek nem nevetni a viccein, nem mernek nem bólogatni.

Szánalmas, de halálosan ijesztő is egyben. Volt már ilyen a történelemben. Soha nem lett jó vége. Most sem lesz. Amikor már nem csak erkölcsileg, hanem mentálisan is ennyire a bányászbéka segge alatt vannak az ország vezető politikusai, akkor nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy lássa az ember, mi lesz a végkimenetele ennek az őrületnek.

De vége lesz, ez már tisztán látszik. Nézem a halálosan rémült, túl magasra kapaszkodott kis figurákat és nem találok felmentést a számukra. Abban biztos vagyok, hogy fogom még őket vezetőszáron látni. Nem is olyan sokára. Mert közben – és erről nem nagyon szoktunk beszélni, pedig talán kellene – esély sincs arra, hogy a jól bevált váltógazdaság keretein belül megússzák, ahogy mindenki megúszta eddig. Aki kormányon volt, soha nem bántotta a bukottat, mert tudta jól, holnap ő lehet a bukott és a viszonosság jegyében ő is bízhat abban, hogy megússza.

Ezt már nem lehet megúszni. Nem lehet elkenni. Nem lehet úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Ha ezek buknak – márpedig bukni fognak -, az csúf látvány lesz. Ezt ők is tudják. Ebbe hülyültek bele. Úgy látom, van, ami ellen még az összeharácsolt milliárdok sem képesek megvédeni az embert. Én is tudom és már ők is tudják. De én nyugodtan alszom. És ez az, ami igazán fontos.adomany-1