Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha egyenesen a szánkba ürítenének, az sem lenne gyalázatosabb

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány képviselője kifejtette, minél több ember mondja el véleményét a nemzeti konzultációban, annál nagyobb a kabinet esélye arra, hogy megállítsa azt a „Soros-tervet”, amelyek szerint évente egymillió migránst kell Európába telepíteni.

(…)

Az államtitkár az internetes konzultációra vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta, bíznak a magyar emberek jóhiszeműségében, abban, hogy egy választó csak egy alkalommal tölti ki azt. Tuzson Bence megjegyezte továbbá, hogy az eddig tapasztalatok szerint a konzultációban adott elektronikus válaszok legfeljebb a beérkezett kérdőívek 5 százalékát teszik ki.

Nem én vagyok fogalmatlan kretén, aki nem tudja egyeztetni az egyes és többes számot, az MTI hírét idéztem szó szerint, amely a szombati nap ügyeletes agymosója, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Budapesten tartott sajtótájékoztatójáról tudósít.

Történt mindez rögtön egy nappal azután, hogy a Hír TV Célpont című műsorának riportere egy órán belül 81 alkalommal szavazott a legújabb nemzeti inzultáció honlapján (nemzetikonzultacio.kormany.hu). Pénteken még kamu e-mailcímekről, akár Marci cica és Bodri kutya nevében is lehetett tolni a hazugságok mentén szájbarágott, valójában már megválaszolt debil kérdésekre a válaszokat a nemzeti kormány gyönyörűségére.

És történt mindez rögtön egy nappal azután is, hogy Kovács Desikerült? Zoltán kormányszóhurcoló a nem kicsit kínos hibával kapcsolatos felvetésre érdemi, tisztességes reakció helyett visszaéléssel vádolta meg a riportert, aki tegyen szemrehányást saját magának, amiért rájött, hogy egy nagy rakás szar az egész internetes rendszer.

Azóta kiderült, hogy kamu címekkel (pl. [email protected], [email protected]) már nem lehet kitöltetni a gyagyás kérdőívet. Ellenben visszaigazolást nem küld a rendszer (Péterfalvi Attila szerint az lenne a baj, ha küldene?!), tehát nem létező személyek és mind a hetvenkilenc alteregónk helyében továbbra is nekieshetünk a kizárólag hazugságokat tartalmazó ív kitöltésének.

Vendégírás: Kellemes konzultálást kívánok minden kedves alattvalónak!

Lassan ott tartok, hogy szerintem ha egyenesen a szánkba szarnának és a pofánkba hugyoznának, az sem lenne kínosabb, mint ezzel az akadémiai szintű arroganciával és cinizmussal való szembesülés. Az 50 forintért BKV-bérletet jeligére idézzük – nem MTI olvasatban – Tuzson kollégát:

„Azért nem gondoljuk, hogy általánosságban úgy szórakoznak a nemzeti konzultációs kérdőívvel, mint ahogy a Hír TV riportere szórakozott, hogy többször kitöltötte a kérdőívet. Azt gondoljuk, hogy a magyar állampolgárok általában egyszer töltik ki a kérdőívet, ilyen szempontból megbízunk a magyar emberekben. Nem hiszem, hogy ennek különösebb torzító hatása lenne”.

Ha ez a minden állítását illetően hazug szemfényvesztés nem 7,2 milliárd (= 7.200 x 1.000.000) forintba kerülne; ha nem lenne világos, hogy annyit hazudnak be a végén, amennyit nem szégyellnek (azért szeretném jelezni, hogy a minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja cím már foglalt, kéne szólni a nemzeti vasökölnek is); ha nem tudnánk, hogy szimplán Kubatov-listát frissítenek, mert életbevágó egyben tartani a félhülyére zsibbasztott táborukat (ahogy Mráz Ágoston volt szíves beleokádni az arcunkba), akkor is hihetetlen, mennyire telibefossák már a látszatot is.

A rühes Soros-tervnek és a kibaszott migránsozásnak köszönhetően két éve teljesen megszüntek kormányozni, és most 7,2 milliárdot úgy basznak ki az ablakon, hogy nem elég, hogy amire rákérdeznek, az nem létezik még a saját fideszes brüsszeli emberük szerint sem. De ami a leggyalázatosabb: teszik ezt úgy, hogy saját beismerő vallomásuk szerint is szabadon lehet csalni a tetves kérdőívük kitöltésével.

Tehát Orbán Viktor és kormánya egy explicit csaláson alapuló nemzeti konzultációtól vár megerősítést és felhatalmazást, hogy meg tudja védeni az országot a nem létező sorosista brüsszeliták támadásaitól. Ki az a félhülye, aki most sem érti, hogy miközben mindkét zsebében könyékig turkálnak, már arra sem veszik a fáradságot, hogy emberszámba vegyék?

Tuzson, te szerencsétlen! Itt nem a magyar emberek jóhiszeműségében kell bízni (egyébként is nyelvtanilag helyesen magyarul nyilván azt akartad mondani, hogy ti vagytok a jóhiszeműek, amikor nem magatokból indultok ki, hanem bíztok a magyarok becsületességében, hogy nem töltik ki 169-szer azt, amit egyszer kellene), hanem az adófizetői pénzt egy korrekt online-rendszer kiépítésére költeni, ami kiszűri a csalás lehetőségét. Hogy ne azért mondja el minél több ember a véleményét a nemzeti konzultációban, mert ti utolsó csaló szélhámosok vagytok, akik semmit nem vagytok képesek tisztán, egyenesen és tisztességesen csinálni. Akik – annak ellenére, hogy az orosz kódos görénységre is fény derült – megint eleve a rendszerbe kódoltátok a gazemberséget.

Megismétlem: ez még akkor is elvárható lenne 7200 x 1.000.000 (1 millió!) forintért, ha a propagandán és a néphülyítésen kívül más tétje és célja is lenne ennek az egész konzultációsdinak. Az, hogy nincs neki, az járulékos szemen köpése az adófizetőknek. És nem csak az a baj, hogy nektek, meg a hülyének is megéri elégetni milliárdokat egy semmilyen következménnyel és hatással nem járó ócska, figyelemelterelő szemfényvesztésre.

A sokkal nagyobb baj az, hogy szerintetek az emberek jóhiszeműségével legitimálható egy nyilvánvalóan csalásra épülő véleménynyilvánítási aktus (és pont leszarom, hogy a nem bocsánatos hibát azzal próbáljátok bagatellizálni, hogy a konzultálni hajlandók csupán 5 százaléka él az elektronikus válaszadás lehetőségével). Aki a sokadik értelmetlen, tét nélküli konzultációt csalja el röhögve, az a választást nem fogja? Szerintem is.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.