Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Én végre megfogadnám Orbán tanácsát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Akinek nincs semmije, az annyit is ér!”, avagy ahol egészség van, minden van.

Olvasom az egészségügyi dolgozók egyik zárt csoportjában, hogy ez a fűtés dolog (Szent János Kórház, Budapest) túl van lihegve, majd megcsinálják… Én megértem, hogy ha valaki „tizenkétórázik”, kiteszi a lelkét a betegekért, kiteszi a lelkét a családjáért, az jóhiszeműen azt hiszi, hogy más is így tesz munkája közben. Lentről nézve nehéz elképzelni, hogy milyen élete van annak, aki helikopterrel megy esküvőre, vagy annak, aki minden különösebb teljesítmény nélkül oly gazdag, hogy jó dolgában – egy Instragramon jól mutató fotó kedvéért – aranyat eszik.

Mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy egy ország vezetésének prioritásai között az egészségügyi dolgozók munka- és életkörülményeinek biztosítása nem bír legalább ugyanolyan fontossággal, mint mondjuk a mindennapos testnevelés – amit én mint volt sporttagozatos, legalább 3 olimpiai bajnok iskolatárssal – maximálisan támogatok egy egészséges társadalom megteremtése érdekében. Aminek minden vitán felül nemzeti érdeknek kellene lennie. Mármint a társadalom egészségének, testi, lelki és szociális jólétének.

De sajnos nem így van. A fájó igazság az, hogy ez a rendszer csak a jelen hasznában gondolkodik, hogy nincsen tervei között sem az egészség, sem az élhető jelen és jövő, s hogy a kormányzati hozzáállás tudatosan a „vagy megszokja, vagy megszökik”-től a „hadd hulljon a férgesé”-ig terjedő mezsgyén keresendő. Aki kimegy külföldre, az a magyar statisztikákat javítja munkavállalóként, megtakarításokkal rendelkező polgárként egyaránt. Hiszen miattuk növekedtek elsősorban a megtakarítások és miattuk csökkent a munkanélküliségi ráta is.

Aki pedig idő előtt meghal – akár egészségügyi dolgozóként, akár betegként-, az a szociális kiadásokat csökkenti, és ez „JÓ” a jelenlegi államnak. Mert te és ő mint ember nem számítotok, csak „ők”, az ő érdekeik léteznek. Egy szám vagy, egy statisztikai adat, amit csak akkor és úgy mutogatnak, ha és ahogy nekik kedvező.

Én értem, hogy jóindulatában az ember úgy gondolja, hogy majd megcsinálják a fűtést. De a János kórházban köztudottan már a múlt évben is szó volt arról, hogy ki kell cserélni a kazánt, és közben volt egy nyár, amikor a fűtési rendszer karbantartási munkálatait le lehetett volna, és le is kellett volna bonyolítani.

Én értem, hogy jóhiszeműségében az ember azt hiszi, hogy nincs pénz. Az igazság az, hogy van. Bőven van, csak nem az egészségügyi dolgozók fizetésére, és nem az ő munkakörülményeik, és nem a betegek gyógyulási körülményeinek biztosítására költik.

Nyugaton a nővérek egyes munkahelyeken már laptoppal szaladgálnak az osztályon, ahol még nem, ott is kilátásba helyezték ennek bevezetését. Fizetésük, szociális státuszuk magas, tükrözi hivatásuk társadalmi hasznosságát. Ami az utolsó mondatot illeti, igazából nálunk is ez van. A fizetésed egy tükör. Aki beteg, haljon meg, vagy rugózza ki. Ami fontos az az, hogy Magyarország hivatalos kormányának nem hivatalos álláspontja szerint egy fillért is felesleges rájuk (a betegekre) és ránk (egészségügyi dolgozókra) költeni. Ez az igazság, nincs ezen mit szépíteni.

Ebből egyenesen következik, kedves magyar állami ellátásban gürcölő egészségügyi dolgozók, hogy a ti munkátok teljesen felesleges, mert nem hozza, csak viszi a pénzt. A jelenlegi kormányzat szerint társadalmi hasznot nem hajtotok, mert a társadalmi hasznosság mértéke jelenleg a pénztermelés képessége. Az állami ellátásban betegeskedő beteg nem fizet „csak” TB-t, ami „csak” beszedett pénz, ami nem sokra elég, és a rendszer mindent megtesz azért, hogy ehhez a lehető legkevesebbet kelljen hozzátennie. Sőt, a jelenlegi kormány kínosan ügyel arra is, hogy még ebből a pénzből is a lehető legkevesebb jusson vissza szolgáltatás formájában a TB-befizetőhöz. Az lehet, hogy van hipermodern, a 21. század színvonalának megfelelő berendezés, de nincs ki működtesse, a szervezés rossz, a pazarlás és a beteges spórolás egyaránt a rendszer sajátja, közben az épületek karbantartási munkálatai mostohagyerekek, éppen úgy mint a dolgozói fizetések.

Persze mindenki reménykedik. Sok szép ígéret van a fizetések terén is. De hogy is mondta Orbán Viktor? „Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. És én ezt a tanácsát végre megfogadnám, legyek is akármennyire kiszipolyozva. Nézzetek körül, és vegyétek észre: itt semmi nincs sem az egészségügyi dolgozókért sem a betegekért, itt semmi nincs a társadalomért! És hogy is fogalmazta ezt meg Lázár János, Miniszterelnökséget vezető ( vagyis minden történés felett álló) miniszter? „Akinek nincs semmije, az annyit is ér!”

Balaskó Tímea

adomany-1