NEHAZUGGY

Gyermekhalál

Forgács Erzsébet | 2017. Szeptember 22, Péntek | 11:05

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Meghalt egy kilenc éves kisfiú Kárpátalján. Önként dobta el az életét, mielőtt még élhetett volna. A hírek szerint azért tette, mert egyest kapott az iskolában. Nem fogok a szülők fájdalmában vájkálni, sem hibáztatni őket. Nem ismerem az előzményeket. Ha átérezni nem is tudom a fájdalmukat – hazudnék, ha ezt állítanám, hiszen nekem nem kellett átélnem és ezért hálás vagyok a sorsnak – erőt kívánok, hogy fel tudják dolgozni a tragédiát. Sajnos bárkivel megtörténhet hasonló, akár előjelek nélkül is és akár úgy is, hogy mindent megtett azért, hogy ne így legyen.

Azért írtam le a cikk előzményét, mert ez a tragédia ültetett a gép elé. Nem mint szakember – hiszen nem vagyok az -, hanem mint szülő írom ezeket a sorokat.

Nem elég egy gyermeket a világra hozni. Nem elég enni adni neki, nem elég felöltöztetni, ha fázik. De nem elég megvásárolni a legdrágább dolgokat sem, mert a létfenntartáson, vagy éppen a luxus biztosításán kívül sokkal fontosabb feladata van egy szülőnek.

A gyerek nem a szülő elvetélt álmainak beteljesítője. Nem egy darab viasz, amit a felnőtt úgy formálhat, ahogyan akar. Önálló lény, a születése pillanatától fogva. Érzékeny, sérülékeny, saját akarattal és magával hozott képességekkel rendelkező ember. Akkor is, ha kicsi ember és akkor is, ha már felnőtt.

A gyereket nem idomítani kell, hanem engedni, hogy kibontsa azt, amit magával hozott és segíteni kell őt abban, hogy megtalálja azt, amiben ő a legjobb, amihez van tehetsége és ami boldoggá teszi. A szülő feladata – a fizikai feltételek biztosításán túl – az, hogy figyelje és óvja a gyermekét.

Nagyon nagy baj van akkor, ha a gyermek csak elvárásokkal találkozik. Baj van akkor, ha a szülő a saját ambícióit óhajtja kiélni a gyermekén, ha a szülőben nincsen empátia és – bármennyire furcsán is hangzik -, ha a szülőnek nincs humorérzéke. Gyakorló anyaként merem állítani, a humorérzék az egyik legfontosabb eszköz ahhoz, hogy az első 18-20 évet különösebb sérülés nélkül túlélje a szülő is, a gyerek is.

Az a gyermek, aki csak elvárásokkal találkozik, borzasztóan, elképzelhetetlenül magányos. Hiszen élete első éveiben a szülő az egyetlen, akihez bármi bajával fordulhat, akinél vigasztalást talál, aki mellett biztonságban érezheti magát. Kinek is mondhatná el egy gyermek, ha fél, ha fáj valami, ha nem érti az őt körülvevő világot, ha retteg valamitől, ha örül valaminek, ha nem a szüleinek? Amennyiben ez a nagyon bensőséges kapcsolat nem épül ki, mégpedig a csecsemőkortól kezdve, azt már később semmivel nem lehet pótolni.

Nem nagy dolgok ezek. Nem kell hozzá szakvizsgát tenni, sem tudós könyvek sokaságát elolvasni. Elég odafigyelni a gyerekre, majd ő megtanít minket jó szülővé válni. Ez történik, amikor a szülő meg tudja már különböztetni a kisbaba sírását. Tudja, amikor azért sír, mert éhes, mert máshogyan sír, ha fáj valamije, ha pelust kell cserélni, ha álmos, vagy amikor egyszerűen egy kis dajkálásra vágyik. Ha ekkor megtanul a szülő figyelni a gyerekére, ezt csak folytatni kell akkor is, amikor már tud beszélni, amikor el tudja mondani az örömeit, bánatait, fájdalmait.

A gyereknek mindig tudnia kell, hogy a szülő mellette áll. Mindig. Akkor is, ha ügyes volt és akkor is, ha nem volt annyira ügyes. Akkor is, ha jól teljesít az iskolában és akkor is, ha rosszul. A szülői szeretet nem lehet feltételekhez kötött dolog. Az teljesen feltétel nélküli, semmit nem kell tenni érte, csak levegőt venni. A gyereknek tudnia kell, hogy mindig, mindenben mellette áll a szülő és nincs magára hagyva soha, semmiféle bajában. A gyermeknek mindig meg kell bíznia a szülőben. Ez fontosabb, mint egy jól bemagolt vers, egy sikeres felelés, vagy bármi egyéb.

Ez nem jelenti, hogy ne lennének szabályok és elvárások. Ez csak azt jelenti, hogy akkor vagy jó szülő, ha a gyereked hozzád szalad akkor is, ha megijedt egy kutyától, vagy az ágy alatt tanyázó mumustól, de hozzád szalad akkor is, ha rossz jegyet kapott a suliban, ha bántotta valaki, ha fáj valami. Akkor is, ha a lelke fáj. Ha nem hozzád szalad, akkor elszúrtad. Akkor a gyereked egyedül maradt egy rémisztő világban. És ha egyedül maradt, ha nincs, akihez védelemért forduljon, akkor bármi megtörténhet.

Szülőnek lenni nem kötelező. Nem mártíromság. Nem szolgálat. Nem önfeladás. De nem is önmegvalósítás. Szülőnek lenni a legfárasztóbb, legfájdalmasabb, legszórakoztatóbb, legcsodásabb és legviccesebb dolog a világon. És örökké tart. De nem magányos feladat. Mindig legalább két – jó esetben három – ember kell hozzá. A szülő és a gyerek. Egymás nélkül nem megy. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!