Nem mintha nem lenne jogos a felvetés, de nem a te szádból, te beszélő öltöny!

Fotó: via Huffington Post videó Fotó: via Huffington Post videó

Miután szegény Kósa Lajos leköszönő frakcióvezető és szépreményű miniszter, népünk és nemzetünk hivatásos kacagtatója a minap majdnem elsírta magát az ATV műsorában (idézet: Komolyan elment az élettől a kedvem), mikor arról beszélt, hogy mennyi koholmány jelenik meg naponta a sajtóban az ő szerencsétlen, siralmas, röhejes, felkészületlen megnyilatkozásairól;

miután Csepreghy Nándika ugyanott a brüsszelita költségvetési ellenőrzési bizottság felcsúti látogatását egy másik ország képviselőinek (?) beavatkozásaként értékelte a magyar választási kampányba,

a mai nap egyik combos híre – a sírva vigadás témakörében – Szijjártó Péter külügyminiszter legújabb harcaival kapcsolatos. Semmi különös és szokatlan, csak a szokásos. De mégis.

Lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá

– így foglalta össze Peticsatár az MTI számára milyen kőkemény megbeszéléseket folytatott román és horvát kollégájával, akiknek beletolta az arcába a nemzetközi nyomásgyakorlását.

  • Románia esetében csalódást keltő a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban kialakult helyzet. Az intézmény további működése kizárólag a román hatóságok és a román kormány jóindulatán, politikai akaratán múlik. Ezért  a magyar kormány nemzetközi nyomásgyakorlás keretében világossá tette, hogy nem támogatja Románia OECD-tagságát.
  • A horvát kormány a Mollal szemben egy nemzetközi választottbírósági eljárást indított, ezt elveszítette, azonban az ítélet végrehajtása helyett annak figyelmen kívül hagyása mellett döntött. Az OECD olyan nemzetközi gazdasági szervezet, amelynek működése a nemzetközi választottbírósági döntések tiszteletben tartására alapul, és mindaddig, amíg Horvátország semmibe veszi az ilyen döntéseket, addig a magyar kormány nem tudja támogatni az ország felvételét az OECD-be.

A fideszes erkölcsű magyar kormány kvintesszenciájának, legmélyebb lényegének iskolapéldája ez a nyilatkozat; ezt évek múltán tanítani fogják a 21. század legnagyobb köpönyegforgatói címszó alatt, a seggszáj alfejezetben, ahol Magyarország legkorruptabb kormányának elveiről esik majd szó.

A tisztánlátás kedvéért: az, amit a román hatóságok a marosvásárhelyi magyar iskola ügyében disznólkodtak, elítélendő és elfogadhatatlan. A kisebbségi oktatási bármilyen eszközökkel való ellehetetlenítése nem bocsánatos bűn, az ügy szövevényes hátteréről ITT olvasható egy meggyőző tájékoztató írás.

Másfelől az, ami Hernádi Zsolt szintén szövevényes, korrupció gyanújával, megvesztegetéssel, Interpol-körözéssel és végül a genfi nemzetközi döntőbizottság felmentő ítéletével végződött ügyről gondolunk, az itt és most mellékes.

Ami viszont egyáltalán nem mellékes, az a száj, amelyből a fenti nyilatkozatok elhangzottak, amely felröfögött ellentmondást nem tűrő véleményeket érdemes a kvázi bűnszervezetként működő magyar kormány napi jajveszékeléseinek és elmúlt nyolc éves tündöklésének kontextusába helyezni.

Ugye milyen szar ügy, Peticsatár, hogy egy országban közintézmények, vállalkozások, cégek, civil szerveződések, felekezetek léte, avagy nem léte kizárólag a hatóságok és a kormány jóindulatán, politikai akaratán múlik? Nem ismerős valahonnan ez a büdös helyzet? Nem lóg ki egy istentelen nagy lóláb itt valahol? Nem sül le a bőr a pofádról, amikor ilyeneket vernyogsz és közben rázod az öklöd és keménykedsz? Nem jut eszedbe, hogy a verőlegényeitek hogyan tiporták lábbal a vérszegény magyar demokráciát és törték civilek csontjait, hogy az állami hatóságaitok hogyan teljesítenek évek óta politikai megrendeléseket, hogy miként vegzáljátok azokat, akik az utatokban állnak? Nem mintha nem lenne jogos a felvetés, de nem a te szádból, te beszélő öltöny!

Ugye milyen szar ügy, Peticsatár, hogy egy ország azzal égeti magát, hogy nem hajlandó eleget tenni bírósági ítéleteknek, ellenben harcot vizionál? Ugye milyen nevetséges, hogy egy kormány nem csupán kommentálja a bírósági ítéleteket (Lázár csíki sörös ámokfutása jut eszembe, aki a román bíróságot köpködte az ítélet milyenségéért), de azok mögé összeesküvés-elméleteket gyárt és úgy tesz eleget e döntéseknek, hogy közben szembemegy velük, mert Soros? Vagy az úgy van, hogy a bírósági ítéleteket csak Magyarország kormányának van joga figyelmen kívül hagyni aszerint, hogy tetszik neki, vagy pont nem?

Peticsatár! Ki vinnyogott a leghangosabban, amikor az Európai Unióban szóvá tették, hogy jó lenne kilátásba helyezni a támogatások megvonását azoktól az országoktól, amelyek a közös uniós vállalások alól kivonják magukat? Ki hörgött felháborodottan, hogy micsoda aljasság összemosni össze nem mosható dolgokat, hogy titeket megerőszakolnak és galád módon nyomást gyakorolnak rátok? Ha igazságtalannak tűnik a kohéziós alapok megvonása azoktól, akik nem hajlandóak már bírósági ítéleteknek sem alávetni magukat (mert Soros), akkor a magyar kormány miért mossa össze ugyanilyen alapon a romániai kisebbségi oktatás kérdését Románia OECD-tagságával? Nem mintha nem lenne jogos a felvetés, de nem a te szádból, te beszélő öltöny!

Amikor a magyar kormányt az a vád éri, hogy szétteszi a lábát Moszkvának, és feltétel nélkül gazsulál Vlagyimirovicsnak, mindig az az ellenérv, hogy kis ország vagyunk, jóban kell lennünk a nagyhatalmakkal, köztük Szovjetoroszországgal is, hát hiszen ez az ország gazdasági, nemzeti érdeke. Amikor Magyarország európai szövetségeseiről van szó, akkor ezerrel megy a keménykedés és a fenyegetőzés. Akkor miért nem fontos a diplomácia az ökölrázás helyett, akkor miért nem alapvető érdeke az országnak, hogy ne újabb és újabb frontokat nyisson a szomszédos országokkal? Miért nem lehet pattogás, fenyegetőzés, keménykedés helyett a normális, harmonikus kapcsolatokat keresni, amelyek valóban az ország érdekeit szolgálnák?

Ez az önfejű, gyermeteg, primitív vergődés történelmi mélypontra vitte Magyarország nemzetközi megítélését, már amennyiben számunkra nem Palau, a Fülöp-szigetek, Kazahsztán, vagy Szudán a vonatkoztatási pont. Ha nekünk Európában van a helyünk és olyan kisország vagyunk, amelyik Moszkva előtt térdre kényszerül, ha jót akar magának, akkor kibaszottul elég volt ebből a segghülye, ostoba fröcsögésből. (Már amennyiben ezeket Szijjártó valóban elmondta bárkinek is, és nem csak az MTI-nek mesélt valamit, ami nem hangzott el sehol.)

Ez az agresszív vagdalkozás, ez a tömény kétszínűségbe csomagolt ostobaság nem külpolitika, nem diplomácia. Egy ilyen – erőforrásait, méretét, súlyát tekintve – jelentéktelen kis országnak életbevágó az együttműködés azokkal, akik Európában valóban partnerei és szövetségesei. Ez a műanyagdiplomata azt hiszi, hogy a nemzetközi tisztelet és a külpolitikai siker a hangerő, az állandó konfrontáció, a vinnyogás, és a sértődött visszapofázás függvénye. Az eredményes külpolitika minden, csak nem ez. A megbecsülés és a tisztelet nem alanyi jogon jár, a magyar történelem ezerszer megmutatta, hova vezet az álnemesi gőgből fakadó, ócska, tahó, seggbuta keménykedés. Ennek az országnak elemi érdeke a térség békéje, amelyet a racionális kompromisszumok, az erős európai szövetségesekkel fenntartott kiegyensúlyozott kapcsolatok képesek szavatolni.

A baj az, hogy mindez csak az ország érdeke, de nem a Fideszé. Ha nem ropognak a fegyverek, ha nincs balhé, ha nincs mit kitől megvédeni, a Fidesz belefullad a saját szarába. Ezért ameddig – fülét-farkát behúzva – mindenki hozzászokik ahhoz, hogy a magyar külpolitika csinálói fapados tahók és szájkaratisták, az ország külpolitikai értelemben teljesen elszigetelődik és magára marad. A Fidesz szarával. Arccal Putyin segge felé.

adomany-1