Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Veszélyes, hangulatkeltő, uszító manipuláció

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Najó, akkor csütörtök. Üdvözlök mindenkit, aki a felkelést választotta az alvás helyett. Az a baj, hogy ez a legritkább esetben sem választás kérdése. Az aranyat lelés városi legendáját pedig már megbeszéltük a minap, arról természetesen szó nincs.

Meg még az sem választás kérdése – ismételjük át szépen -, hogy lesz 100 vadiúj lőtér (= 17 milliárd) most ide nekünk a következő két évben (az fel sem merül az elvtikben, hogy két év múlva nem ők fognak kormányozni). Ebből az első ütemben rögtön 40 darab. Mert Orbán Viktor rögeszméje a sportos nemzet, ám mivel szerinte sokan túlsúlyosak, betegesek, a lövöldözgetés majd ezen segít. Aha. Szóval az lesz, hogy állami ingatlanokon valósítják meg ezt a gyönyörű elképzelést, az önkormányzatok a kinézett területeket ingyenesen állami tulajdonba adják. Az viszont fontos ebben az újabb agybajban, hogy pillanatnyilag 98 darab lerohadt lőtér található az országban, tavaly ezek felújítását darabonként 1,1 millió forinttal támogatta a honvédelmi tárca. Ezek tovább fognak rohadni, de lesznek új lőterek kurvadrágán. Mert 100 millióból mennyit lehet ellopni? És 17 milliárdból? Hát ez az.

Rogán Antonio Demcsák Zsuzsa műsorában haknizott tegnap az ATV-n, mert ugyanazokat  a kreténségeket, sokszor, minél több szájba adva, hátha igazabbnak tűnnek. Nekem úgy tűnik, hogy Rogán változatlanul rossz színben van, mondjuk sajnálja ezért az anyukája leginkább. A kvótaperben született ítéletet hagyjuk (felháborító, politikai döntés, nem akarunk bevándorlókat, és így tovább). Rogán szerint a szolidaritás valami olyasmi, hogy fizessék ki a kerítésünket, fogadják be a menekülteket és akkor jól van, de minket békén kell hagyni. Meg az európai szerződésben sehol nem szerepel a bevándorlók elosztásának kérdése – mondja Rogán. Ha nem hangsúlyozta volna mindenki, hogy egyszeri mechanizmusról van szó, az Európai Bíróság is egy egyszeri határozat törvényességéről hozott döntést, akkor nem csodálkoznék, hogy bármilyen hazugságot megengednek maguknak. A durva az, hogy így is: ez csak a kezdet – óbégatta a propagandafelelős, aki aztán a forró őszről szóló összeesküvés-elméleteit adta elő újra. Ez szerintem mindennél súlyosabb: idegen elemek, külföld, Soros, utcai zavargások, lásd Macedónia, Szerbia. Ennek csúnya vége lesz, néha egy fotó többet mond ezer szónál:

 

Lehet legyinteni, de ezektől az okádék, hangulatkeltő, uszító manipulációktól engem kiráz a hideg. A narancssárga keltető – ezek az utánpótlás, ugye – háborúra készül, ahogy a nagyok is megmondták. Hát mit is mondhatnék? Ezek után már mosolyogni se nagyon lehet azon, hogy Rogán attól tart, hogy nem lesz kevesebb a munkája a választások után sem, ő bármilyen politikai funkciót el tudna képzelni magának. Miközben egy hozzá hasonló bűnöző (igen, lehet így nevezni) maximum arra készülhetne, hogy mikortól kell letöltenie jól megérdemelt pihenését valami sötét, hűvös helyen, Rogán tervezi a jövőt. Szép is ez.

Mint tudjuk, vagy nem, Pakson (meg további településeken) vasárnap időközi önkormányzati választásokat tartanak, de ehhez biztos semmi köze nincs annak, hogy Lázár lakossági fórumon vett részt Süli János oldalán, akit a polgármesteri székből a paksi erőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszteri székbe katapultálta a jószerencse, ezért lemondott tisztségéről. A hablaty közpette Kanász Nagy Máté, az LMP szóvivője többek között azt kérdezte a két lábon járó arroganciától, hogy miért nem kérdezték meg a magyar embereket az ország meghatározó beruházásáról? Már hallottuk többször a semmitmondó görény válaszokat, de újra iderakom. Lázár szerint a magyar országgyűlés képviselői, köztük az LMP képviselői is részt vettek a Paks II-vel kapcsolatos szerződésekről szóló parlamenti vitákban, az emberek képviselőiken keresztül döntöttek a beruházásról. Az LMP azzal kampányolt 2014-ben, hogy ne épüljön atomerőmű.

Hányan szavaztak önökre? Ez volt a népszavazás.

Itt van egy másik sztori a Szijjártó-féle magyar diplomácia sikerességéről. Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott a magyar tannyelvű Római Katolikus Gimnázium. Ez ott azért óriási gond, mert a diákok amellett, hogy nem tudják, hol kezdődik számukra az új tanév, az intézmény megszüntetésével nem tudnának anyanyelvükön tovább tanulni. Tegnap több ezren tüntettek az iskola megmaradásáért. Szijjártó bekérette a román nagykövetet és nekiállt toporzékolni. Az a helyzet, hogy a teremfocista miniszter úr múlt héten Romániában járt, ahol tárgyalt román kollégájával, de még véletlenül sem a marosvásárhelyi magyar tannyelvű oktatás helyzetéről, hanem arról, hogy a magyarországi pártok (Fidesz) kedvükre kampányolhassanak az erdélyiek szavazataiért. Peti büszkén újságolta, hogy le van zsírozva minden. Ebben a kontextusban értelmezendő, hogy a román külügyminisztérium közleményben tagadta, hogy Romániában sérülnének a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai. (De, azok konkrétan és nyilvánvalóan sérülnek.) Ezért Szijjártó toporzékolását ők a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának tekintik. Mit mondhatnék? Ha valakinek az az érzése, hogy a magyar kocsmadiplomácia alkalmas az ilyen súlyos kisebbségi kérdések megoldására, az etnikai feszültségek csillapítására, az most még mindig átgondolhatja. Mielőtt feltétlenül szavazásra adja a fejét. Az, hogy Magyarország határozatlan időre felfüggeszti Románia OECD-tagságának támogatását, hisztinek jó, de az érintettek ugyanúgy fognak szívni, vagy még jobban.

Az gondolom senkit nem érdekel, hogy Hajdú Péter bevallotta a Blikknek, hogy nem akar újra megnősülni, annak pedig nemigen van hírértéke sem már, hogy furcsa pénzmozgásokra bukkantak az Orbán-dinasztia cégénél. Akit mégis érdekel, hogy milyen módon vett ki/ tervez kivenni több tízmillió forintot az Orbán család egyik cégéből a miniszterelnök édesjóapja és testvére, a két Orbán Győző, annak ajánlom ezt a cikket. Meg egy másikat is arról, hogy Magyarországon milyen irányba gurulhattak dollárok azoktól a bizonyos azeri offshore-cégektől. Tudjuk, hogy a magyar kormánynak természetesen semmi köze bűnügyekhez, és minden aljas rágalom, de akkor is.

Hát így vagyunk mi ma reggel, egyelőre megkíméllek a továbbiaktól. Hogy ma is harcolni fogunk a kitalált ellenségekkel, az egészen biztos (nem mi, hanem a szabadságharcos kormány), úgyhogy lesz szó sok mindenről ma is. A kormányinfóra már  most gyúrok. Addig is szép napot mindenkinek! A vad rock helyett ezúttal egy jókedvű, vicces muzsikát ajánlok 🙂

 

adomany-1