Ez a soha el nem múló, majdhogynem történelmi szégyen

Fotó: EP/Thierry Roge Fotó: EP/Thierry Roge

Szegény Kósa Lajos, őt aztán keresztben találta el az Európai Bíróság mai döntése – egyben a nap híre, amely Magyarországot és Orbán Viktort a hazai és az európai címlapokra katapultálta -, miszerint a szabadságharcos  maffiózók kormánya elbukta a kvótaperként elhíresült szabadságharcos akciót.

A bírósági határozat és az egész mondvacsinált pattogás – szögezzük le gyorsan – a propaganda esetleges félremagyarázásaival szemben nem annak kikényszerítéséről szól, hogy Magyarországnak be kell fogadnia 1294 menekültet (nem migráns, nem gazdasági bevándorló!) hanem mindössze a határozat elfogadásának törvényességéről. És igen, ebből persze az is következik, hogy a határozatot végre is kell hajtani, de az az ügy jogilag egy másik szálon fut.

ITT és ITT, meg sok más helyen is olvasható néhány fontos tény arról, hogy ki kivel állt perben, pontosan miért, és mi következik abból, ha egy ország kormánya egy ilyen típusú bukás után – ahogyan ez várható – szemebehelyezkedik egy jogerős ítélettel, amellyel szemben fellebbezésnek helye nincs.

Szóval szegény Lali azon nyomban össze is trombitálta az ő gyagyás fejével a sajtótájékoztatót, amelynek témáját így definiálták az okosok: Reagálás az Európai Bizottság mai döntésére. Nem, nem Európai Bizottság, Laller, Európai Bíróság. Nem baj, ugorjunk, ezek után lényegében tökmindegy, mit tömködött a frakcióvezető úr szájába a habonyi gépezet. Ha Kósáról van szó, nincs meglepetés. Igaz, ha bármelyik fideszesről, akkor se: Soros, politikai döntés, mindmeghalunk.

GFG a maga szemétdombján szintén reagált, fogalmunk nincs mire, de állítólag ez a felháborodás napja:

Mit képzelsz Brüsszel? Az igazi csata most kezdődik.

Szó se róla, komoly, tényekkel alátámasztott, objektív érvelés. Csak legalább egyszer sikerülne kifogástalan helyesírással lázadozni. Fene tudja, mi köze ehhez Brüsszelnek miután az Európai Bíróság székhelye tudomásom szerint nem Brüsszelben, hanem Luxemburgban van, de ez is mindegy. Mostmár végképp nem férne egy plakátra, hogy ki mindenkit kellene megállítani; maradjon Brüsszel, azt már érti a rajongó.

Toporzékolásügyi Szentpéter Trócsányi főjogásszal az oldalán már a jogok és értékek megerőszakolásáról óbégattak és géfodorra rímelően adtak az ócska hangulatkeltés pofájára: az igazi harc csak most kezdődik. És igen. Kétségem nincs efelől. Ahhoz képest, hogy az Európai Bíróság ítélete semmire nem kötelezi a magyar jogászkormányt, a vinnyogás, a felhajtás, a parasztvakítás nem gyenge:

 

Némiképp árnyalja a V4-es szilárd lábon állást és harcos ellenállást, hogy Szlovákia kormánya ezzel szemben tudomásul veszi és tiszteletben tartja a kvótaperben született ítéletet, mi több: elképzelhetetlennek tartja, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.

Ez itt nem Szlovákia, és lassan nem is Európa. És nem azért, mert a 2015-ös, 120 ezer menekült kötelező szétosztásáról szóló határozat megoldaná a kontinens problémáit. Nem, kurvára nem oldja meg. Nem igaz az sem, hogy minden tagállam szó nélkül alávetette magát ennek a döntésnek, és mára megoldódott a 120 ezer menekült elosztása.

Ennek ellenére ez egy egyszeri döntés, amelyet nem követett és minden bizonnyal nem követ majd újabb menekültelosztás. Az 1294-ből nem lesz 50 ezer, vagy 600 ezer akkor sem, ha a Fidesz reggeltől estig ezt szajkózza. Ezt az EU-s országok belügyminiszterei szavazták meg, a tagállamok többségének döntését tükrözi, mert ilyen a demokrácia. Meg olyan is, hogy ha a Fidesznek nyolcadik éve többsége van a magyar parlamentben, akkor ott olyan döntések születnek nyolcadik éve, amelyekhez nem szükséges az, hogy valamennyi parlamenti párt egyetértsen azokkal a döntésekkel. Attól még a többség döntései lépnek érvénybe.

A hasonlat persze nem tökéletes, de ennek a tömény, két éve tartó, magas hőfokon lángoló fapados hisztériának az abszurditását tökéletesen megragadja. A magyar kormánynak esze ágában nem volt soha a feszültség, félelem, rettegés szétterítésén kívül bármilyen közös európai erőfeszítésben konstruktívan részt venni. Első pillanattól a mi és az ők háborús retorika mentén ásták a lövészárkokat mostanig, pontosan tudva, hogy semmilyen más döntés nem születhet ebben az ügyben.

A dráma ebben az egészben nem az, hogy ha majd a kötelezettségszegési eljárás megindul (ez a bírósági döntés kellően megágyazott ennek), akkor sunyiban alávetik magukat és befogadják kegyesen azokat a nyomorultakat, mintha mi sem történt volna. Hanem hogy bármilyen döntés is született volna netán, ennek az elmebajban tobzódó őrületnek kedvezett volna. Ami nem melleseleg a Fidesz számára egy óriási lépés a választások megnyerése felé. Akkor is, ha az ellenzéki pártok most arról nyilatkozgatnak szerteszanaszét, hogy az Orbán-kormány vereséget szenvedett.

Nem, az Orbán-kormány nem szenvedett vereséget. Az az ország szenvedett vereséget, amelyiknek lakói – pártszimpátiától függetlenül – partnerei voltak, és most is partnerei a Fidesznek ebben a mesterségesen kreált és fenntartott tömegpszichózisban. (Látom, hogy lopnak, hogy korruptak, de hát mindenki más lebontaná a kerítést, mindmeghalunk, stb.) Ehhez egy önértékelési zavarokkal és lelki sérülésekkel küzdő, idegengyűlölő társadalom kellett, sőt, az kellett csak igazán. Hogy mindenről megfeledkezve, a napi húsba vágó problémákat zárójelbe téve, a jövőjét érdemben meghatározó kérdéseket háttérbe szorítva tobzódjon a gyűlölködés bűzös mocsarában és ökölbe szorult aggyal migránsozzon.

A Fidesz álságos ügyködésének sikere (ha megnyerték volna a pert, azzal döngetik a mellüket, hogy lám-lám, megvédtük, nekünk senki nem mondhatja meg; de mert elveszítették, van kampánytéma, harc, ellenállás, szabadságharc, veszélyhelyzet, további népbutítás) egy ország szegénységi bizonyítványa is egyben. Amely országgal meg lehetett etetni, hogy 1294 háborús menekült befogadása (forrásokat is biztosított volna a befogadásukra a gaz EU) a magyar nemzethalállal egyenértékű cselekedet. Ezzel szemben az ezerszeresét elköltötte a kormány a saját hülyére vett polgárai pénzéből kampányra, plakátokra, gyűlöletre, Soros és Brüsszel megállítására.

Ez a soha el nem múló, majdhogynem történelmi szégyen. Mindezt benyelni és tapsolni neki. Hogy az ország kormánya nyíltan, értelmetlenül, olcsó politikai kardcsörtetés céljából megtagadja egy közösségi döntés végrehajtását. Aztán nekiáll harcolni egy jogerős bírósági döntés ellen és közben igazságtalan, tisztán politikai döntésről óbégat. És működik. Tessék körülnézni: a fröcsögő, rasszista gyűlölködés fojtogat minden internetes fórumon. Ez van. Az az ország, amely a saját elesetteit, szegényeit is letagadja, megrugdossa a bálványimádás oltárán, az megérdemli, hogy élete végéig egy bűnbanda tartsa rettegésben. Akinek nem inge, ezúttal se vegye magára. adomany-1