Most vagyunk szarban, nem ezer éve

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Százezrek az utcán. Együtt vonulnak, egymásból merítenek erőt, bátorságot. Együtt kiáltják, hogy nem félnek. Barcelonában.

Százezrek az utcákon. Újra és és újra. Ameddig a város vezetéséből ki nem kényszerítik, hogy betartsa az ígéretét. Granadában.

Romániában százezrek vonultak utcára és elérték a korrupciót könnyítő törvénytervezet visszavonását.

Valamiért, vagy valami ellen. Vagy csak azért, hogy megmutassák: összetartanak, erősek, fogják egymás kezét, legyőzhetetlenek.

Csak pár példa, de folytathatnám. Bármelyik országgal folytathatnám, de Magyarországgal nem.

„Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy Szégyelljetek magatokat. Meghallotta ezt a világ összes embere, és mind elszégyellték magukat. Csak a magyarok nem, ők gyorsan kikapcsolták a rádiót”. (Mosonyi Alíz)

Beszélgettem a Spanyolországban élő kollégával. Mesélte, hogy a spanyol barátaikkal beszélgettek, persze szóba került a barcelonai merénylet. Kérdezték a kollégát, hogy az ő hazájában, Magyarországon hogyan gondolkodnak erről az emberek. Félnek. Sokan gyűlölik a migránsokat – mondta a kolléga. A spanyolok nem értették. Miért félnek? A menekülteket is gyűlölik, vagy csak a migránsokat? Nálunk nincs különbség – felelt a kolléga. A spanyolok nem értették.

Kérdeztem a kollégát, miért nem írja meg? Miért nem ír az utcára vonuló százezrekről, a Spanyolországban? Az összefogás erejéről? Azt válaszolta: az a magyarokat nem érdekli.

És igaza van. Mi nem fogunk össze. Semmiért. Olyasmiért sem, aminek nincs politikai vonatkozása. Akkor sem, amikor mindegy lenne, hogy valaki kormánypárti, vagy ellenzéki. A megkínzott állatokért sem, az állatvédelmi törvény változtatásáért sem. A családon belüli erőszak áldozataiért sem.

Amiben politika van, azért, vagy az ellen pláne nem fogunk össze. Kifosztják az országot a korrupt gazemberek? Nem baj, de legalább nem a másik gazemberei, hanem az én gazembereim. Pocsék az egészségügy? Ha a másik lenne kormányon, még pocsékabb lenne. Szar az oktatás? A másik tovább rontaná. Nem működik a gazdaság? A másik miatt van.

Mert mindig van egyik és van másik. Ezek és azok. Egy valami nincs. Mi. Az ország nincs. Csak nagy szavak vannak, orbitális hazugságok, ezeréves múlt. Ki a faszt érdekel az ezeréves múlt? Most vagyunk szarban, nem ezer éve. Most kellene és tudnánk is változtatni a dolgokon, nem ezer éve. De bezárkózunk. Egyesével zárjuk magunkra az ajtót, mert az úgy biztonságos. Pedig nem az. Egyenként védtelenek vagyunk. Mégis ezt sulykolják napról napra. Hogy senki másra nem számíthatunk, hogy mindenki ellenség.

A pedagógus, a diák, a szülő, az orvos, az ápoló, a beteg, a bíró, az ügyvéd, a buszsofőr, az újságíró, a rendőr, a nyugdíjas, a civil szervezet, a tűzoltó, a mentős, a politikai párt, a szegény, a gazdag, a politikus, a polgár, a bank, a multi, a vállalkozó, a munkavállaló, a falusi, a városi, a szomszéd. A másik ország, az Unió, egész Európa, az egész világ.

És mi elhisszük, mert ez az egyszerűbb. És megsértődünk, ha tükröt mutatnak, mert mindenki más becsapható, uszítható, de mi aztán nem. Mi büszkék vagyunk és erősek. Egyenként. Ha valaki mást állít, az magyarellenes, hazaáruló, rohadék. Nincs helye köztünk.

Mi elhisszük, hogy csak kettő közül lehet választani. Mindig csak kettő közül.

Ha képesek lennénk összefogni, akkor kevesebb megkínzott állat, kevesebb bántalmazott gyermek lenne. Akkor arra alkalmas emberek dolgoznának a kormányokban, az ellopott, vagy hülyeségekre elszórt pénz a megfelelő helyre menne, akkor nem rabolhatná ki, nem írhatná a nevére az ország javait pár gazember. Akkor lenne CT és tiszta ágynemű a kórházban, a rendőr minket szolgálna és nem a politikát, a nyugdíjas méltósággal élvezhetné az öregkort, a bank és a szolgáltató a kegyeinket keresné, a gazdaság fejlődne, a társadalom erősödne, az elesettek nem maradnának magukra, a sajtószabadságot megvédenénk. Akkor élhető ország lenne ez, mert most nem az. Akkor enyhülne bennünk a rettegés és a gyűlölet, nem lennénk mindig dühösek és frusztráltak. Akkor lenne mire büszkének lennünk. Most meg nincs. Most csak megsértődni tudunk.

És nem értek egyet a kollégával. Ez nem érdekli az olvasókat? Nem baj. Akkor is elmondjuk. Újra és újra és újra. Mert ez a dolgunk.adomany-1