Nem csak a ghánai, a magyar fiatalok sem képesek fenntartani magukat fotoszintézis útján

Fotó: dghchocolaiter Fotó: dghchocolaiter

Azt hittem hirtelen, hogy időhurokba kerültem és visszasuhantam a közelmúltba. A 24.hu cikke legalábbis ilyen érzést keltett bennem. A nem túlságosan kidolgozott írás a Stipendium Hungaricum program keretében Magyarországon tanuló ghánai diákok problémájáról szól. Konkrétan arról, hogy a magyar államtól kapott 40 000 forintos ösztöndíjból nem tudnak megélni. Éheznek, fáznak, ezért panasszal fordultak a saját kormányukhoz, hogy segítsenek.

A tények: a Stipendium Hungaricum program keretében tandíjmentességet élveznek a külföldi diákok. Alapképzésben havi 40 460, doktori képzésben havi 140 000 – 180 000 ösztöndíjat, ingyenes kollégiumi elhelyezést, vagy havi 40 000 forint lakhatási támogatást és egészségbiztosítást kapnak a magyar államtól.

A fenti cikk az alapképzésben részt vevő (tehát 40 460 + 40 000 forint támogatásban részesülő) diákok problémájáról szól. Ami valóban probléma és ennyiből nem, vagy csak nagyon komoly nélkülözések közepette lehet megélni. És itt jön a jó magyar mentalitás – egyáltalán nem mindenki ilyen sudribunkó, de azért akad elég ilyen -, hogy menjenek haza a francba a négerek, amúgy is, minek jöttek ide. Meg egyébként is, az nem kap támogatást, aki itt született, akkor a büdös külföldi miért kap?

Egyrészt nem gondolom, hogy akkor fog ez az ország kimászni a mentális mocsárból, ha ilyen mércével próbálja igazolni a fenenagy nemzeti öntudatát. Fontos és hasznos, hogy magyar diákok más országokban tanulhassanak, más országok fiataljai pedig nálunk ismerkedhessenek a tudományokkal. Ez nem függ össze azzal, hogy sok magyar fiatal anyagi okokból nem tud részt venni a felsőoktatásban, mert az szociális probléma és elsősorban a mindenkori kormány bűne. Ehhez köze nincs a ghánaiaknak és annak, hogy hányan tanulnak itt és milyen problémákkal küzdenek. A cikkben szereplő fiatalok nem is magyar kormánynak írtak segítségkérő levelet, hanem a saját kormányuknak. Nagyon helyesen.

És itt jön az a bizonyos időhurok-feeling. Ugyanis évekkel ezelőtt – és akkor még bőven a Gyurcsány-kormány tette a jót ebben az országban – az egyik gyerekem az Erasmus-program keretében tanult Hollandiában. Ez a program ráadásul nem is állami, tehát nem a magyar költségvetés finanszírozta. Ellenben – és most a konkrét esetet írom le – a hazai egyetem (mivel harmad- és negyedéves egyetemisták pályázhattak az Erasmusra) helyből megcsapolta a diákok számára utalt forrásokat. Mégpedig úgy, hogy bár ők a pénzt euróban kapták, azt forintban utalták tovább. Olyan árfolyamot alkalmazva, hogy Matolcsy György Orbán Viktor száját is megnyalná örömében, ha most meg merne tenni ilyesmit, márpedig ő sem szívbajos.

Az árfolyamkülönbözetnek köszönhetően (ez a külföldi tandíj fedezetére szolgált és euróban kellett megfizetni a tandíjat) azonnal jókora rés keletkezett az egyetemtől továbbutalt erasmusos pénz és a befizetendő tandíj között. Amit nekünk, jó magyar családoknak kellett betömnünk, mármint akinek a gyereke ott állt a nagy holland pusztában. Később – szülői összefogás, közfelháborodás és súlyos fenyegetések hatására – az egyetem hajlandó volt némileg átgondolni az átváltási rátát, de ott és akkor nekünk, családoknak kellett megoldani a problémát.

A campus kötelező volt, ámde nem ingyenes. Plusz még meg kellett élni valamiből, mert nem csak a ghánai, a magyar fiatalok sem képesek fenntartani magukat fotoszintézis útján. Minden ország – voltak ott kanadai, francia, német, afrikai és a fene tudja, milyen diákok – támogatta a saját fiataljait, hogy azoknak a tanulásra kelljen csak koncentrálniuk. Tehát mindenki kapott ösztöndíjat a saját országától. Kivéve a magyarokat, mert ők egy büdös petákot sem. A gyerekem (és nem csak az enyém, mindenki másé is, akinek sikerült ebbe a rántotthús alakú országba születnie) éjjel dolgozott – ő például egy kutyagyárban – állateledelt előállító gyár – hordott 20 kilós, fagyott hústömböket a darálóba. De dolgozott mezőgazdaságban, építkezésen. Mikor mire volt lehetőség.

Ismétlem: nem Orbán-kormány volt és egyedül csak a magyar fiatalok nem kaptak egy fillér ösztöndíjat sem a saját országuktól. Ennek ellenére mindegyik lediplomázott – szülőként a szívem szakadt meg, holott tudtam akkor és tudom ma is, hogy komoly személyiségformáló hatása volt annak, hogy meg kellett állnia a saját lábán -, de én soha nem fogom megbocsátani az akkori kormánynak ezt a hozzáállást. Azt nem tudom, hogy az Orbán-kormány változtatott-e ezen, vagy maradt ez a csóringer mentalitás.

Közben a gyerekem már nem ebben az országban él – pedig évekig próbálkozott – és én most eldöntöttem, hogy rákérdezek, nézett-e mostanában tükörbe és milyennek találja a bőre színét. Mert lehetséges, hogy ő tulajdonképpen ghánai, csak nekem eddig ez nem tűnt fel.adomany-1