Legyünk büszke, de tudatlan, elnyomás alatt élő nemzet

MTI Fotó: Kovács Tamás MTI Fotó: Kovács Tamás

Augusztus 20-a alkalmából reggel el is mondta beszédét országunk államfője, Áder János, valamint Simicskó István honvédelmi miniszter. A kormány részéről más nem is volt jelen a reggeli ünnepségen, ki akarna megázni? Még berozsdál az a peckes golyóálló mellény. Az egész reggeli mondandóból talán csak egy mondatot emelnék ki, mely akarva, akaratlanul is megmutatja, mit is képzel el a kormány nemzetünk jövőjéről.

 Amíg vannak ilyen magyar fiatalok, akik a katonai hivatást választják, és esküjük szerint akár életüket is feláldoznák az ország védelmében, addig van nemzeti jövőnk.

Eszerint a kormány a katonaságban látja az ország jövőjét? Egy pillanatra sem szeretném lebecsülni a honvédők munkáját, ugyanis feladatuk valóban fontos országunk számára, munkájuk pedig becsülendő. Az országnak szüksége van rájuk, azonban amikor a kormány bennük látja nemzetünk jövőjét, akkor valami nincs rendben. Magyarország nem áll háborúban, még csak tényleges harcban sem senkivel. Nincsenek határok mentén betörő ellenségek, és Észak-Korea sem veszélyezteti hazánkat. Ami van, az vak, értelmetlen uszítás a nem létező ellenséggel szemben.

Normális országokban a nemzet jövőjét nem a katonaság, vagy a honvédők létszámának növelésében látják, hanem az oktatásban. Abban, hogy fiatalok százezreit nevelik ki, megalapozva ezzel egy gondolkodó nemzet jövőjét. Itthon ennek szükségességét kevéssé látják, ugyanis számukra mindennél fontosabb a határok védelme.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szakmában évtizedek óta sikeres tanárok és iskolaigazgatók politikai célú eltávolítása. A kormány kegyetlenül leszámol azokkal a tanárokkal, akik fel merték emelni hangjukat az oktatási rendszer borzasztó állapota miatt, akik nemtetszésüket fejezték ki a rendszer alapszintű hiányosságaival szemben. A probléma nem az, ha valami rossz, hanem az, ha valaki erre felhívja a figyelmet. A kormány diktátor módjára fenyíti meg a rendszer ellenségeit, teljes mértékben lerombolva a nemzet tényleges jövőjét.

A pedagógusok fizetése (is) siralmasan alacsony. Azok, akik a jövő nemzedékének tudását kellene, hogy megalapozzák, sokszor kevesebbet vihetnek haza, mint egy gyári munkás. Azok a fiatalok, akik ennek ellenére is a pedagógusi pályát választották, tanulmányaik befejeztével kénytelenek rájönni, hogy egyszerűen nem éri meg itthon maradni. Ha családot szeretnének alapítani, akkor a jövő már nem idehaza, hanem a határokon túl, az uniós országok egyikében van. Az itthoni fizetések egyszerűen nem teszik lehetővé egy normális élet megalapozásának lehetőségét.

Noha vannak még olyanok, akik az akadályok ellenére is itthon maradnak, de ahelyett, hogy a kormány megbecsülné ezeket a szakembereket, tesz róla, hogy ellehetetlenítse az ő életüket is. Merjék csak felemelni szavukat a rendszer hiányosságai ellen és máris repülnek. 20 éve elismert oktatók, esetleg ezrek által megbecsült iskolaigazgatók? Nem számít! Felsőbb szinten a pályázatokat befolyásolva, egyértelműen politikai döntéseket hozva rúgják ki tanárok és igazgatók tucatjait.

Úgy látszik, sem oktatókra, sem diákokra nincs szükség a kormány szerint. Szerintük mindenkinek a határokon a helye, védve saját hazáját a betolakodókkal szemben, még ha azok nem is léteznek. Miközben a határokat olyan bőszen védjük, idővel nem lesz miért küzdeni, ugyanis kiürül az ország és már csak a határvédők, valamint a kerítések maradnak. A haza és a nemzet, melyért oly nagy elánnal küzdöttek, megszűnik létezni. Oktatás nélkül nincs jövő, csak akkor, ha célunk Észak-Korea beérése, ebben az esetben bátran előre! Legyünk büszke, de tudatlan, elnyomás alatt élő nemzet, melynek már se jelene, se jövője.

adomany-1