Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Akkor is, ha utolsóként ért célba

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most, hogy Kósa Lajos is megszakértette az államalapítást, amely egy igazi sikertörténet, szerintem nyugodt lelkiismerettel bezárhatjuk az internetet. Mondjuk, ahhoz képest, hogy Balog Zoltán meg a népművészet mestereként emlékezett Szent Istvánra, Lala kivételesen nem az ünnepi felhozatal legalja volt. És akkor Áder Jánosról szerencsére egy szót sem kell szólnom, mert a kolléga érintőlegesen megtette már. Szerencsére olyannyira elegem is van ebből a témából, hogy pont valami másról akartam írni.

Semmi nem következik belőle, óvakodom a visszavonhatatlan szentenciáktól is, csupán a tényt rögzítem, gondoljuk tovább, ha akarjuk. Budapesten zajlik a veterán úszók világbajnokága. Az egyik spanyol úszó, Fernando Álvarez azt kérte a szervezőktől, hogy egyperces néma csenddel emlékezzenek meg a barcelonai terrortámadás áldozatairól. Kérése süket fülekre talált. Azt válaszolták neki, olyannyira soros szoros a menetrend, hogy egyetlen elvesztegetett perc sem fér bele.

Álvarez ezért a 200 méteres mellúszásnál állva maradt a rajtkockán, nem ugrott a többiekkel együtt a vízbe. Megtartotta az ő egy perces néma megemlékezését, majd beugrott a medencébe és úszott. Nyilván tétje nem volt már a dolognak, hiszen ellenfelei közben már leúszták a távot. A versenyző később azt mondta, ez sokkal többet jelent neki, mintha megnyerte volna a világ összes aranyát.

 

Úgy ítéltem meg, fontos lenne röviden továbbgondolni ezt a történetet, még akkor is, ha esetleg fennáll a veszélye annak, hogy magamra uszítom az úgynevezett emberi jogi handabandáktól megcsömörlött, ám magukat mégis emberbarátnak, felsőbbrendűnek, mindenki másnál empatikusabbnak, értékelvűbbnek, keresztényebbnek, miegymásabbnak tartó polgártársakat. Sebaj.

Egyrészt tudom, nem hír ez. Másrészt biztosan megint hazudik valaki, hogy lejárasson minket, mimagyarokat, harmadrészt viszont kicsit mégis hír ez. Nyugi, nem feltétlenül orbánozásilag, csak emberileg érdemes pár szót váltani róla. Ha jól sejtem, a masters világbajnokság nem éppen az a világverseny, ahol csúcsokat, rekordokat döntögetnek a versenyzők, ahol egy percbe belerokkant volna bárki is. A kifogás következésképpen ennélfogva is röhejes, nevetséges és szánalmas is egyben.

Ennek ellenére próbálok megértően viszonyulni ehhez a történethez és semmiképpen nem kollektíven megbélyegezni. Mondjuk a Nemzetközi Úszó Szövetséget, vagy a helyi szervezőket. Nem egyszerű. Mert egy olyan országban, ahol a kormány minden európai terrortámadás után (igen, beszéltünk már épp eleget a miértekről) elsőként áll neki óbégatni és álegyüttérzéssel átitatott, kampányízű gyásztáviratokat küldözgetni, ahol a kormány valójában a kezét dörzsölgeti minden tragédia kapcsán, ahol emberi holttesteken taposva bontakozik ki a gyűlöletpropaganda, ahol eme kormány követői az okoskodáson, bezzegezésen, kárörvendésen kívül semmilyen érdemi-emberi-racionális reakcióra nem képesek, nehéz az ártatlan emberi mulasztás számlájára írni ennek a mindössze egy perces gyászszünetnek a megtagadását.

Bármennyire engedékeny lennék is, ez a kicsinyes húzás ettől függetlenül nem vet túl jó fényt a házigazdára, akkor sem, ha – élő klasszikusok dakota bölcsességeit idézve – a terrorizmus ellen nem plüssállatokkal és virágokkal kell küzdeni. Ja, és mostantól tegyük hozzá nyugodtan: egyperces megemlékezésekkel sem lehet.

De azért ugye ha – soha ne adja a jóisten (mindenkinek a sajátja) – fordított helyzetről lett volna szó, ha mondjuk egy magyar versenyző hasonló okokból kérte volna ugyanezt Barcelonában vagy Madridban és a soros szoros, feszes programmal indokolták volna, hogy miért nem lehet egyperces néma csenddel adózni ártatlan áldozatok emlékének, akkor nagyon tudna fájni.

Éppen ezért ez a pillanat minden bizonnyal a budapesti Masters Világbajnokság legmélyebb pontja volt egyfelől. Másfelől annak legfelemelőbb pillanata is, még ha ezzel szintén nem lehet megállítani az elmebeteg vérontást. A szolidaritás szimbolikus, emberi megnyilatkozása volt ez, ami ennyit jelent és nem többet. Ebből nem következik az, hogy a Nemzetközi Úszó Szövetség, vagy a budapesti szervezők kompletten embertelen, empátiára képtelen morális pöcegödrök. De a rossz szájíz persze tagadhatatlan.

Az meg, hogy a végén mindenképpen belefért a feszes programba az a fránya egy perc – miután a késve vízbe ugró spanyol versenyző is leúszta a távot -, csak hab ezen a nem feltétlenül ízletes tortán. Az az egy perces néma megemlékezés a rajtkövön csak akkor lehetett volna ennél is tökéletesebb, ha az úszótársak is hasonlóan cselekszenek. Feltételezem, hogy Álvarez nem avatta be őket. Nem baj. Az én olvasatomban ezt a versenyt ő nyerte. Akkor is, ha utolsóként ért célba.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.