Február 20,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Sulyos felhők

Sulyos felhők ülik meg az eget
és csak a gyermek ártatlan szeme
lát föl a csillagokig. Nem a szótlan
feszülő dac köti le ajkainkat,
– a hitetlenség, a halott közöny!
Árnyak, a némaság fegyencei
vagyunk; s nézzétek csak, barátaim,
arcunk mennyire álarc!… Tétován
lengünk a szélben, szélkakasnak is
elromlott, lelketlen vasdarabok.

Jön s megy az idő: megint ránk öregszik
egy ujabb év, az undor s szégyen éve.
Mi lesz az uj? Uj undor, ujra szégyen.
Beláttuk: remény és reménytelenség,
jó s rossz itt egyformán fölösleges.
Óh, a remény már útált unalom:
annyiszor megcsalt, hogy magunk szeretnők
agyontaposni, úgyis hasztalan
rágja lelkünkben pondró-útjait.

Óh, a remény is… Nem volt az remény,
csak kényszerű önámitás: vele
akartuk menteni a megmaradt
semmit a végső megaláztatástól.
Van még remény; ott kint! De azok is,
kik letépték, visszasírják hazájuk
láncát, s ugy szónokolnak, mint a pap, ki
alacsony hasznot húzva istenéből
minden szavát üres szivekbe szórja.

Néha bitang szelek kószálnak, a
fáknak távoli híreket mesélve:
haragos tornyokat dobál a tenger,
csikorognak a hegyek s északon
ujból csalóka szivárványt ragyogtat
a vörös sarló és a kalapács.
– Senki se figyel szavukra… Ha jön még
valaha tisztulás, a föld, az áldott
anyaföld indul meg, s harca a béke
szent harca lesz, s ez a harc lesz a végső!

De addig? Addig porladunk tovább
az idő őrlő fogai között:
és meglehet, hogy egykor igazunk lesz,
és meglehet, hogy nem lesz igazunk,
s az is lehet, hogy sohasem kerűl
sor igazunk bizonyítani,
hisz minden cáfol, késik… Alszanak
az elcsigázott testek és mezők
s már megszokták: a tegnap iszonyú
nyomora iszonyúbb holnapra döbben.

Nemrég kiváncsi éjek s feledékeny
nappalok hallották panaszainkat;
ma már szomorú pillánk meg se rebben,
oly arcátlan-egyszerüen esik meg,
mit hihetetlennek hittünk… A legjobb
semmit se várni… csak dolgozzanak
a fekete fejszék: a porbahullt
tagokból vér nem dől, nem is szivárog,
vér, melyről azt hitték valamikor,
hogy boldog jövők biztos záloga.

Sulyos felhők ülik meg az eget
és csak a gyermek ártatlan szeme
lát csillagot… Körülöttünk a bátrabb
börtönbe-láncoltat testvére őrzi,
vasbilincset a testvér vasszurony…
A sápadt csüggedés fegyencei
vagyunk, és tétován lengve a szélben
tudjuk, itt minden fölösleges, és
meghallani se merjük a varázsszót,
hogy: „Elromlott minden, kezdjétek ujra!”

Szabó Lőrinc

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.