Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Én már nem akarok többé sem rettegni, sem menekülni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem tudom, hogy kezdődött. Nem tudom, honnan jöttem. Emlékszem a mamám illatára, a melegre, amikor a testvéreimmel összebújva aludtunk. Jó volt. Puha és biztonságos. Boldog voltam. Aztán az egyik kistestvérem nem mozdult többé. Kidobták abba a büdös dologba, ami úgy kong, amikor a hangos autó érte jön. Kevesebben lettünk, a mamám teje mégsem volt elég. Akkor ismertem meg az éles dolgot a pocakomban.

Néha jöttek idegenek az ól végébe, ahol a mamánk vackot ásott nekünk. Megnézegettek minket. Kevesebben lettünk, de én nem kellettem senkinek. Nem bántam. Boldog voltam, pedig szinte mindig ott volt az éles dolog a hasamban. Néha dobtak nekünk egy kis maradékot, az nagyon finom volt, de nem elég. Soha nem elég. Azért én játszottam és szaladgáltam, mert élni jó, annyi érdekes és vicces dolog volt az udvarban. Néha megvertek, ha rosszalkodtam. Pedig én jó akartam lenni, csak nem tudtam, hogyan kell.

Egy este a gazda megfogott és berakott egy büdös, szűk helyre. Rázott és zörgött, nagyon féltem. Aztán csend lett, engem az ember kidobott a szűk helyről és elment. Nem bántam. Szabad voltam végre. És akkor megismertem, hogy milyen az, amikor igazán fáj az üresség a pocakomban. Sötét volt, hideg és én nagyon féltem. Sírtam, de nem jött senki, pedig azt sem bántam volna, ha megver valaki, csak ne legyek egyedül és ne fájjon annyira az üresség. Sokáig gyalogoltam, már alig volt erőm, de beértem egy helyre, ahol sok ember él. Találtam élelmet és megtanultam, hogy az ember nem olyan, mint hittem. Az ember bánt és annyira fájt néha, amikor belém rúgott. Megtanultam félni.

Már nem gondoltam, hogy az ember jó. Tudtam, hogy rossz, gonosz. Loptam, hogy enni tudjak és menekültem, hogy ne bánthasson senki. Sokszor féltem, fáztam és éheztem, de éltem. Egyszer nem vigyáztam eléggé és megfogott az ember. Rettegtem, de nem bántott. Kaptam enni is, de nem tudtam szabadulni, a rácsok nem engedtek. Nem akartam semmit, csak elmenni, elbújni. Mert tudtam, hogy megint fájni fog a hátamon a bot nyoma, a bordáim között a rúgás.

Nem menekülhettem. Beraktak egy rácsos dobozba több kutya közé. Azt mondták, ők a családom. De nekem nincs családom, csak a mamám emléke és a testvéreimé, de már csak halványan és nem is akarom, hogy legyen családom és nem akarom, hogy legyen emberem.

A rácsos dobozt elvitték messze, sokáig zúgott és rázott a büdösben valami és én azt hittem, majd megállunk és bedobnak megint az árokba, mint akkor. De nem dobtak be, hanem egy nagyobb ketrecbe tettek. Ház, így hívják, már tudom. Az ember, aki itt van velem, nem bántott. Rettegtem tőle, de nem ütött meg akkor sem, amikor már közelebb engedtem magamhoz. Jó illata van és mindig ad enni, már soha nem fáj az üresség. Tőle már nem félek, mert ő jó ember. És megtanultam, hogy nem minden ember gonosz és nem csak azért akarnak közel jönni, hogy megverjenek, megrúgjanak. Jönnek más emberek is, játszanak velem, elvisznek sétálni, de ők sem bántanak.

Én már nem akarok többé rettegni, sem menekülni. Szeretnék bízni az emberekben és annyira nagyon szeretném, ha engem is hazavinne egyszer valaki, aki elhinné, hogy én jó vagyok. Mert jó akarok lenni és amit még nem tudok, azt megtanulom. A gazdi kedvéért megtanulom. Arról álmodom, hogy jön valaki, aki szeret és megengedi, hogy én szeressem. Valaki, aki az én emberem lesz és én végre az lehetek, akinek születtem. Kutyus.

A te kutyusod.

Rokokó

Rokokóról érdeklődni Takács Katalinnál lehet a 0670 223 6476 telefonszámon, vagy a [email protected] címen lehet. Ha nem Te vagy a várva-várt gazdi Rokokónak, vagy a testvérkéinek ( itt tudod meglesni őket, vagy ITT), de segítenél (önkéntes munkával, gyógyszerekkel, élelemmel) egy kiadós kutyapuszi-cunamiért cserében, akkor is a fenti elérhetőségeken várjuk a jelentkezésedet. Ha le tudsz mondani egy kevés tápra, orvosra, oltásra valóról, akkor nagy köszönettel várjuk az adományodat a  12010453-01006150-00100004 az Állat és Ember Állatvédő Egyesület számlaszámára. Ha akár csak egy kis tábla csoki áráról lemondanál az érdekünkben, akkor hívd az Adhat vonalat: 13600 tárcsázd, majd üsd be: 16. Ez a telefonhívás 250 forintodba kerül, ami nekünk segít a túlélésben és abban, hogy még sok kutyus tanulhassa meg: az ember jó.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.