Június 19,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Egyéb


Olvasói levél: Tarlós és a napi hülyesége

Mottó: A hülyeség világhatalomra törekszik és sajnos nincs rá gyógymód

„A fakocka nem tréfadolog – jelentette ki a főpolgármester sajtótájékoztatón.

Tarlós szerint az nem lehet, hogy a kocka valakinek a zsebéből kihullik, és pont oda esik, ahol az ajtó becsukódását akadályozhatja. Valószínűleg a csúcsforgalmat kihasználva, a cipőfűzőt kötögetve valaki elhelyezte oda, szögezte le a főpolgármester. Végül kijelentette: aki közérdekű üzemet megzavar, öt évig tartó büntetést kaphat. Már a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a BKV vezérigazgatója hivatalból feljelentést tesz a fakocka ügyében.”

Így foglalta össze az Index Tarlós sajtótájékoztatóját, amin aranyos kis műanyagzacskóban mutatta fel a bűnjelet.

Ezek után pedig lássuk szemünk előtt a metrós csúcsforgalmat! Megvan???

Akkor látjuk, hogy tömegek várnak az ajtók előtt beszállásra, ahogy sokan akarnak kiszállni.

Eközben pedig valaki lehajol az ajtóban cipőfűzőt kötögetni.

És senki sem rúgja fel, senki sem szól rá, vagy nem tapossa agyon a tömeg, mint 2010-ben, vagyis 7 éve Düsseldorfban a Live Parade-ról menekülők.

Ezt a meg- vagy lehajlást kétszer kellett megtenni. Először lemérni azt a sínt, másodszor ezt a szabotázst elkövetni.

Tudjuk, hogy a szülők, nagyszülők olyan játékokat vásárolnak a gyermekeiknek, unokáiknak, amivel ők (is) fognak játszani. Ezek után pedig vissza kéne adni az unokának azt a fakockát, hogy végre egy jót játsszon vele és építsen magában valami szebb jövőt.

A tapló címre benevezett, jelenleg a főpolgármester címet is bitorló pedig ne nézzen mindig mindenkit hülyének.

Czakó Péter

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.