Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Toljátok csak a rozsdás biciklit, neki a falnak!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát jó reggelt kívánok mindenkinek augusztus első napján, egy kánikulába fulladó hét második napján, amikor is az álmossággal vívott igen szoros küzdelmet – úgy tűnik – megnyertem. Nem mondom, hogy az éjszaka kellemesen-hűvösen telt, de ha már így magamhoz tértem, első dolgom volt megtekinteni, a kolléga mivel szórakoztatott benneteket az este. Mert igaz, hogy ismétlés a tudás anyja. De mi a helyzet például a hülyék anyjával, aki állandóan várandós állapotban van?

Bencsik András, hivatásos köpönyegforgató például nem tudhatja, mert ő egy teljesen normális ember, aki azt viszont pontosan tudja, hogy mások meg nem annyira normálisak, mint ő. A senki által nem olvasott Demokrata főszerkesztője az Echo TV stúdiójában rendszeresen megfordul és az elvtársaival összekacsintva tesznek úgy, mint egy elnyomott kisebbség felkent képviselői. Mondjuk, abban teljesen igazuk van, hogy a kormány (és hívei) meglehetős kisebbségben vannak e hazában, ám azért mégiscsak nyolcadik kormányoznak és a hatalomból óbégatják, hogy mennyire rossz nekik, mert állandóan támad a gaz. Mikor melyik. Most az van, hogy az Indexnek meg a 444-nek csak lelkileg meg agyilag sérült olvasói vannak. Ami persze lehet magánvélemény, de mégiscsak arról van szó, hogy ezeket a portálokat egyenként és külön-külön is több ember olvassa, mint amennyi valaha is kíváncsi lesz Bencsik Andrásra. A jelenség és a trend viszont, ami sokkal aggasztóbb: már nem csak az ármánypárt kormánypárt politikai ellenfeleit ellenségeit sértegetik a közpénzekkel kitömött szarlapátolók, hanem magyar állampolgárok ezreit, millióit. Valójában ez sem új, de az én fogalmaim szerint megengedhetetlen. Nem baj, toljátok csak a rozsdás biciklit, toljátok neki a falnak!

Közben meg az van, hogy a Népszabadságot bezáró, a Népszabadság kiadóját pedig a Fidesz kezére játszó osztrák üzletember, bizonyos Heinrich Pecina rátette a kezét az utolsó három megyei lapra (Hajdú-bihari Napló, Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország), ami még nem volt hivatalosan is az állampárté. Azt felesleges latolgatni, hogy amit nem Mészáros és Vajna, hanem ez a bennem mélységes undort ébresztő alak (magánügy, persze) vesz meg, az valójában kié. Aki olyan aljas módon volt képes hozzájárulni Magyarország legnagyobb példányszámú lapjának bezúzásához, aki olyan gazember módszerhez adta az arcát, mint amit a Népszabadággal műveltek, arról egyértelmű, kinek az oldalán áll. És akkor jönnek a szájszagú reszimkatonák és sértegetik mindazokat, a médiaorgánumokat és azoknak olvasóit, akiket még nem sikerült ledarálniuk. Legalja.

Mínuszos nemhír: idén megújítják az augusztus 20.-i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját, a megújítás pedig pénzbe kerül. A lényeg az, hogy az utóbbi évek leglátványosabb és remélhetőleg legnemzetibb tűzijátéka lesz, természetesen. Ugyanaz a cég nyerte a közbeszerzést, amelyik a vizes világbajnokságot megnyitó tűzijátékot is szervezte. Az ára is aranyból lesz: 175 millió 600 ezer forintba kerül. Tavaly 140 milliót tapsoltak el rá. Na és? Ez összeg? Hát milyen magyar az, aki ennek sem tud örülni?

Csak a libsik hőbörögnek, tudjuk. Azért ha Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős ámokfutó kormánybiztost hallgatja, olvassa az ember, mégiscsak el kellene durrannia az agynak és hagyjuk már a picsába a nemzeti érzelmeket, amiknek semmi közük ahhoz, hogy mindent kiloptak ebből a vébéből, ami emberi aggyal talán nem is felfogható. Szóval azt mondta a Magyar Időknek ez az ember (nem először mondja), hogy kétszer ekkora költségből is szervezhettünk volna vébét, de végül tök jó, mert nem lett drága. Annyira felhúztam magam reggel korán, hogy inkább nem is részletezem, olvassátok el. A lényeg az, hogy a salakmédiával karöltve arról győzködik a kreténnek nézett országlakókat: bőségesen megtérül minden fillér, amit belefektettek a vizes vébé létesítményeibe, semmi nem megy kárba, amit felépítettek itt marad, csak a Fidesz.

Ezzel szemben a másik oldalon a Botka László versus Molnár Zsolt szappanoperáé a főszerep. A múlt heti súlyos egymásnak feszülés után immár megbeszélték a dolgokat, és mindenki marad a helyén, mindenki támogatja a párt miniszterelnök-jelöltjét. Ez is van annyira szánalmas, mint bármi, ami nem visz semerre. Legfeljebb a szakadékba.

Vigasztalásul, Semjén Zsolt legnagyobb örömére Magyarország vadászati világkiállítást rendez 2021-ben, amikor a Fidesz szerint nyilván a Fidesz fog kormányozni, meg ahogy az ellenzék állapotát elnézem, ehhez egyébként sem férhet kétség. Most, 2017-ben azt tudjuk, hogy 387,5 millió forintot terveznek elkölteni a bulira. Az, hogy végül mennyit fognak, arra már most nyugodtan fogadhatnánk. Határ a csillagos ég. Bár ha addig Moszkva gyarmata leszünk (hacsak már rég nem azok vagyunk), egyáltalán nem biztos az.

Egy vicces hírrel zárom ezt a reggeli hírösszeállítást, miszerint Szlovákia (= V4-tagállam) átvesz 60 darab menekültet a görög és olasz menekülttáborokból. Najó, Fico persze továbbra is orbánul elutasítja a relokációt, ám azért korábbi vállalásokat teljesíteni kell. Azt mondta: „Szlovákia 2015-ben tett vállalását teljesíti (…) ez semmit sem változtat a migránskvótákkal kapcsolatos álláspontunkon, azokat továbbra is határozottan elutasítjuk”. A szlovák belügyminisztérium az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta: Szlovákia 2015-ben tett önkéntes vállalást arra, hogy száz személyt befogad Görögországból és Olaszországból. Mert 2015-ben még nem dühöngött az orbáni elmebaj. Értjük.

Akkor hát kedves emberek, nem terhellek meg ennél jobban így éhgyomorra. A brutális forróság viszont nem lesz ennyire elnéző, vigyázzatok magatokra, igyatok sokat. Meg a kisgyerekekre, állatokra is figyeljetek, és akkor nem lesz baj. Szép napot, jövünk vissza nemsokára!

 

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.