Mélységesen hiszek a szavak erejében

Kép: Robfoto Kép: Robfoto

Nem a bizonyítványunkat magyarázom – okom sincs rá -, de fontosnak tartjuk, hogy időnként reagáljunk olvasói hozzászólásokra. Most éppen én teszem, mert izgalmasnak érzem és talán mert rajtam kívül másokat is érdekelhet. Konkrétan egy cikkről van szó.

Csisztu Zsuzsáról nem feltételezem, hogy pénzért írta, amit írt

És Artur kommentje:

„Legalàbb a nem szèlsőjobbos politikusok ès mèdiumok lejöhetnènek erről az èrtelmetlen, alaptalan ès visszatetsző magyarkodàsból. Mi lenne ha a normàlisabb emberekhez szóló normàlisabb oldalak(mint pl a Szalonna) nem àllna bele a csak a bayerzsozsók ès toroczkailacàk àltal “nyerhető” faszkodàsba? Nem tűnik fel hogy az èlhetőbb orszàgokban a hazaszeretetet nem mèricskèlik, mert magànügy (mint a vallàs…) nem az üres pofàzàsok ès múltba rèvedezèsek mentèn realizàlódik hanem pl abban hogy ha egy hatalom olyan kapzsi ès aljas hogy làtvànybaromsàgokra veri el a közöst amikor nem jàr a metró amikor szinte az egèsz orszàgot mûködèskrèptelenre loptàk akkor kimegy az utcàra ès kiköveteli a vàltozàst. Szerintem itt lenne az ideje a szèlsőjobbtól teljesen elhatàrolódni úgy hogy magyarkodàsi verseny helyett a valódi európai èrtèkeket szem előtt tartva tanulni azoktól akik fènyèvekkel jàrnak e teljesen megturulosodott idiotizmus előtt.”

Az most mellékes, hogy sem ez a cikk, sem egyetlen cikkünk sem élteti a magyarkodást, ellenben igen sokszor szót emeltünk ellene. Vagy legalábbis nekünk ez a célunk és remélhetőleg nem sikerült annyira rosszul kommunikálnunk, hogy ez ne lenne egyértelmű.

A másik – alkalmanként felmerülő – kérdés, hogy miért is kell nekünk olyan cikkekről, megszólalókról, közéleti szereplőkről véleményt alkotni, akikről egyébként a mi olvasóink talán nem is tudnának, mert nem olvasnak ilyen portálokat, vagy egyenesen szándékosan kerülik ezeket a megszólalókat.

Éppen ezért. Mert a homokba dugott fej sehová sem vezet. Mert attól, hogy valamiről, vagy valakiről nem veszünk tudomást, az még létezik. Létezik és hatással van mindenre. A mi életünkre is. Persze, lehetséges, hogy kényelmesebb úgy tenni, mintha Bayer Zsolt nem is létezne, de létezik, ír és az írásai hatással vannak másokra.

És itt jön a létező legnagyobb ellentmondás. A munkatársaim nevében nem, de a saját nevemben feltétlenül nyilatkozhatom. Bár kimondhatatlanul kártékonynak tartom sok mindenki, többek között Bayer Zsolt írásait és nagyon ritkán fordul elő, hogy akár csak a kötőszavakkal is azonosulni tudnék a cikkeiben, akár utcára is mennék azért, hogy megírhassa ezeket.

Nem gondolom, hogy a tiltás bármire megoldást jelentene ebben az esetben. Azt sem gondolom, hogy azzal, hogy nekünk nem tetsző gondolatokat, vagy az írás szabadságát korlátozni lehetne, vagy kellene. Nyilván – mint minden esetben – itt is léteznek kivételek, de Bayer cikkei nem ezek a kivételek.

Tehát tiltani nem lehet, nem szabad és én verném a leghangosabban az asztalt, ha mégis ilyesmi történne. Elhallgatni megintcsak nem szabad. Mondom is, miért. Azért, mert olvassák az emberek. Nem csupán a rajongók, hanem olyanok is, akik még nem döntötték el, miről mit gondolnak. Olyanok is, akik fiatalságuk okán most keresik a kapaszkodókat.

Mélységesen hiszek a szavak erejében. Abban is hiszek, hogy apró lépésekkel is el lehet jutni valahová, nem csupán hatalmas ugrásokkal. És úgy hiszem, hogy amennyiben Bayer Zsolt, vagy bárki más szavainak van ereje, akkor van az én szavaimnak is, van a munkatársaim szavainak is.

Az ilyen-olyan szélsőséges eszmékhez vonzódó elkötelezett hívekre nyilván nem hatnak azok a cáfolatok, amelyeket igyekszünk érvekkel alátámasztva letenni az asztalra. Azok számára sem feltétlenül jelentenek sokat ezek az írások, akik pontosan átlátják az ilyen szélsőséges eszmék veszélyességét. De azok számára fontosak lehetnek, akik még ingadoznak. És nem azért, hogy feltétlenül meggyőzzük őket a magunk igazáról, hanem azért, hogy láthassák az érem másik oldalát is és ennek tudatában dönthessék el, miről mit is gondolnak.

Az ilyen cikkeink nem az öncélú fikázásról szólnak. Nem az adott orgánumnak, vagy szerzőnek óhajtunk reklámot csinálni (nincs erre szükségük) és még csak örömet sem okoz írni ezekről. De az egyensúlyhoz nem elég csak az egyik oldalt olvasni, ismerni. A másikat is szükséges megmutatni. Akkor is, ha nem szívesen olvas ilyesmiről az ember. Ha ez jelent valamit: mi sem szívesen írunk róla. De fontosnak érezzük.adomany-1