Véget is ért a nyaralásom. Jó nagyot rohantam, viszont semmiről semmit nem tudtam közben, ez pedig egészen jó volt. Nem baj, most bepótolok mindent.
Indul a népszavazási kampány. Megint. Most arról, hogy:
Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?
A kampány az MSZP, az LMP, a PM, az Együtt, és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt együttműködésével valósul meg. A Momentum nem támogatja a kezdeményezést, mert amikor majd ők kerülnek kormányra (feltételezem, hogy erre 2320 körül lesz reális esély), akkor páros lábbal fogják majd kirúgni azokat az állami vezetőket, akik túl sokat keresnek és még alkalmatlanok is. Jajó.
Az Európai Bizottság súlyos aggodalmának adott hangot a lengyel bírói függetlenség megszűnésének veszélye miatt. Felszólították Lengyelországot, hogy függesszék fel a tervezett reformot és kilátásba helyezték, hogy súlyos szankciókkal kell szembenéznie az országnak, ha csorbítják a hatalmi ágak függetlenségét. Most az van, hogy komolyan nem értem ezt az egészet. Amikor kicsiny hazánk, pontosabban Orbán Viktor igyekezett kinyírni a bírói függetlenséget – ez a folyamat most is zajlik és igazán nem a kormányon múlt, hogy nem fejeződött még be – akkor miért nem lett ideges az EB? Mert kis ország, ki a francot érdekel, vagy miért?
Na, mindegy, majd holnapra talán kiderül. Vagy semnem. A nap kommentje Zsolttól:
ha ez szélkakas lenne a kéményen
leájulna a fordulatszámtól
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.