Rám ne számíts, hozzám ne dörgölőzz, Viktor!

Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tőkés László | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tőkés László | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Úgy látom, Orbán Viktor minden magyarok és miniszterek elnöke újfent féloldali Szilágyi Erzsébet-szindrómában szenved. Őfényessége levezelet küldött a határon túli kettős állampolgároknak.

Nyilván azért, hogy tudassa velük: számít rájuk jövőre, amikor szavazni kell. Meg hogy emlékeztesse őket: a 2010-ben megalakult Országgyűlés volt az, amelyik lóhalálában MEGADTA a kettős állampolgárság lehetőségét a határon túli magyarok számára. Ezáltal jött létre az, amire majd száz évig vártunk: sok százezer magyar hivatalosan is a nemzet részévé vált.

A következő években Magyarországon sorsfordító döntéseket kell meghoznunk, amelyek az egész Kárpát-medence magyarságára kihatással lesznek. A tét az, hogy tudjuk-e tovább javítani életkörülményeiket, meg tudjuk-e védeni kultúránkat, és meg tudjuk-e erősíteni biztonságunkat. Erről szól a jövő évi országgyűlési választás

– áll a levélben, amelynek végén aztán a miniszterelnök úr arra buzdítja a neki lekötelezetteket, hogy regisztráljanak, mert az fontos ahhoz, hogy majdan, amikor hí a haza, szavazni tudjanak. A regisztráció menetéről –  mások mellett – helyi közéleti szereplők is útbaigazítást adnak. Szóval, hajrá, csináljuk, haladjunk!

Most akkor az lesz, hogy az érintettség okán hallgattassék meg a másik fél is, azaz alulírott. Még akkor is, ha ezzel a véleményemmel súlyos kisebbségben voltam-vagyok-leszek azok között, akikre a Fidesz, a kormány és Magyarország feje, azaz egyszemélyes vezetője feltétlenül számít jövőre.

Nem különösebben szükséges, de az elején leszögezném: hozzám ne dörgölőzz, rám ne számíts, Viktor! Nincs az a vizes kötél, amivel arra kényszeríthetnének, hogy rád és a Fideszre szavazzak ebben a büdös életeben. Igaz, bárki másra is csak abban az esetben szavazok, ha a döntésem következményét el kell viselnem.

Az van, hogy mióta beütött nagyívű, határokon átívelő nemzetegyesítésed korszaka, folyamatosan arra kényszerültem, hogy reflektáljak arra, amit művelsz. Veled ellentétben annyi előnyöm van ezen a pályán, hogy én két éve, három, vagy négy éve is pontosan ugyanazt gondoltam a világ dolgairól, amit most gondolok. Évek óta azon vagyok, hogy – az általad megtévesztett, újabban agresszív módon butított honfitársaimnak – legjobb tudásom szerint tudomására hozzam: az, ami Magyarországon zajlik, veszélyes, kétségbeejtő és visszafordíthatatlan folyamatokat generál akkor is, ha az az érzésük, hogy te mindentől és mindenkitől megvéded őket. Ha kell, saját maguktól is. Hát persze.

Hogy a te nemzetpolitikainak álcázott, valójában belpolitikai kérdéseket meglovagoló, belpolitikai tőkekovácsolásra alkalmas játszmáidból érdemesebb kimaradni, midőn ikszelni kell.

Hogy a szimbolikus jóvátételi gesztusnak csúfolt nagyvonalúságod nem más, mint ócska politikai haszonszerzés. A legselejtesebb, legátlátszóbb fajtából.

Hogy megalázó minden egyes határon túli magyarra nézve (akár felfogja, akár nem) az az elvetemült retorikai hadviselés, amit azért kell elviselnünk, mert te olyan kurvára nagylelkű voltál, hogy hozzánk vágtad a szavazati jogot. Nem kellett volna.

Megbocsáthatatlannak tartom, hogy az európai értelemben elszigetelődő, világklasszis diktátorokhoz dörgölőző, nem létező démonokkal való harcai hátán örökké hatalmon maradni akaró, kormányzását a nettó állami korrupcióra építő frusztrált kisember száját elhagyó hatalmas mennyiségű szarból folyamatosan fröccsen a határon túli magyarokra. És főleg azokra, akik a leginkább kimaradnának a jóból.

Erkölcsileg soha el nem évülő bűnnek tartom azt, hogy olyan mély árkokat ástál közénk határokon átívelően, hogy egy emberöltő is kevés lesz azok betemetéséhez. Hogy késhegyre menő vitákig fajulnak baráti, családi beszélgetéseink. Hogy folyamatosan patikamérlegre kerül a magyarságunk. Hogy egymás szemét kaparják ki magyar emberek annak a mérhetetlen szellemi kútmérgezésnek a folyományaként, amit a Kárpát-medencében a nyakunkba zúdítottál.

Hogy a sajátjaid kárára nagyvonalúskodsz, osztogatsz a határon túliaknak, akiknek választott képviselőit – cserébe – arra kényszeríted, hogy hálából, lehetőleg kritikátlanul, lehajtott, vagy félrefordított fejjel a te lábnyomaidat csókolgassák.

Hogy belerángattad a nagymértékben alultájékozott és félretájékoztatott határon túliakat az Európa-ellenes, Soros-ellenes, idegenellenes agymosásodba, leszarva, hogy ez az elvetemült retorika bármikor ellenük fordulhat ott, ahol élnek.

Hogy homogén nemzetállamozol, miközben a Semjén nevű rajongód azon sápítozik két sorral lejjebb, hogy magyarságuk miatt tiporják el a határon túli magyarokat egységes, oszthatatlan nemzetállamok politikai vezetői, igazságszolgáltatási rendszerei.

Bár nem feltétlenül látszik ez sajnos, de a határon túli magyarok se nem egyformák, se nem testületileg idióták, se nem mind turulba öltözött fanatikusok, ellenben folyamatosan el kell vinniük azt a balhét, amelynek kizárólagos felelőse te vagy.

A nemzeti tudathasadás legmagasabb csúcsait ostromolva a te végtelenül elkötelezett híveid oda jutottak a gyűlölködésben, hogy lerománoznak, lekommunistáznak, szocialistáznak, hazaárulóznak mindenkit, akik szóvá teszi azokat a mérhetetlen károkat, amelyeket okozol.

Miközben nekünk, határon túli magyaroknak Európa a járható út, az európai sokszínűség az, amely védelmet nyújt a lánctalpas nemzetállami törekvésekkel szemben, te aljadék módon hergelsz az Unió ellen és elhiteted a közpénzmédiádból tájékozódó határon túliakkal, hogy minden bajukról olyanok tehetnek, akiket életükben nem láttak. Hogy Soros, a zsidók, a liberálisok, migránsok, a háttérhatalom.

Ez az egész nem rólunk, hanem rólad szól. Mi ugyanúgy nem számítunk, ahogy Magyarország polgárai is csak eszközök. Érzelmileg manipulált, közönséges eszközök. Arra, hogy álproblémákkal uszítsál és az idők végezetéig úgy maradj hatalmon, hogy közben ásod az árkokat az egyszerű emberek között. Le a magmáig.

Rám ne számíts, hozzám ne dörgölőzz, nekem ne könyörögj! Nekem te nem vagy a jótevőm, én meg nem tartozom neked hálával, velem neked nem lesz kétharmadod! De mostanra végképp elegem lett abból, hogy közönséges nemzetrontók és jól fizetett pártfogóik az én magyarságomat folyamatosan megkérdőjelezik. adomany-1