Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ki az a barom, aki 8 milliót érő tulajdonát 3 millióért eladná?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A fejünk fölött repkedő napi százmilliárdok tengerében picsányi kis tétel, picsányi kis hír: egy idén januárban a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore-céges manőver és egyéb csodával határos történések hátán a Mészáros Lölö nevű nemzeti üstökös franc tudja hányadik érdekeltsége behúzott – a már így is a nevén lévő fél Balaton mellé – egy újabb csicsás kempinget. Balatonakalin.

Tények:

  • 2016 tavaszán az önkormányzat megpróbált túladni a kempingen, ekkor 370 millió forintos irányárat szabtak meg;
  • a beérkezett 333 333 333 forintos ajánlatot nem fogadta el az önkormányzat, mivel a vételárat nem találta megfelelőnek;
  • 2017-ben megváltoztatták a kiírást, hozzácsaptak egy másik területet is, új irányár: 817 millió forint;
  • 2017 januárjában ismét érkezett egy 370 milliós ajánlat, ám a pályázatot érvénytelenítették;
  • 2017 márciusában az érvénytelenített pályázatot változatlan formában újra kiírták és 300 millió forintért (!+%”+!???%%!!!!) eladták Lölö érdekeltségének;
  • Koncz Imre polgármester elvtárs levelekre nem válaszol, telefonon meg nem hajlandó felvilágosítást adni arról, hogy a mi tetves, büdös, kurva élet van.

Hát mi lenne? Az van, hogy megint igazságtalanul báncsák szegény nemstróman disznószerelőt. Meg az is van, hogy szerencsére nem a szocialisták (külön Gyurcsány Ferenc) lopták el azt a kurva kempinget. Meg végső, mindenek fölött álló érvként az van, hogy legalább nem Soros nevet a végén.

Megpróbálok nem moralizálni, nem visszatérni állandóan azokhoz az erkölcsi gyökerekhez és zsinórmértékekhez, amelyekről azt gondolom, hogy nélkülük a politikát csinálók pusztán közönséges, elvtelen bűnözők és csürhébe tömörülő nemzetrontók.

Ehelyett itt van a zömített lényeg: Balatonakali önkormányzata – élén Koncz Imre független polgármesterrel – egy nagyobb területet a kisebb terület irányáránál 70 millió forinttal olcsóbban adott el. Kvázi kivárták türelemmel, ameddig Mészáros Lölö lehajol az apróért, most meg a polgárjenő telibefossa a sajtót, amikor nem hajlandó válaszolni arra az egyszerű kérdésre: baszki, ezt így mégis hogy?

Nem mondom, hogy nem röhejes a nemstróman-médiacézár-földesúr-építkezési vállalkozó-vendéglátóipari szaktekintély-futballakadémicsászár-mellékállásban polgármester évi 100 milliárdos zsírosodásával összevetni ezt a bagatell 300 millió forintot. De azért én nagyon kíváncsi lennék, hogy Balatonakali néhány száz derék polgára tisztában van-e azzal, hogy mi az, amit lát. Nemre, életkorra, vallásra, bőrszínre, cipőméretre, szexuális irányultságra, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül, a józan paraszti ész alapján kellene megválaszolni ama egyszerű kérdéseket:

  • miért jó egy önkormányzatnak, egy településnek, állampolgárok tetszőleges közösségének, ha a közvagyont áron alul adják el azok a seggarcú közzsolgák, akiknek ők nagy lelkesen bizalmat szavaztak valamikor?
  • mi az ésszerű magyarázat arra, hogy ha a közvagyon részét képező területet 370 millió helyett 333 millióért nem adják el, mert a felkínált ár nem megfelelő, akkor 817 millió helyett beérik 300 millióval azért, mert Lölö a vásárló?
  • minek hívják azt, aki legalább 70 millióval, de leginkább fél milliárd forinttal károsítja meg a közöst, utána meg ő van felháborodva?
  • létezik olyan kretén állampolgár, aki a 8 milliót érő, tetszőleges tulajdonát 3 millióért odaadja, és sőt extrában még az alig használt autóját is hozzácsapja a vevő legnagyobb örömére?
  • létezik olyan állampolgár, aki büntetlenül elküldheti a kurvaanyjába a NAV-ot, hogy ő márpedig 800 ezer helyett csak 300 ezer forint adót hajlandó fizetni?
  • ivott már valaki a Matolcsy família söréből a vizes vébén úgy, hogy a 800 forint helyett, csak 300-at fizetett egy korsóért?

Ha ezekre a kérdésekre sikerült válaszolni vakhitre való tekintet nélkül, akkor nem olyan bonyolult a megfejtés: nem elég, hogy az ország közvagyona lassan, de biztosan néhány ember kezére kerül, de már azt is majdhogynem elvárja a rezsim, hogy örüljünk annak, nem ingyen kellett lemondani a sok jóról a Mészárosok javára.

Akinek még maradt némi agya a fanatikus, vallásos áhítaton túl, az gondolkodjon el a fentieken. Ez történik mindenhol, minden szinten, és ha az ember nem szívesen adja oda ingyen, vagy fosért-hugyért a magántulajdonát, amiért megdolgozott, akkor miért veszi tudomásul, hogy a közvagyont érintően átverhetik lépten-nyomon?

Semmi nem indokolja, és nincs is rá magyarázat, hogy egy ilyen értékesítés esetén ne az legyen a befutó, aki a legtöbbet kínálja. Itt ez már régen nem érvényes: a Fidesz Magyarországa arról szól, hogy az kínálja a legtöbbet, aki a főgeci strómanja, pereputtya. Nem számít, hogy történetesen aprópénzért kaparintja meg a mindenki másét. Senkit ne vigasztaljon, hogy most nem az állam teszi rá a patáját mindenre, hanem újgazdagék. A politikai elit olyan szinten lemondott arról, hogy legalább a látszat kedvéért visszavegyen a harácsolásból, hogy biztosak lehetünk abban, hosszú és boldog életre készülődnek a világ másik felén.

Szóval emberek, mindenféle ideológiai elköteleződésre való tekintet nélkül: odaadnátok a 20 milliós lakásotokat Mészáros Lőrincnek 8 millióért? Miért nem?Pedig – átvitt értelemben – ezt csinálja ez az ország minden egyes napon és ez lesz ezután is, ameddig a politikai hátországa hatalmon van. Ez az apraja. A nagyján már túl van, de még mindig éhes.

Ez csak egy példa. Rengeteg olyan van, ami soha nem derül ki. Ami meg kiderül, arra baszik rá Polt Péter. Gondolkodjatok, nemzeti-polgári-keresztény honfitásaim! A lopásnak, kizsigerelésnek nincs pártszínezete és nem tartja tiszteletben a ti érzékeny lelkivilágotokat sem. Sokadszorra mondom: nem csak a libsiket lopják meg. Gondolkodjatok, az ingyen van!

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.